Negyvennégyre emelkedett az Örökségünk-Somogyország Kincse címmel kitüntetett szakrális, néprajzi, kulturális, művészeti és természeti értékek száma Somogyban. Az öt éve alapított elismerési formát jellegzetes somogyi épületek, életművek, a tárgyi és a szellemi néprajz reprezentánsai kaphatják, de a természetes környezet, a flóra és a fauna egy-egy jellegzetessége is kiérdemelheti.
A somogyiak ajánlásokat tehetnek arra vonatkozóan, hogy ki kerüljön be a "kincsestárba", s a javaslatokat egy neves szakemberekből álló grémium döntése értelmében terjesztik a megyei közgyűlés elé. Volt olyan év, amikor több mint félszáz javaslatból választott ki a bizottság tizet, amelyet alkalmasnak vélt a kitüntetésre.Az elmúlt években többek között megkapta már ezt a címet a Balaton, a babócsai ősnárciszos, a Dráva, a kaposvári Csiky Gergely Színház, Rippl-Rónai József, Vaszary János, Kunffy Lajos, Kálmán Imre, Fodor András életműve, a somogyi vadállomány, a szennai szabadtéri néprajzi gyűjtemény, a somogyvári bencés apátság romjai, a balatonendrédi vert csipke, Karád és Buzsák népművészete, s a Guiness-rekorder vörsi betlehem.
Idén pedig a csokonyavisontai születésű Xantus János, valamint a hazai közegészségügy megalapítójának, a lakócsai származású Fodor Józsefnek az életművét ismerik el ilymódon is, de az ecsenyi sváb tutyi, valamint a Tutyisok hagyományőrző egyesület és Kassai Lajos méltán világhírű, a kaposdadai dombok között megbújó lovasíjász-birodalma is ugyanezt a címet kapja meg, és a kaposvári Megyeháza címertermét is "beemelik" a kincsestárba.
Az ötletgazda egyébként dr. Gyenesei István, a Somogy Megyei Közgyűlés korábbi elnöke, az önkormányzati miniszteri poszt várományosa. Az ő javaslata alapján alakították ki Segesden, a XIX. században épült, ma szociális otthonként működő Széchenyi kastély árnyas fáinak ölelésében a Somogy Kincse parkot, ahol évről-évre - a megye nevére utalva - újabb és újabb somfákat ültetnek el a kincsekre emlékeztetve.
A címek birtokosainak részvételével rendezik meg május 9-én a somfaültetést.
A segesdi Gondviselés Szociális Otthon lakói, illetve a szabási részleg gyógyulni vágyó szenvedélybetegei gondozzák a parkot,
ahova gyakran érkeznek vendégek, hiszen az egynyári növényekkel színesített környezetben a "somogyikumok" különleges látványa fogadja a látogatókat.
A somfák tövében egy-egy mészkőtömb található, rajta sárgaréztáblán a "kincs" birtokosa. Legutóbb a falu plébánosa mutatta meg az ifjúsági találkozó résztvevőinek a parkot, s a fokozódó érdeklődés azt sejteti: egyszer akár kulturális zarándokhellyé is fejlődhet a segesdi Somogy Kincse Park.