Az idei színházi világnapon, március 27-én Robert Lepage kanadai rendező, színész, forgatókönyvíró üzenetét olvassák fel a magyarországi teátrumokban az előadások előtt; ezen a napon gálaestet is tartanak, ahol átadják a színházi szakma elismeréseit - tájékoztatott Lakos Anna, a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának elnöke.

A kanadai rendező arra is felhívja a figyelmet, hogy ha "a művész a világot a maga egészében akarja megmutatni, új formákat és gondolatokat kell megfogalmaznia, és bíznia kell a néző intelligenciájában, hogy az örökös fény- és árnyjátékban képes felfedezni az emberit".
A világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) bécsi közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet a színházművészet, tágabb értelemben a kultúra fontosságára, tisztelegjenek a színészek, színházi dolgozók előtt, s kérjék a közönség szeretetét, támogatását. A színházi világnapi ünnepségek egyik fontos része az üzenet, amelyet az ITI felkérésre egy jeles színházi ember ír. Az első színházi világnapi üzenetet 1962-ben a francia Jean Cocteau írta.
Az ITI felkérésére idén a kanadai Robert Lepage fogalmazta meg gondolatait. A színház és filmrendező, drámaíró és forgatókönyvíró, szcenográfus és színész nemzetközileg elismert, műfaji "határátlépő" alkotó. 1957-ben született Québecben, ottani és párizsi tanulmányai után rendezőként, színészként, drámaíróként dolgozott. A nemzetközi hírnevet a legendás Trilogie des dragons (Sárkány-trilógia) című előadás hozta meg a számára. Ezt a produkciót már saját társulatával, az ExMachina névre hallgató multidiszciplináris alkotóközösséggel hozta létre.
A hagyományos színházi kódokra fittyet hányó Robert Lepage az 1990-es évek közepén járt Magyarországon; a Petőfi Csarnokban a Miles Davis és Jean Cocteau leveleiből készült L,Aiguille et l,opium (Tű és ópium) című előadását láthatta a közönség. 1994-től filmeket készített, 1997-ben létrehozta Caserne nevű, multidiszciplináris produkciós központját.
Lakos Anna beszámolt arról, hogy a színházi világnapon Budapesten, a Madách Színházban tartandó hagyományos gálaesten adják át a Hevesi Sándor-díjat, amely a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központja, a kulturális tárca és a Fővárosi Önkormányzat közös elismerése. A díjat olyan személyiségek kaphatják meg, akik tevékenységükkel jelentősen elősegítették a magyar színházművészet nemzetközi megismertetését.
Lampl Lajos, a MASZK Országos Színészegyesület ügyvezető titkára kedden az MTI-nek elmondta: a gálaesten átadják a szervezet kitüntetéseit, a Gobbi Hilda-életműdíjat és a pályakezdőknek odaítélhető Soós Imre-díjat.
Ugyancsak a színházi világnapi ünnepségen adják át a Mensáros László-díjat, amelyet a művész emlékét őrző alapítvány 1994-ben hozott létre a kiemelkedő előadóművészi munka elismerésére; valamint a Vámos László-díjat, amelyet az 1996-ban elhunyt Kossuth-díjas rendező emlékére Psota Irén, a nemzet színésze alapított.
Lampl Lajos beszámolt arról, hogy most először a Szabadtéri Színpadok Szövetsége is odaítél egy díjat a színházi világnap alkalmából.