Aliza Bin-Noun izraeli nagykövet a Millenárison elmondta, Izrael elmúlt hatvan éve sikertörténet, mára az egyik legfejlettebb országgá vált. Az állam 60. évfordulóját ünnepelték vasárnap.
A nagykövet beszédében arról is szólt, hogy Herzl Tivadar, a zsidó állam megálmodója ma elégedett lenne azzal, amit látna.Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Maszihisz) ügyvezető igazgatója ünnepi beszédében azt mondta: Izrael szinte egyedülálló példája a világon annak, hogyan "teremthet a hit, a kitartó emberi szorgalom, a tudás, az összetartás és a szeretet a semmiből egy (...) virágzó gazdaságú
országot".

A beszédek után a Raananai Ifjúsági Zenekar adott koncertet.
A ünnepségen jelen volt Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke is.
A Zsidó Napon késő éjszakáig vetítettek izraeli filmeket, a rendezvény már délután 3 órakor elkezdődött, és éjjel 11 órakor az Izrael-díj átadásával zárult.
Az ünnepséget szervező Szochnut (The Jewish Agency For Israel) elsődleges célja, hogy kapcsolatot teremtsen Izrael és a diaszpóra zsidósága között. Eredetileg cionista szándékkal hozták létre közel száz éve, a mai napig is az Izraelben letelepedni vágyók legfőbb segítője.
Magyarországon 1989-ben kezdte meg működését a zsidó szervezet.
Izrael Állam 1948. május 14-én alakult meg, amikor a brit mandátum lejárta előtt néhány órával Dávid Ben Gurion kikiáltotta létrejöttét; Izraelben a zsidó naptár szerinti napon emlékeznek meg a függetlenség napjának nevezett évfordulóról, ami ebben ez évben május 8-ra eset.