Budapestre látogat a lendvai Bánffy Társulat és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A társulat előadásait a Határon túli színházi este sorozat keretein belül láthatja a közönség.
A külhoni magyar színtársulatok számára budapesti bemutatkozásilehetőséget biztosító sorozat programjában kivételesen szerepel egy nem
hivatásos együttes.
Szlovéniában nincs magyar színház, de Lendván a Bánffy Társulat megalakulásával az első lépések – vajdasági színházművészek segítségével – megtörténtek.

Göncz László Olvadó jégcsapok (életképek) című regényének színpadi átiratában
Kiss László életén keresztül a közép-európai nemzeti kisebbségek sorsa
rajzolódik ki.
A darabot az újvidéki Puskás Zoltán rendezte, a dramaturgiai munkát
Gyarmati Kata végezte, a főszerepet a szabadkai Mess Attila alakítja.
A bemutatóra a Thália Színház Új Stúdiójában kerül sor, május 20-án, kedden 19.30 órakor.
A sorozat másik különleges előadása a május 25. és 28. között a három előadással bemutatkozó sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, mely jelen pillanatban egyike a magyar nyelvterület legjelentősebb színházainak. Romániai és magyarországi viszonylatban is az egyik legjobb társulattal rendelkező magyar színházként tartják számon, ezt az utóbbi években elnyert szakmai díjak, állami kitüntetések, UNITER-jelölések és díjak, fontos fesztiválmeghívások és szakmai
folyóiratokban megjelent méltató cikkek egybehangzóan bizonyítják.
A Júlia című monodrámában Visky András szülei (és saját) élettörténetét dolgozza fel. A darab a túlélés, az elvehetetlen belsőszabadság drámája, melyben az erdélyi magyarság közelmúltjának néhányrettenetes állomása elevenedik fel. A monodrámát Ruszuly Éva először 2005 nyarán játszotta vizsgaelőadásként a Marosvásárhelyi SzínművészetiEgyetemen, ezt követően készült el Bocsárdi László rendező közreműködésével a darab Tamási Áron színházbeli előadása.
A legnagyobb várakozás minden bizonnyal Bocsárdi László legújabb
rendezésének, Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnőjének bemutatóját övezi
majd, mely az idei POSZT versenyprogramjában is szerepel.
A műben elsősorban a generációs lázadások problematikája és a
társadalmi szabályok ellen feszülő egyéni szabadság kérdése jelenik meg.
De Fülöp herceg szabadságvágya a társadalmi normák kötöttségein túl az
ösztönök és az emberi természet korlátait is feszegeti, hiszen az
etiketthez idomított világban egyetlen ember kiismerhetetlensége ezernyi
bűnt, titkolt szenvedélyt és tisztességtelen vágyakozást hoz a felszínre.
John Steinbeck Nobel-díjas amerikai író világhírű regényei (Egerek és
emberek, Érik a gyümölcs, Kék öböl, Égi mező, Szeszélyes autóbusz
stb.) megrázó kortörténeti dokumentumok egy egész korszakról, egy
népcsoport gazdasági-társadalmi gyökerű vergődéseiről a múlt század
harmincas éveinek gazdasági válság sújtotta Amerikájában.
A George és Lennie című előadás forgatókönyve e művek motívumaira,
részleteire építve egy mai történetet mesél el két fiatalemberről, akik
megpróbálják megvalósítani álmaik élhető valóságát: kemény munka
árán megtakarított pénzükből egy tanyát szeretnének vásárolni, ahol
végre önmaguk urai lehetnek.
Visky András: JÚLIA
párbeszéd a szerelemről – Ruszuly Éva előadásában
Thália Színház Új Stúdió
május 25. vasárnap 19.30 óra
Witold Gombrowicz: YVONNE, BURGUNDI HERCEGNŐ (groteszk komédia)
Rendező: Bocsárdi László
Nemzeti Színház, Kaszás Attila terem
május 26. hétfő 19.30 óra
május 28. szerda 19.30 óra
GEORGE ÉS LENNIE – drámai játék John Steinbeck regényei alapján
Rendező: Barabás Olga
Thália Színház
május 27. kedd 19 óra
Visky András: JÚLIA