Fekete alakok lapulnak a fák közt. Sziluettjüket élesre metszi a ragyás Hold sarlója. A postaládában levél se rezdül. Majd surranás, vetődés, hangtalan lendülnek át az árnyak a szögesdrót kerítésen. Az udvaron járunk, a nátriumlámpák fénye olajjá festi a víztócsákat a lihegő őrkutya lábai alatt. Gazdája pedig acéllámpáját úgy markolja a válla fölött, hogy azzal bármikor lesújthasson. A fénye, mint a lézerkard íve a csatornákból gomolygó ködben. Pásztáz, pásztáz.
A macskaléptű símaszkosok már bent járnak az épületben. Ajtókat feszítenek fel nesztelen, japán acél metszőfogók éle pattan a láncokon. Most egy hosszú visszhangos raktárba jutnak be épp. Kerek alumíniumdobozok a tárolókban. Zseblámpa gyúl, a mutatóujj végigfut, betűt keres a polcokon. Most megáll. Egy dobozt leemel, halkan kinyit. Nehezen enged a széles kerek fedél. Az alsó feléből kifordul egy nehéz fekete tekercs. Amit látunk az film. Sietve teker le a földre pár métert, majd a perforáció melletti csíkra fókuszál. Az kék.
A filmesdoboz teteje megbillen, majd hatalmas csattanással zuhan le a polcról. Riasztó beindul, őrkutya ugat, fények villognak, a biztonságiak berontanak. Ám a rablók már elillantak, a polcon a film helye üres. Az őr felemeli a fedelet a földről. A fedélen felirat: La Guerra de las estrellas.
Hogy hogy futottunk el a 30 éves évforduló mellett, nem tudom, talán halkabban dübörgött a merchandising, nem repültek X-szárnyú díszdobozok a plázák üvegplafonján, nem várt Jedi-menü a húsoszsemlésnél, se egy térhatású díszelőadás újabb apokrif epizódokkal, a digitális verziók még digitálisabb felújításával. Őszinte leszek, be kell ismernem, én is a fiam tavalyi Lego-katalógusából tudtam meg, hogy 2007-ben volt 30 éves a sztárwársz.
Egyszerűen elment a 7-es év, mint a nagy kék busz, dísztelenül, várt ünnepek nélküli csillagromboló. Mi itt maradtunk azon töprengve, hogy már 31 éve annak, hogy bemutatták a Csillagok háborúját. „The movie that changed the world…” Hát legyen. De az igazi fanoknak, a mütyürgyűjtőknek, a posztermagazinosoknak, a felnőni nem akaróknak hadd meséljek el egy igazi legendát, olyan urbánusat, a kék szélű kópiáról.
A történetet egy spanyol filmgyűjtőtől hallottam, igazi filmgyűjtőtől, nem olyantól, akinek a vitrinben állnak a limited edition dvd-k a nagyon keskeny és nagyon hosszú tévé mellett, hanem olyantól, akinek a 2001: Űrodüsszeia három szekrényét foglalja el a garázsban, mert ő a filmeket filmen gyűjtötte, tehát 35 mm-es, vagy uram bocsá’ 70 mm es kópián. Szenvedélyéhez persze hozzátartozott az alagsori kisvetítő is, ahol körülbelül huszan boroztunk, söröztünk, cigiztünk az általa szervezett szeánszokon. Itt mindig a helyzet volt a lényeg, és nem a film maga, így hát az élményen, hogy egy külvárosi családi ház alagsorában mozi van, három Pocahontas és négy Lion King után már túl voltunk. Barátunk repertoárját nem csak az ízlése – rajongott a '80-as és '90-es évek randa Disney-filmjeiért – , hanem az általa kétes úton beszerezhető filmek nem túl széles skálája determinálta. A baráti szeánszok ezért hamar elmaradtak, mert az Űrodüsszeián kívül, amit nyolcszor láttunk csak nála, más nézhető nemigen akadt, így hát a baráti kört a szomszéd török gyerekekre cserélte, és a királyi oroszlánt, meg az indiánlányt pörgette nekik naphosszat.
Ettől függetlenül rendszeresen összejárt más gyűjtőkkel (azaz hozzá hasonló mozigépészekkel, akik ha tehették, meglovasították a kezük ügyébe kerülő kópiákat) csereberéltek, bizniszeltek, és persze legfőképp sztoriztak. Itt hallotta a Technicolor SW kópia legendáját, és tulajdonképpen emiatt rúgták ki aztán, amikor betört az egyetemi filmarchívumba.
A tőle hallott történet röviden ennyi:
A Star Wars ’77-es premierje olyan siker volt, hogy a stúdió nem győzte kópiákkal. Az eredeti gyártó, a De Luxe (color by De Luxe) se bírta kielégíteni az igényt, ezért a Fox a Technicolorhoz fordult, és rendelt is tőle 10 darabot. Na most a De Luxe (ejts dö láx) sáx, azaz sucks, mivel néhány év alatt fekete-fehérré avanzsáltak az erre a nyersanyagra nagyított filmek, így a SW is. De fennmaradt a világegyetemben 10 darab Technicolor kópia, amelyek piaci értéke a millió dolláros skálán mozog. Ha tehát valaki a világot járva belefut egy eredeti Star Wars tekercsbe, akkor csak a film szélét figyelje! Ha a hangsáv kék, akkor nyert ügye van.
Ha meg nem, akkor idézze fel azokat az éveket, amikor Apu pont úgy ütötte a tévét, mint Solo kapitány a műszerfalat, hogy ne fusson a kép. Hiperűrsebességgel.
És végezetül álljon itt néhány link:
Artus projector – ilyet mindenképpen veszek!
Úristen, Csubakka hangján szól a porszívóm!
War Hol
War Hol
Kedvencem: bio zöldségek háborúja
Simpson család
Lézerkard mestere, játék
…és persze jön a folytatás.
