Jubileumi eseményekkel ünnepli az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bartók Béla Énekkara alapításának 60., zenekara létrehozásának 50., és Baross Gábor művészeti vezető egyetemi tagságának 60. évfordulóját.
A Baross Gábor karnagy által vezetett kórus és zenekar a 15 éves hagyományhoz híven az idén is megtartja tradicionális kunszentmártoni koncertsorozatát, amelyhez a környező városok, települések kórusai is csatlakoznak. "A tűznek nem szabad kialudni" - hangsúlyozta Hudecz Ferenc, az egyetem rektora csütörtökön, Budapesten.A karnagy felidézte, hogy a Bartók Béla Énekkart 1948-ban alapította, a zenekart pedig 9 évvel később, a kórus mindig kedden és pénteken próbált. Az első alkalommal 200 fiú és 3 lány jelent meg a próbán, de később sikerült vegyeskart létrehozni. Az énekkar 1969 óta viseli Bartók Béla zeneszerző nevét, a komponista családjának engedélyével.
A kórus rendszeresen énekli Bartók Béla és Kodály Zoltán műveit, ugyanakkor repertoárjukból sohasem hiányoznak a kortárs magyar zeneszerzők alkotásai sem - hangsúlyozta Baross Gábor.
A Liszt Ferenc-díjjal, érdemes és kiváló művész elismeréssel is kitüntetett, 1930-as születésű karnagy fontosnak nevezte az "értő közönség" nevelését, véleménye szerint "a művészet áramába be kell vonni a közönséget", s akkor a hangversenytermek nem csak "sztárügyekre" telnek meg.
Baross Gábor kitért arra, hogy egyre kevesebben jelentkeznek a kórusba és a zenekarba, s előfordult, hogy 16 jelentkezőből csak egy ember felelt meg az elvárásoknak. Az énekkar jelenleg 75 tagú, a zenekar 35 főből áll, ez a csúcslétszám - mondta.
"Időnként oda megy a pénz, ahova nem kellene, s oda nem, ahova kellene, valahol a támogatás és a produktum színvonalának szorosan kellene összefüggnie, s az eredményt felmutató társaságoknak folyamatosan kellene pénzt biztosítani" - mondta az MTI-nek Baross Gábor, hozzátéve: működésük nincs veszélyben, az egyetem 60 éve mögöttük áll.
Az Egyetemi Koncertzenekar március 8-án, megalakulásának 50. évfordulóján tartja jubileumi hangversenyét, amelyen elhangzik Bartók Béla: Román népi táncok című műve is.
Számos helyen láthatják-hallhatják az érdeklődők a Bartók Béla Ének- és Zenekar hangversenyeit, ez évben még 9 alkalommal, többek között a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Művészetek Palotájában március 16-án, az Egyetemi Templomban május 9-én és a Tihanyi Apátsági Templomban szeptember 21-én.
A jubileumi megemlékezés keretében kiállítás nyílik, várhatóan az Egyetemi Könyvtárban, a tárlat az énekkar és a zenekar évtizedeinek történetét foglalja majd össze, és jelentősebb eseményeit mutatja be - jelezte Kovács Ilona, a kiállítás szerkesztője.
A Bartók Béla Ének- és Zenekart Hiller István oktatási és kulturális miniszter az idén, január 22-én, a Magyar Kultúra Napján Csokonai Vitéz Mihály alkotói és közösségi díjban részesítette.
Forrás: MTI