A müncheni operaház felkérésére Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeménye alapján írja következő operáját Eötvös Péter. A német nyelvű előadás bemutatója 2010 februárjában lesz - mondta a zeneszerző a franciaországi Lyonban, ahol az idei kortárs Zenei Biennálé díszvendége.

"Ami igazán érdekes, hogy az a kultúrkör, ami Goethe Faustjából indult el, Madáchon keresztül most visszatér Németországba és remélhetőleg új spirálba emelkedik" - tette hozzá a zeneszerző.
A közel negyven évig külföldön (Németországban, Franciaországban, majd Hollandiában) élt világhírű Kossuth-díjas zeneszerző - aki a közelmúltban a Magyar Kultúra Nagykövete címet is megkapta - négy évvel ezelőtt végleg hazaköltözött Magyarországra, de ideje nagy részét karmesterként és zenetanárként kapott meghívásoknak eleget téve továbbra is külföldön tölti. Január elején két bőrönddel indult el Budapestről, és azóta már többek között vezényelt Japánban, Németországban, Hollandiában, az Egyesült Államokban, Svédországban és Spanyolországban. Kivételes alkalomnak számít, hogy a március 4. és 20. között megrendezésre kerülő Lyoni Zenei Biennálé alkalmából közel két hónapot egy városban tartózkodik.
A kortárs zene színpadi műfajainak egyik legjelentősebb, 1992 óta létező fesztiválja először választott "társult művészt" programjai összeállításához a sokfajta zenei kapcsolódásáról ismert Eötvös Péter személyében. Köztudott róla, hogy művei elsősorban színházi és filmes indíttatásúak, de nagyon fontos számára a dzsessz és az elektronikus zene, valamint a kamarazenélés is, amelyeknek művelőivel szoros szakmai és baráti kapcsolatot ápol. A lyoni fesztivál programjának összeállításán három évig dolgozott együtt a szervező GRAME Zenei Központtal.
A fesztivál ideje alatt az esti fellépéseken kívül a lyoni konzervatóriumban és az egyetemen Eötvös napi négy-öt órát tart egyszerre hatvan-hetven diáknak (ütősöknek, zongoristáknak, fúvósoknak, zeneszerző szakosoknak) is, akiknek be is tanítja saját műveit. A jövő generációval való találkozás számára legalább olyan fontos, mint a közönség előtti koncertek, mert szerinte a fiataloknak ez a legjobb "direkt" tanulási lehetőség egy életre örök emlék marad.
"Pont úgy, ahogy nekem Kodály Zoltán látogatása Miskolcon, ahol gyerekként tanultam zenét. Mai napig tudom Kodály autójának rendszámát" - idézte fel Eötvös Péter.
A bartóki hagyományhoz való kapcsolódásban van mindennek a lényege - mondta a 64 éves zeneszerző az MTI azon kérdésére, hogy szerinte miben rejlik a Ligeti György - Kurtág György - Eötvös Péter trió, a kortárs zene nagy magyar zeneszerzői világsikerének titka, amelynek megkülönböztető jegyeiként a zenei kifejezés kommunikatív jellegét és a finom zenei humort szokták emlegetni. Nagyon fontos szempont az is - tette hozzá Eötvös - hogy, azonos szellemi közösségből indulva mindhárman elhagytuk Magyarországot, és egész más alkotóként tértünk haza.
Míg számos magyar Kodály-tanítvány is külföldre távozott és Kodály stílusában alkotott tovább, a bartóki tradíció annak ellenére, hogy egyfajta közösséget teremt és szellemi gyökeret biztosít, nem jelent azonos stílust, hiszen mindhárman saját zenei nyelvet és különböző kifejezési eszközöket választottunk magunknak - mutatott rá Eötvös Péter.
A zeneszerző számára a budapesti Zeneművészeti Főiskola jelentette az érzelmek és expresszivitás iskoláját, de a tudatosodás korszaka Karlheinz Stockhausen kölni elekroakusztikai stúdiója volt, amelynek 1976-ig volt tagja. A tavaly decemberben 80 éves korában elhunyt német zeneszerző rögzített, elektronikus műveit a szerző elképzelései szerinti különleges akusztikai körülmények között összesen négy koncerten hallgatja meg a lyoni közönség.
Ritka pillanat egy zeneszerző életében, hogy ugyanabban az évben két operájának legyen ősbemutatója. Az ezeréves japán klasszikus műből készült Lady Sarashina keddi nagysikerű lyoni világpremierje után augusztus 10-én a nagy-britanniai Glyndebourne-i fesztiválon mutatják be Eötvös Péternek a Nobel-díjas Gabriel García Márquez A szerelemről és más démonokról című művéből készült operáját. Az angol és spanyol nyelvű librettót Hamvai Kornél írta. A bemutatón a Londoni Filharmonikusokat Vlagyimir Jurovszkij vezényli majd.
Eötvös Péter a magyar közönség előtt legközelebb március 30-án lép fel: a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Göteborgi Szimfonikus Zenekart vezényli a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
Forrás: MTI