Húsvét előtt megélénkül az élet a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeumban: március 16-án országos ifjúsági tojásfestő versenyt rendeznek, a kevésbé ügyes 10-15 éves gyerekek pedig versenyen kívül is asztalhoz ülhetnek hímeseket festeni az ünnepet megelőző napokban.
A tojásfestő versenyre a résztvevőket a bírálóbizottság a jelentkezők által előzetesen beküldött próbamunkák alapján választja ki.A nagyhéten, március 17-22. között tojásfestő-bemutatókat tartanak Hímes tojás, szeretteinknek címmel, híres mesterek részvételével. A látogatók így nemcsak a régi, kiállított műtárgyakban gyönyörködhetnek, de a tojásdíszítés minden fázisát is nyomon követhetik.
Húsvét hétfőn kora délután a Zengővárkonyi Népi Együttes Húsvéti locsoló című műsorában népi táncokkal köszönti a látogatókat.
A zengővárkonyi különleges gyűjtemény - amely a Vendégbarát Múzeum 2007 pályázat elsőhelyezettje lett - nemcsak a húsvét rövid időszakában, de egész évben látogatói elé tárja a világ minden tájáról összegyűjtött díszített tojásait.
A látogatók tájékozódását 8 nyelven, a többi között olaszul is olvasható írásos tárlatvezető prospektus kíséri. A múzeum az irodalomkedvelők számára is tartogat aktuális újdonságot. A "Nincs több csoda csak egy, a Feltámadás" című kötet a XX. századi jeles magyar íróknak és költőknek a húsvétról, a természet tavaszi megújulásáról szóló írásainak gyűjteménye