Március 18-án a Liszt Ferenc Kamarazenekar megalakulásának 45. évfordulója alkalmából meghívta barátait és családias ünneplést tartott. A születésnapon tiszteletét tette az Izraelből hazaérkező Klezmer Band négy tagja, valamint a zenekar tagjainak hozzátartozói is muzsikáltak.
Nézze meg a születésnapi képeket!
Kattintson!
Kattintson!
Negyedórás csúszással, negyed nyolckor aztán kezdetét veszi a koncert, amelyre Göncz Árpád volt köztársasági elnök is ellátogatott. A tagok bevonulásukkor vastapsot kapnak. Mintha kicsit zavarban is lennének, ami meglepő, hiszen negyvenöt éve így fogadják őket. A Liszt Ferenc Kamarazenekar játékai és a koncertek közjátékaként Rolla János és Batta András, a Zeneakadémia rektora nosztalgiáznak. „A legelső koncertünk 62 nyarán volt, és úgy gondoltuk, kell valaki, aki gatyába rázza a dolgot”, meséli Rolla János. „Akkor kértük fel Sándor Frigyest, hogy hallgasson meg minket. A kisteremben volt a meghallgatás, és onnantól kezdve órarendszerűen tanított bennünket. Volt két egészen lehetetlen időpontunk, kedden és pénteken próbáltunk reggel 8-tól fél 10-ig, és vasárnap fél 4-től. Abban az időben 100 forintért, ruhapénzért játszottunk. De akkor még kaptunk ösztöndíjat is”, meséli a hangversenymester a nem éppen laikus közönségnek, hiszen a sorok között a zenekar 45 éves történetében megforduló szinte összes régi tag megjelent.
„Nem nagyon szeretek ünnepelni, főleg nem saját magunkat. Idáig az volt a szokás, hogy exkluzív koncertet adunk ötévente. A 45. ugyan nem egy kerek szám, mégis fontos. Majdnem 36 évig állandó tagság volt, nem volt ki-be járás, most azonban, hogy elértünk egy bizonyos kort, átmentjük a tapasztalatot, ezért fokozatosan fiatalítjuk a zenekart”, meséli már a program után Rolla János a Kultúrpartnak.
Az elmúlt öt évben szinte teljesen megújult a zenekar, és több ifjú művésszel bővült a társaság. Ilyen fiatal zenész Horváth Bence Dániel, a zenekar nagybőgőse is, aki nyolc éve játszik a zenekarban. Bence szemében tűz ég, ahogy a zenekar mindennapjairól kérdezem. „Én mindig azon gondolkodtam, hogy nem tudnám így végigvezetni a próbát, mint Rolla János. Akármilyen fáradt, ha beteg, akkor is leül, és megszűnik a külvilág, csak a darabra koncentrál és próbálja a zenekarnak átadni az energiát és erőt, hogy mi is vele tudjunk élni és lenni. Rengeteget lehet tőle tanulni”, meséli Bence, és hozzáteszi: a korkülönbség soha nem okozott gondot. „Amikor idekerültem, rajtam kívül még egy kolléga volt a brácsa szekcióban a korosztályomból. Nincs semmiféle generációs különbség közöttünk. Nagyon hamar befogadtak a zenekarba. A turnék során például Sándor Annával mindig közösen fotózunk, hiszen ő is imád fényképezni, akárcsak én. Mindig jó a hangulat.”
Valóban, mintha egy gigantikus családi találkozón találnám magam. Kacagás, nevetés, és némi örömkönny jellemzi a hangulatot. Nem pusztán egy koncerten, hanem egy csaknem két órásra sikerült baráti találkozón voltunk, zenével, emlékekkel, no és sok-sok tortával.
Az örömkönnyeket és az óriási kacagást először az est közepén levetített film váltotta ki. Mérei Anna Karcolat című 1978-as vizsgafilmje a Liszt Ferenc Kamarazenekarról szólt. Hát igen, a retro az retro, ez meg is mutatkozik a szereplők frizurájában, öltözékében, az összhatás mindenképp vidámságot teremt a teremben.
És bár a filmben még a '78-as felállást láthattuk, jelenleg egyetlen női tag teszi teljessé a Liszt Ferenc Kamarazenekart, aki nem más, mint Sándor Frigyes lánya. Amikor arról faggatom, milyen élményei vannak a zenekarral való utazásokról, elárulja, szinte fiúnak érzi magát a csapatban. „Elfogadtak. Kvázi fiúsítva vagyok. Utazásokon néha az is előfordul, hogy nincs is külön öltözőm.”
A Liszt Ferenc Kamarazenekar bejárta a világot. Európa szinte minden országában jártak, első tengerentúli utazásukra pedig 1975-ben került sor. „Nagy élmény volt a Földközi Tengeri hajóút. Elsősorban azért, mert olyan nagy művészekkel lehetett játszani, mint Maurice André, Jean Pierre Rampal, Henrik Szeryng… Másodsorban pedig nagyon jó volt belecsöppenni egy luxushajó életébe. Hihetetlen gazdag életem van a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, csak hálás lehetek a sorsnak, hogy összehozott velük”, meséli Sándor Anna.
Az est záró darabja egy igen érdekes saját szerzemény volt, melyet a kamarazenekar tagja, Tfirst Zoltán komponált, Ejnye-Bejnye Nachtmusik címmel. A zenei montázs között sok, a zenekar által már játszott dallamot lehetett felfedezni, a zenészek pedig hihetetlen odaadással és humorral fűszerezték meg az előadást. Mécs Károly színművész a programok után személyes ajándékként emlékérméket adott át, majd a magukat „mezei közönségként” definiáló kedves házaspár két zsák lufit cipelt a színpadhoz, és magaslatok híján szétterítette a zenészek előtt. Természetesen a lufik egytől-egyig névre szólóak voltak.
A 45. születésnap méltó ünneplést kapott, és a látogatók is boldogan, örömmel vonultak ki a programok utáni vacsorára és tortaszeletelésre. Az aula forgatagában érezhető igazán, mennyire szoros kapcsolatokról van itt szó. Az eddig a nézőtér közönségeként jelenlévő vendégek most ölelkezve vigadnak a zenészekkel együtt. A 45. éves zenekarnak titka van, nem is akármilyen. Ezt a titkot pedig távozásom előtt Várnagy Mihály brácsaművész súgja meg nekem. „A titok az, hogy mi nem viselkedünk egymással. Ahogy a családban: ha valakinek van véleménye, akkor megmondja, ha ezt ütköztetni kell, akkor ütközteti, de mindig megbecsüli a másik véleményét, nézetét és művészetét. Ettől család ez a zenekar.”
Nézze meg a születésnapról készült összeállítást a Mozgóparton!
