1957. március 27-én volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. 1961-ben a Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése által elfogadott határozat alapján, e napon van a Színházi Világnap. Tehát ma.
1978-tól a világ valamennyi országában egy jelentős színházi szakember üzenetével köszöntik ezt a napot. Idén Robert Lepage, a Quebecben élő és dolgozó, világszerte ismert, kísérletező szellemű, formai újító színház és filmrendező, drámaíró és forgatókönyvíró, szcenográfus és színész írta az üzenetet, melyet hazánkban is minden színházban felolvasnak ma este. (Lásd alább.)
Ma este az ország összes színháza játszik, remélem, teltházak előtt. Néhány színház más módon is ünnepel: néhol nyílt napot tartanak, például az Új Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban, a Bárkán sajtótájékoztató is lesz és Mundruczó Kornél játékos szereplőválogatást tart, ahová bárki jelentkezhet és bérletet nyerhet jutalmul. A Madách Színházban a MASZK tartja hagyományos gálaműsorát, neves művészek közreműködésével, a bevételt idős színészek megsegítésére fordítják. A Katona József Színház jegypénztára ma éjfélig tart nyitva (ez nagyon tetszik nekem), és ötven százalékos helyárakkal kínál jegyeket.
Mi a fenének ez az egész?
Egyszerűen csak egy nappal és egy okkal több, hogy arra gondoljunk, emberek vagyunk. Érző, értő, gondolkodó, közösségben élő lények. Kultúránk és kulturális életünk elengedhetetlen része és feltétele a színház. Ünnepeljünk hát. Anyák napján, nőnapon vagy névnapkor is veszünk egy szál virágot. Most sem kell mást tennünk, csak vennünk egy színházjegyet. Ma, vagy holnap, vagy legkésőbb jövő héten. Sajnos csak ismételni tudom önmagam: Könyörgöm, emberek! Járjunk színházba!
Színházi Világnapi Üzenet
2008
Sokféle feltevés létezik arról, hogyan jött létre a színház, ezek közül egy mese-változat érintett meg a leginkább: az idők kezdetén egy éjszaka az emberek összegyűltek a kőbarlangban a tűz körül és meséltek egymásnak. Egyszer csak valamelyiküknek az az ötlete támadt, hogy meséjét saját árnyékával illusztrálja. A lángok fényében a természetesnél nagyobb árny alakok jelentek meg a kőbarlang falán. A többiek elbűvölten figyelték, és világosan felismerték, melyik árny az erős és melyik a gyenge, az elnyomó és az elnyomott, az Isten és a halandó.
Napjainkban a reflektorok fénye helyettesíti az örömtüzet, és a színpadi gépezet a kőbarlang falát. És bármennyire is tisztelek néhány puristát, ez a mese engem arra emlékeztet, hogy a technika már a kezdetek kezdetén jelen volt a színházban, és nem szabad fenyegetésként értelmezni, inkább egységteremtő eszközként.
A színházművészet fennmaradása azon múlik, hogy képes-e megújulni, be tudja-e fogadni az új eszközöket, az új nyelveket. Különben hogyan mutathatná be a kor nagy kihívásait, és hogyan segíthetné az emberek közti megértést, ha saját maga nem nyitott szellemű? Hogyan kérkedhetne azzal, hogy megoldásokat kínál az intolerancia, a kirekesztettség, a rasszizmus problémáira, ha saját gyakorlatában elvet mindenféle műfaji keveredést és integrációt?
Ha a művész a világot a maga egészében akarja megmutatni, új formákat és gondolatokat kell megfogalmaznia, és bíznia kell a néző intelligenciájában, hogy az örökös fény- és árnyjátékban képes felfedezni az emberit.
Igaz, ha az ember túl sokat játszik a tűzzel, előfordulhat, hogy megégeti magát, de abban a szerencsében is része lehet, hogy elkápráztat és megvilágosít.
Robert Lepage
Québec, 2008. február 17.
(fordította: Lakos Anna)
A világnap hazai programjairól ide kattintva olvashat.
