Peter Sanawad szerint fontos feltenni néha a "mi lett volna, ha?" kérdéseket. Például mi lett volna, ha Napóleon nem ütközik meg az oroszokkal Borogyinónál? Az író szerint mindez nagyon izgalmassá teszi a sci-fit, ami pedig egy nagyon izgalmas világnézet. Az emberi létezést pedig nem lehet komolyan venni. Peter Sanawaddal beszélgettünk.

Először is kezdjük azzal, hogy a szombaton megrendezésre került sci-fi találkozón nem vettél részt. Mit gondolsz, mit profitálnak az ilyen találkozókból az írók, vagy a sci-fi olvasók?

Sajnos nem tudtam elmenni, amit nagyon sajnálok. Ezek a találkozók remek helyszínei az írók és olvasók egymás közötti eszmecseréjének, és általában egy jó sörözéssel végződnek. Nem ritka, hogy kiadói megállapodások, regényötletek születnek. Újabban a szerepjátékok virágoznak főként, itt találkoznak egymással a képzeletbeli világok rajongói, és hatalmas kártyacsatákat vívnak egymással.

A hazai sci-fi irodalom jelentős művei az általad szerkesztett és megteremtett Téridő Horizont és a Holdudvar. Ezek sikeres vállalkozásnak bizonyultak?

Peter Sanawad, alias Bihari Péter Miskolcon született. Eredetileg minőségbiztosító- számítástechnikusi oklevelet, majd magyar szakos diplomát szerzett. 2005-ben nappali tagozaton irodalomtudományi PhD-t végzett, Kabdebó Lóránt doktoranduszaként. Amatőr filmesként több forgatókönyvet is írt.
Első novellái is irodalmi forgatókönyvek voltak. Érdeklődésének fő vonala a science fiction történetek, képregények és rajzfilmek.
Első tudományos dolgozata a különleges című, A méhészet hatása a XX. századi utópiákra, majd 1999-ben Babits Mihály: Elza pilóta vagy a tökéletes társadalom című regényének akkori legtágabb  szemléletű elemzését készítette el.2004-től szerkeszti a Holdudvar című irodalomkritikai lapot, majd később a Téridő Horizont című kiadványt készítette el, mely 5 megjelenést élt meg.

A Holdudvarral kapcsolatban a mai napig nagyon sok visszajelzést kapok. A Miskolci Egyetem 2005-ben már az ISSN számot is megkérte a további megjelenéshez, annyira biztosnak tűnt, hogy el tudjuk indítani ezt a sci-firől szóló kritikai magazint. De aztán az idők változtak, a pénz nem jött össze, és így nem sikerült folytatni a munkát. Ebből a szempontból kudarc volt a dolog. A Téridő Horizont ingyenes kiadvány volt, és szintén addig jelentettem meg, amíg anyagilag megtehettem. Sikeresnek talán abból a szempontból volt mondható, hogy mivel széles irodalmi spektrumot fogott át, sok olyan embert hozott közelebb a tudományos-fantasztikus irodalomhoz, aki korábban nem foglalkozott vele, vagy nem is tudott semmit róla.

Kik írnak az oldalon?

A Holdudvar szerzői főként a Miskolci Egyetem irodalomtudományi doktori iskolájának, illetve bölcsészkarának hallgatói voltak, a Téridő Horizont az ország több tájának (Szegedtől Pécsen át Salgótarjánig) sci-fi kedvelőit foglalta magába. A Téridő Horizont esszéi a társadalomtudományok szélesebb vonulatát fogták át (a katolicizmustól a misztikán át az ufókig), míg a Holdudvar a kortárs sci-finek próbált tükröt tartani.

Hogyan születnek meg a történeteid? Gyerekkorod óta kísérnek vízióid és utópiáid?

