134 képet árvereztek el péntek este a Budapesti Kongresszusi Központban Soros György gyűjteményéből. A kikiáltási árak 40 ezer forinttól 2,4 millióig terjedtek, összesen 48 millió forint értékben. Legdrágábban, 6 millió forintért Kádár Béla Női portréja talált gazdára. A befolyt összeget jótékony célokra fordítják.

Ugyanakkor tizenkilenc alkalommal koppant a milliós álomhatár fölött a kalapács, s ezek közül hat festmény úgy produkált hétszámjegyű végeredményt, hogy kikiáltási ára nem érte el az egymilliót.
A legdrágábban két Kádár Béla-gouache kelt el. A dekoratív női portré 2,2 millió forintról indult, és meg sem állt hatmillióig. Míg egy lovas fiút ábrázoló finoman expresszionista képért 1,8 millióról 5,5 millió forintig folyt a verseny. Az ugyancsak expresszionista jegyeket mutató Szerelmesek 650 forintra volt árazva, és 2,2 millióra verték fel. A 134 tételnyi kínálatban amúgy a legnagyobb számban Kádár Béla művei szerepeltek, összesen negyvenkét olajfestmény, gouache, akvarell, szén- és tusrajz, sokszorosított grafika. Közülük hat mű landolt milliós kategóriában.
A tizenhárom Scheiber Hugó-kép nagy része is emelt áron kelt el. Tíz, különböző technikájú (gouache, akvarell, tusrajz) alkotás ért el milliós összegeket. A legtöbbet, 2,8 millió forintot, az avantgárd jegyében fogant, 1930 körüli Cirkuszért adtak.
Mattis-Teutsch János papírra, akvarellel festett erdei tájáért 950 ezer forintról 2, 4 millióig folyt a licit. Vajda Lajos szentendrei ceruzarajzát kikiáltási árának éppen dupláján, 1,2 millió forintért szerezte meg valaki. Míg az 1927-es, fiatalkori Vajda önarcképért 550 ezer forintról indítva 1,4 milliónál koppant a kalapács. Kassák Lajos papírra olajjal festett absztrakt kompozícióját kikiáltási árának majdnem duplájára, 1,4 millió forintra értékelte az aukció közönsége.
A legeredményesebb külföldi művész a cseh avantgárd alkotó, Frederic Ost volt, akinek grafikai lapjait 140 és 340 ezer forint között vitték el.
Soros György rangos képgyűjteménye, amelyet Kövesdy Pál, amerikai magyar galériás közreműködésével állított össze, az aktivizmus, az avantgárd, a MA folyóirat köré csoportosult haladó szellemű művészek alkotásaiból állt. Tizenkilenc festményt Soros magyar múzeumoknak (székesfehérvári Szent István Múzeum, Szombathelyi Képtár, Pécsi Janus Pannonius Múzeum Képtára, Kiscelli Múzeum) ajándékozott. A további, korábban a bécsi Ludwig Múzeumban letétként őrzött anyagot pedig ily módon forgatja vissza a magyar kultúrába, hogy a festészet e nagyszerű produktumai további alkotások, kulturális programok létrejöttét segítsék.