Szombat este Copycon meets Selekta, Áfonya, Sound Sistaz és PASO Sound System a Cökxponban, a chill budapesti központjában.
A névadó Cökxpôn szó Gulácsy Lajos festőművész mesebeli világában (Na Conxypan-ban) annak a cukrászda-panziónak neve, ahol a szereplők találkoznak egymással. Gulácsy írásai ugyanarról szólnak, mint a képei - legtöbbször káprázatok maguk is, ahogyan a szavak színekké, formákká, illatokká, sóhajokká lényegülnek át, mintha egyszerűen festék lenne az anyaguk.A Cökxpôn Ambient Társaság az úgynevezett chill-szobák nyomdokait követve létrehozott egy szórakozóhelyet, ahol zene, színház, tánc, képzőművészet, látvány és környezet együtt van jelen, hogy ne pusztán egy előadás szülessen, hanem közösségi-spirituális élményt nyújtsanak a résztvevőknek és a befogadóknak, így hatva testünkre, lelkünkre, szellemünkre.

A központban párnákon, szőnyegeken pihenhetnek meg a vendégek, közben pedig finom teát - vagy sört szürcsölhetnek, mécsesek és füstölők között - ez az igazi ambient hangulat.
A különböző terekben hang és vizuális effektek szolgálnak arra, hogy a közönség belefeledkezhessen az őt körülfolyó táncokba, koncertekbe, filmekbe, melyeket a szervezők egy egész estét betöltő összszínházi előadássá kovácsolnak.
A Kulturális helyszín igyekszik minden olyan performance-nak, zenének, előadásnak helyt adni, amely beleillik a füstölő- illatú, lassú közegbe.

Így aztán szombaton lehet énekelni a marihuánáról, hiszen reggae-est lesz, nem kisebb nevekkel mint Copy Con vagy a PASO Sound System.
A Cökxpôn Ambient Társaság fiatal művészek összefogásával 1999-ben jött létre azzal a céllal, hogy a különböző művészeti ágazatokban alkotó és kísérletező közösségi-spirituális művészeket támogassa. Hátterében a ZUM Kulturális Alapítványt felváltva, a SPIRIT Alapítvány - mely kulturális, környezetvédelmi és szociális feladatokat lát el -, valamint a Cökxpôn Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság áll. A szervezet célja együttműködésre késztetni minden alkotó-szervezetet, csoportot vagy annak tagjait, akik egy fenntartható, humánus közösség létrehozására, hosszú-távú partneri együttműködésre törekszenek. Feladata közös környezetvédelmi, képzőművészeti, zenei programok létrehozása, a már meglévő eseményekhez való csatlakozás segítése és a programokon résztvevő egymásra reflektálni képes kortárs alkotók és alkotó csoportok támogatása. Olyan projektek létrehozása, ahol a kortárs alkotók, a projektet megvalósító ill. csatlakozó résztvevők és a projekt közönsége egy közösségként működhet együtt.
Copy Con, a többhangú reggae - mester első albuma a Szolnok City volt. A zenész szövegei az igazi panel - fílingről, a lakótelepi mindennapokról szólnak, magyarosan, jamaicai hangzást hordozva...
Copycon háromféle hangon képes nyomni a sódert, és valljuk be, énekhangja is van.
A PASO Sound System a Pannonia Allstars Ska Orchestra egy projektje, amiben Áfonya, a PASO állandó selektora kedvenc lemezeit pörgeti, ehhez pedig csatlakozik az élő hangszer, a szövegelés és az ének. A Sound Sistaz csajok, Sebő Gabi és Pelsőczi Dóra szettjeiben a női előadók dominánsak.