A történeteim kisebbik része inspirációból, a nagyobbik része muszájból születik. De érdekes módon néha a muszájból születettek a jobbak. Ilyen muszájból írt történet volt például életem első thrillere. Semmit sem tudtam a thrillerírásról akkoriban. Ennek ellenére, mivel fizetős munka volt, nagyon gyorsan megírtam a regényt, és mondanom sem kell, hogy még annak ellenére sem tartottam jónak a kéziratot, hogy az a három közeli ismerősöm, aki elsőként olvasta, hízelgő dolgokat mondott róla.
A szerkesztőnek sem tetszett, ennek ellenére 2001-ben megjelent volna, ha nem írom át az egészet, ahogy van. Így született meg ugyanannak a regénynek egy második, az elsőtől teljesen független verziója. Ezt is odaadtam 3 ismerősömnek, de nekik nem tetszett, különösen a nővéremnek nem. Így hát az ő segítségével ismét átírtam, bár ez már tulajdonképpen közös munka volt, hiszen a testvérem elég öntudatos hozzá, hogy minden egyes sorról két új ötlet jusson eszébe. Így létrejött ugyannak a regénynek egy harmadik változata, teljesen más cselekménnyel, ámbár azonos szereplőkkel. Ez a változat került vissza a kiadóhoz, csakhogy ekkorra már eltelt egy év, s a kiadó megszüntette a könyvsorozatot (A thriller mesterei). Hát nem voltam boldog, viszont létrejött három klón-regényem. Aki ismeri az eddigi tevékenységemet, annak már mondanom sem kell, hogy tökéletesen beleillenek abba az írói világba, ami a matematikai káoszelméleten alapuló fraktálgeometriából építkezik, s a szereplők, történések és helyek közötti megfelelésekre alapoz. A vízióim néha apokaliptikusak, de az apokalipszis általában a háttérben marad. (Például a Vadmacskában a múlt mindössze az üledékből derül ki.) A vörös hajú lány című fantasy novellámban (mindössze két fantasyt írtam életemben) a világégés első jeleinél szakad meg a történet, persze csattanó formájában, ami éppen a történetbe illik.

Mi hagyott nyomot gyerekkorodban, ami elindíthatott ezen a pályán?

A gyermekkori látomások sajnos kísértenek még. Akkoriban nagyon népszerűek voltak a hidegháború miatt a világvége-spekulációk. Ez bennem is nyomot hagyott, és azt kell mondjam, hogy sajnos. Van bennem egy kép, ahogy az imént mondtad: vízió, amit újból és újból megpróbálok papírra vinni, de sose érzem sikeresnek. Ez egy háborús regény, de a háború itt is háttér. Ha valaha is megjelentetem, Az elveszített repülők néven fog kijönni. Ebben a regényben van némi „Godot-ra várva” hangulat. Egy teljesen leigázott Földön játszódik, ahol megváltóként várják a helybéliek a repülőket, nagyjából úgy, mint az angliai csata idején a saját gépeiket a britek. Ám ezek a gépek nem érkeznek meg, és azt hiszem, ettől jó a regény. Nemrégiben kidolgoztunk Viola Zoltán barátommal egy mélyreható megoldást arra, hogy miért nem érkeznek meg, s el is készült a folytatás, ami logikailag elrendezi a dolgot, de az már kevésbé látomásszerű, sokkalta inkább technikai science fiction. Néha nagyon úgy érzem, nem is kellett volna megindokolni a repülőflotta hiányát,
mert abban a regényben erre semmi szükség sincs. És ezzel már arra a kérdésre is feleltem, hogy milyenek az utópiáim: ezek általában egy nagy háború, vagy egy általános világpusztulás után játszódnak, s mindegyikben ott rejlik az újrakezdés lehetősége. Éppen ezért ezek nem is igazi utópiák, inkább csak utópisztikus világokban, utópisztikus helyszíneken játszódó sci-fik. Egyelőre kevés jelent meg ezek közül az írások közül.

Mi foglalkoztat inkább, az idegen civilizáció, az ufók, a Galaxis milyensége, vagy egészen egyszerűen csak a földtől elrugaszkodott, mesebeli világ?

Mind a két tényező szerves része a science fiction világának. Az idegen civilizációk még abban az esetben is spekulációra késztetik az írót, ha a világában nincs az emberén kívül más értelmes faj, mint pl. Asimovnál. Ő is beemelt végül az Alapítvány világába egy idegen fajt, mert ez érdekes.
A Galaxis benépesítése az emberiség előtti legtávolibb lehetőség, amelyről megéri gondolkodni, elképzelni, milyen is lenne. Mit találunk majd a csillagok között, ha egyszer eljutunk odáig.

Első novelláid forgatókönyvek voltak. Megmaradt ez a szerelem?

Ez nagyon régen volt. Tíz évesen jártam egy filmklubba, szuper nyolcas filmet használtunk. Kötelező volt kitalálni valamiféle történetet, és hamar megtanítottak a főbb szabályokra, hogy miként kell kinéznie egy használható forgatókönyvnek. Fiatalon az ember még nagyon befogadó. Akkoriban egy tekercs mozgófilm három és fél percnyi celluloid szalagot tartalmazott, és jól kellett beosztani, mert a nyersanyag drága volt. Egyetlen filmszemlén indultam végül egy hét perces kisfilmmel, ez a XIII. Kazincbarcikai Amatőrfilm Szemle volt, én voltam a legfiatalabb alkotó.

Mostanában nem foglalkoztat a gondolat, hogy filmekhez írj történeteket?

