A Stonehenge első teljes másolatának megépítését tervezi egy ausztráliai vállalkozó, s reményei szerint idén december 21-én, a déli félteke napfordulóján fel is avathatják az építményt.
Az 1,4 millió ausztrál dollárból (210 millió forint) építendő, 33 méter átmérőjű létesítmény, amely a Henge nevet kapja, 101 gránitkőből fog állni, amelyek egy belső és egy külső kört formáznak majd a központi oltár körül.Az elmúlt öt hónapban a kövek kitermelését és alakra vágását végezték el Ausztrália nyugati részében.
"Azért csinálom meg, mert módomban áll" - mondta Ross Smith, aki sörfőzdék működtetésével szerezte vagyonát.

Az ötletgazda úgy véli, hogy évente 200-300 ezer látogatója lesz a Henge-nek a Margaret River vidékén. A különféle okkultista csoportokat is várják az építményekhez, miként a Stonehenge is találkozóhelye az efféle neo-druida és New Age-es közösségeknek, főként június 21-én, az északi félteke nyári napfordulóján.
A Henge-projekt nyíltan üzleti vállalkozás: lesz belépődíj, és ki is lehet majd bérelni különböző rendezvények, így például esküvők számára.