Az év elején az amszterdami vöröslámpás negyed 900 szexkirakatából 350-et bezárattak a hatóságok, s időközben kérdésessé vált a nem kevésbé nevezetes coffee-shopok sorsa is.
A város új logója: "I, Amsterdam, amelyben az "I am"-et (én vagyok) vörössel írták. Azt akarja hirdetni, hogy ez lesz a város igazi arca, nem a szexkirakat és a coffee-shop.Március elején a holland igazságügy-miniszter ugyanis bejelentette, hogy betiltják a kannabiszmag és az otthoni termesztéshez szükséges kellékek árusítását.
Csak a városközpontban 70 olyan kávézó működik, ahol eddig legálisan lehetett füvet szívni,enni, inni.
"Azzal kezdték, hogy megtiltották az alkoholos italok árusítását és 2009-ig megtiltják a hasis és a marihuána füstölését a helyiségeikben. Öt éven belül mindannyian eltűnünk" - panaszkodott egy tulajdonos a La Repubblica című olasz lapnak.
Az ő üzletében egy szelet, "space cake" néven ismert marihuánás tortaszeletet 5 euróért ehetünk meg, a "füvek" közül 15 euró az ára 1,7 gramm Jack Flash vagy Super Afgan marihuánának, míg a 2,7 grammos Blue Berry-t 25 euróért adják.
Amszterdam polgármestere, Job Cohen szerint "sokan úgy gondolják, hogy a vöröslámpás negyed megőrzésre méltó romantikus hely. De ha létezett is valaha, az effajta romantika régen elmúlt. A prostitúció és a coffee-shopok koncentrációja vonzza a bűnözést és nem lehet szemet hunyni a nők kihasználása, az emberkereskedelem és a pénzmosás felett" - mondta a város első embere.
A vezetés célja tehát, hogy ritkítsák és ellenőrizzék az ilyen intézményeket.
Ennek jegyében zárták be a Yab Yumot, a híres luxusbordélyt és helyeztek vád alá pénzmosásért három lokál- és szexkirakat-tulajdonost.
Egy társaság, amelynek tagjai a város, a kormány, a bankok, és magánszemélyek, 25 millió euróért megvásárolt száz szexkirakatot. Most kiállításokat szerveznek azon a helyen és fiatal divattervezők műhelyei épülnek oda. Működik már itt egy női holmikat árusító üzlet is, amelynek jelmondata: "Mi szoknyákat adunk el, nem nőket".
Annak érdekében, hogy a kitiltott tevékenységek ne térhessenek vissza kiskapukon, a közigazgatás jogot kapott arra, hogy gyanú alapján megvizsgálja, tiszta-e az, aki az úgynevezett "kockázatos szektorokba" akar beruházni.