Azok a forgatókönyvek, amiket mostanában csináltam, képregényekhez készültek. Legelőször Anthony Sheenard (Szélesi Sándor) Misztériumjáték című regényéhez írtam egy képregény-forgatókönyvet, ez a regény a Mysterious Universe világában játszódott. Ezt a képregényt a nővérem rajzolta meg, de a színezés munkáját nem fejezte be. Az MU szerzőpárosa szerencsére nagyon türelmes, úgyhogy még reménykedek benne, hogy a képregényből lesz valami.
Mostanában azon dolgozom, hogy a Szélárnyék c. regényből filmforgatókönyvet készítsek, ez a regény ugyanis egyetlen házban játszódik, mindössze négy szereplővel, úgyhogy nagyon gazdaságosan le lehet forgatni. Egy film szakirányt végzett barátom, Flaskó Attila segít a forgatókönyv-készítésben.

Érdeklődési körödben a sci-fi mellett tehát a képregény és a rajzfilm is szerepet kap. Melyik a dominánsabb?

Természetesen a sci-fi a domináns, noha a másik két művészeti forma legalább akkora területet fed be. A tudományos fantasztikum azonban az esztétikai élmény mellett az ember agyát is megdolgoztatja, a felvetései néha a valóság határát súrolják, vagy azzal játszanak. Ott vannak például az alternatív univerzumok, ahol fel lehet tenni a történelem menetére vonatkozó kérdéseinket. Mi lett volna mondjuk, ha Napóleon nem ütközik meg az oroszokkal Borogyinónál? Meg lehetne írni erről egy második Háború és Békét, és az messze nem lesz azonos a Tolsztoj által írottal. Mindez nagyon izgalmassá teszi a sci-fit. A sci-fi egy nagyon izgalmas világnézet.

Első tudományos igényű dolgozatod az utópiákról szólt , ilyen volt például A méhészet hatása a XX. századi utópiákra , majd 1999-ben Babits: Elza pilóta vagy a tökéletes társadalom című regényének akkori legtágabb szemléletű elemzését írtad meg. Miért pont Babits és miért pont a méhészet?

Ez két vicces anekdotát rejt. Az első dolgozat azért született meg, mert két vonzó hölggyel vitába keveredtem a megyei könyvtárban, azt állítottam, hogy megfelelő retorikával bármiről lehet irodalmi dolgozatot írni. Szó szót követett, végül leemeltem találomra egy kötetet az egyik polcról, és hát az pont a méhészet volt. A lányok természetesen nevettek. Ezt nem lehet irodalommá formálni - mondták, és nevettek. És mivel tetszett a nevetésük, kivettem a kötetet, majd népmesei idő alatt, azaz három nap és három éjszaka megírtam egy terjedelmes dolgozatot a méhészet és az utópiák kapcsolatáról. És a legviccesebb, hogy tényleg találtam kapcsolatot a két terület között. Vergilius a méhek államáról ír, önként adja magát a kaptártársadalom allegóriája, és sok utópiában hierarchia szerint oszlanak meg az emberi rangok (például Huxley-nál is: alfák, béták, delták). Egyébként ezt parodizáltam ki a Gyorsbüfé a Szíriuszon c. regény negyedik fejezetében. Az is nagyon érdekes, visszatérve az utópisztikus sci-fikre, hogy a Nyolcadik utas a halál c. filmben az emberekből (tulajdonképpen már hullákból) kelnek ki a rovarok, ugyanúgy, ahogy Vergiliusnál a dögökből a méhek.

És az Elza?

Az Elza pilóta egy nyári vonatozás emléke. Azért született meg, mert lekéstem egy vonatot. Kilencvenötben ugyanis, amikor érettségiztem, egy szabadon választott magyar
regényből lehetett érettségi dolgozatot írni. Én Babits regényét választottam, ez volt az Elza pilóta, avagy a tökéletes társadalom (1933), a tanáraim nagy bosszúságára, mert így nekik is végig kellett olvasni ezt a könnyűnek semmiképp sem nevezhető regényt. Emellett akkoriban az Elza pilótáról, utánanéztem később, szinte semmiféle értékelhető szakirodalom nem volt. Így amikor egyszer - már egyetemistaként - lekéstem egy vonatot, unalmamban visszatértem gondolatban erre a régi regényre, és ráébredtem, hogy az egyik szál továbbgondolható volna, mégpedig a benne lévő kozmológiai szál, szóval megfeleltethető volna egy matematikai tételnek. Mire a vonat megérkezett, a dolgozat felét fejben már elkészítettem, majd a másik felét az egyetem kávézójában, amikor megérkeztem Miskolcra. Innentől fogva csak le kellett gépelnem. A tanárnőm igencsak meglepődött, amikor a dolgozatleadás utolsó napján megjelentem egy vastag paksamétával a kezemben, hogy támadt egy gondolatom, és hogy lehet-e nevezni a tudományos konferenciára. Lehetett. A dolog azért is érdekes, mert később, amikor Szegeden meg kellett védenem, azért kaptam rá kevesebb pontot, mert a dolgozatban kifejtett fizikai és matematikai tételek hitelesítéséhez minimum fizikusnak kellett volna lennem, és mivel nem voltam, az állításaim nem voltak hitelt érdemlőek. Nemrég viszont jelentkeztem a Miskolci Egyetem Anyagmérnöki Karára, ahol a fizika szakirányt fogom felvenni. Ha sikerül elvégeznem, és az állításaim még mindig jónak bizonyulnak, talán ismét visszatérek erre a dolgozatra is.

