Hat felnőtteknek szóló produkció és két gyermekdarab bemutatását tervezi a veszprémi Petőfi Színház a 2008/2009-es évadra, amely már teljesen az új vezetés műsorterve szerint alakul.
Az évadot szeptember 26-án a Hyppolit, a lakáj című zenés vígjátékkal kezdik, Bujtor Istvánnak, a színház igazgatójának a rendezésében. Schneider Mátyást Balázs Péter, Arankát, a feleségét Szulák Andrea, Hyppolitot pedig Szalma Tamás játssza.Novemberben Bulgakov Moliere című darabját mutatják be, rendezője Vidnyánszky Attila lesz, decemberben pedig Kosztolányi Dezső Édes Anna című művét viszik színre, Valló Péter rendezésében.

Jövő év februárjában tartják Wassermann Kakukkfészek című darabjának premierjét, amelyben együtt láthatja játszani a közönség a színház két vezetőjét, Bujtor Istvánt és Eperjes Károlyt. A darab rendezője is Bujtor István lesz.
Egy év múlva, májusban mutatják be - Szinetár Miklós rendezésében - Nagy Ignác és Parti Nagy Lajos Tisztújítás című darabját, az évadot pedig Szabó Magda Régimódi történet című művének a bemutatója zárja, Bereményi Géza rendezésében.
Az évad két gyermekdarabjából az egyiket, Zalán Tibor Angyalok a tetőn című művét szeptemberben mutatják be, Németh Ervin Mátyás király krónikái című darabját pedig 2009 januárjától láthatja a közönség.
A művészeti vezető tájékoztatott arról is, hogy két színész - Németh Judit és Szerémi Zoltán - elment a szombathelyi színházhoz, három társulati taggal - Subi Zoltánnal, Trinfuj Mihállyal és Ónodi Gáborral - pedig nem kötnek újra szerződést.
A társulati létszám így most 24 tag, de foglalkoztatnak jelenleg is és a következő évadban úgyszintén vendégművészeket.
Eperjes szerint a közönség kezd visszatérni a színházhoz, s az év végére várhatóan megduplázódik a tavalyi nézőszám. Januárban - a színházhoz jövetelükkor - például csak 15 napot játszott a színház, májusban viszont csak két nap van, amikor nincs előadás - hangsúlyozta sajtótájékoztatón a művészeti vezető.
Bujtor István igazgató elmondta, a színház pénzügyi helyzete stabil, kifizetetlen számláik, köztartozásaik nincsenek. Elmondta, hogy az állami támogatás 262 millió forint, 160 milliót biztosított erre az évre a fenntartó megyei önkormányzat, 20 milliót a veszprémi városháza adott, a 100 millióra tervezett éves bevételük pedig májusig - a tervezetthez képest időarányosan - 7,5 százalékkal növekedett.
A teátrum korábbi vezetése azonban nem fizette ki a szerzői jogdíjat egy szerzőnek, ugyancsak nem fizetett ki egy rendezési díjat, illetve nem kapta meg a honoráriumát egy külföldi díszlettervező sem, ráadásul nem kis pénzt "vitt el" az előző vezetés végkielégítése, emellett pedig jegyezte rossz állapotban van a színészház és a játékszín, ám a felújításukra csak minimális összeg jut idén.