Péntektől lehet megtekinteni a Műcsarnokban a Lipcse-jelenség című kiállítást, amely a lipcsei művészeti iskola művészeit hivatott bemutatni, a teljesség igénye nélkül: A főként festészeti, de az évek során új médiumokkal bővült kortárs lipcsei képzőművészeti színtér vállalkozik 15 művész mintegy 80 munkáját mutatja be.

A lipcsei iskola egyre inkább ismerősen cseng a képzőművészet iránt érdeklődők körében. Egyre többen hallottak már hatásáról, művészekről, akiket a lipcsei iskola inspirált, de keveseknek volt alkalma megtekinteni az eredeti munkákat.

Az utóbbi 8-10 év művészeti és műkereskedelmi szempontból egyik legérdekesebb jelensége a Lipcsében kibontakozó festészeti boom. A ma „Új Lipcsei Iskolának” nevezett festészeti iskola különböző művészeti és társadalmi jelenségek különleges konstellációjának köszönheti megszületését. A vasfüggöny lebomlását és a német egyesülést követő években számos fiatal képzőművész érkezett Nyugatról a lipcsei Grafikai és Könyvművészeti Főiskolára, akiknek munkája megtermékenyítette és egyben felülírta a művészeti iskola elavult, akadémikus stílusát és az erős, főként realista festészeti tradíciót. „ 1995-ben, hat évvel a fal lebontása után kerültem Lipcsébe. A város teljesen más volt akkor mint most. Sok öreg épület áll a művészek rendelkezésére, hogy nagy stúdiókat bérelhessenek ki” – mondta el a Kultúrpartnak David Schnell képzőművész a kiállítás megnyitóján.

A hagyomány átírásából Lipcsében kialakuló közös stiláris és szemléleti jellemzők a 90-es években meghatározvá váltak a festészeti gondolkodásban Németországban, de a jelenség hamar keresett művészeti termékké vált világszerte is.
Neo Rauch, Martin Kobe, Matthias Weischer, David Schnell és mások napjainkban a világ kiállítótermeinek sztárjai.
 
A megjelenítési módok egymástól eltérők lehetnek: a minimalista, absztrakcióba hajló előképek ugyanúgy élnek az új lipcsei festészetben, mint a realista-szürrealista, hipervalóságot szimuláló, történelmi tapasztalatokat magába integráló szemlélet és vizualitás,
mint például Tilo Schulz színes, hosszú, a tereket elválasztó függönyei is: „Az elsődleges céljuk, hogy blokkolják az utat. Elmész egy kiállításra, végigmész, és ellátsz az utolsó szobáig, én pedig ezt akartam blokkolni. A látványt, a mozgást,a megszokott cselekvést. Azt tapasztaltam, hgy az emberek anélkül mennek keresztül szobákon, hogy időt töltenének benne”- mondta a Kultúrpartnak a képzőművész.

A kiállításon megjelenik Lipcse mint élettér és kultúrváros is. Ehhez nyújt segítséget az információs terem órisi falfestménye, mely az 1000% alkotócsoport munkája. A képből megtudhatjuk, ki, mikor kit tanított a Lipcsei iskolában. 

A kiállítást egyéb más programok is kísérik nemcsak a Műcsarnokban, a Goethe intézet, a Videospace Budapest, a BBS Fórum s a Magyar Képzőművészeti Egyetem közreműködésével.

Nézze meg a Mozgópart filmjét a kiállításról!