Az elődök életét, szokásait, nyelvezetét részletesen bemutató, fekete-fehér fényképekkel illusztrált könyv jelent meg a Nógrád megyei Palotás községről. A falusi parasztasszony háztartása éppúgy megismerhető a kiadványból, mint a XX. század első felének heti étrendje, a lakodalmas szokások, vagy a régi szavak magyarázata.
A Régi idők emlékei Palotáson című könyvet uniós és állami pályázati támogatással jelentette meg az önkormányzat 36 helybéli gyűjtőmunkájának köszönhetően."Amikor a régi időkre emlékezünk, akkor tisztelgünk is elődeink előtt, akik szorgalmas, kitartó munkájukkal megteremtették számunkra a jóval könnyebb és jobb jelent" - írja az előszóban Szabó Mihály, Palotás község polgármestere.
Fotókkal illusztrálva mutatják be a könyvben a szegénysége ellenére leleményes falusi parasztasszony háztartását, benne a kenyérsütés eszközeit és a disznóölés leírását, az összegyűjtött recepttár alapján ma is megsüthetők a kelt és gyúrt tészták, a derelye, a pampuska vagy a kukoricagörhe.
A jeles napok hagyományai többnyire egyházi ünnepekhez kötődtek, de a lakodalmas szokások leírásából kiderül az, hogy régen nem meghívókat küldtek, hanem a vőfély élőszóval, versikékkel hívogatta a rokonságot a lakodalmas házakhoz, és ő kezdte a menyasszonytáncot is.
A palotási viseletet is külön fejezetben mutatják be, az asszonyok nagyünneplő ruhája például atlasz- vagy mervelt selyemből készült, alatta hat darab fehér ráncolt, keményített, csipkés alsószoknya, a kötény mindig fekete, a blúz pedig a szoknya és a kötény fölött volt.
A teljes egészében önellátó, sokszor az uraságnál terményért dolgozó családokban több generáció élt együtt. Az 1930-as, 1940-es évek aratásain a kaszás férfiak egész részt, a marokszedő nők félrészt kaptak a munkájukért, az uraság a learatott termés tizedrészét osztotta ki a részesek között.
Nem hiányzik a kötetből a fonás, szövés, tollfosztás, a vályogkészítés leírása sem, összegyűjtötték a palotási népdalokat, valamint a régi szavakat és kifejezéseket is, azok magyarázatával. Így például a kecele apróráncra szedett kötény, a lajbi férfi mellény, a summás pedig az a mezőgazdasági munkás, aki hat havi szerződéssel vállalt munkát.