A güzü, illetve két folytatása, a Káin és a Létra a tetőn az emberi lét komikumára hívják fel a figyelmet. Milyennek jellemeznéd az emberi komikumot? Milyen írói eszközöket használsz ennek szemléltetésére?

- A güzü c. elbeszélésnek jelenleg egy folytatása jelent meg: A güzü visszatér, illetve tényleg van egy harmadik is készülőben, A güzü száműzöttjei. A Létra a tetőn és a Káin kapcsolódnak hozzájuk, a közös a főhős, Smith Wesson személye. Ő egy gabonakereskedő, és mindig, mindenhol bajba sodorja magát, többnyire az arcátlan viselkedésével.  Az emberi létezést pedig nem lehet komolyan venni. Elég csak bekapcsolni a rádiót vagy a tévét, végigmenni a Körúton vagy venni egy napilapot. Vajon nem komikus, hogy az emberek többsége egy digitális bádogdobozt bámul nap mint nap, szabad nyolc órája nagy részében, és azt hiszi, hogy az a valóság? Hogy ami abból a művileg létrehozott, mások által szerkesztett és ezerszer megrágott illúzóból árad, hogy az lenne a valóság? Hát ez például tényleg vicces. Ha az ember kimegy az utcára, azt nem lehet megállni nevetés nélkül. Három napja sétáltam el például néhány barátommal egy igazoltató rendőrnő mellett, és még a fülemben cseng a párbeszéd, amit az elkapott prostituálttal folytatott.
Kérdi a rendőrnő: még egyszer lehetne a keresztnevét? Lakatos- hangzik a válasz… Szóval neki ez volt a keresztneve. De mondhatnék még ezer példát rá, hogy az embereket mennyire nem lehet komolyan venni. Ha valaki vesz egy napilapot, elég a főcímeken és a fotókon végighordoznia a tekintetét, hogy elvessen minden előfeltevést az emberi komolyságról, hiszen grimaszoló politikusokat, hipermanipulatív reklámokat, a polgárokat agyhalottnak gondoló főcímeket lát, amiket más emberek teljes komolysággal kiraknak a lapok főoldalára, abban a hitben, hogy ők most valami fontos és komoly és hivatalos dolgot csinálnak, és nem veszik észre, hogy az nem valóság, és ők sem „újságírók”, „politikusok”, vagy egy banknak a tiszségviselői. A legjobban azon tudok mulatni, amikor a banki vagy postai dolgozók azonosítják magukat a céggel, és velem szemben képviselik az érdekeit. A „mi” bankunk, mondják. „Mi úgy gondoljuk”. És akkor én legszívesebben azt mondanám nekik: „De most komolyan! Te tényleg ennek a szarnak a része lennél? Tényleg velem szemben annak képviseled első vérig az érdekeit, aki megrohaszt az asztal mögött?”. Persze ők nem tudnának tiszta szívből nevetni ezen. Ők a Vállalat.

Valahol azt nyilatkoztad, szeretnéd, ha az olvasód megélné az aha- élményt. Ezt milyen eszközökkel éred el? Milyen utakat, megoldásokat hagysz az olvasóknak?

Itt mindössze arról van szó, hogy minden szöveg sokkal több önmagánál. Ma már egyetemi tananyag, hogy bármilyen írás önmagánál többet jelent, én erre csak rásegítek egy kicsit. Például érdekes lenne megszámolni egyszer, hogy hány könnyűzenei előadó van elrejtve az eddig megjelent írásaimban. Emellett van egy állandó szereplőm is az énekesek közül, akit a jogviták elkerülése érdekében csak rossz helyesírással Brithney-nek nevezek, de hát egy szőke, nem éppen értelmiségi karakterről van persze szó. Szerintem már mindenki kitalálta, ki is lehet ő.

Jelenleg min dolgozol?

Egy tinilány kalandjait írom, aki a vadnyugatra tévedt, és meggyűlt a baja a törvénnyel és a seriffekkel. Ez a sorozat internetes megjelenésre van tervezve, két-három naponta jelenik meg egy új rész az Abyss Magazin oldalán.