A dohányzásról manapság nehezen lehet elfogulatlanul beszélni: szélsőségesek képviselik az elfogadott álláspontokat mindkét végen… Aki szenvedélyes dohányos, az természetesen védekezik és jogaira hivatkozik, aki ellenzi a füstölést, az támad és elsősorban mások jogaiért száll síkra.

Mielőtt a dohányfüst filozófiájával foglalkoznánk, nézzünk meg néhány érdekes adatot, és aki dohányos, az megvizsgálhatja magát egy világszerte elfogadott teszt segítségével.

Akik a leszokás mellett agitálnak, vagy akik már leszoktak, és ismerőseiket is erre szeretnék rávenni, íme, néhány remek érv az abbahagyás mellett:

- az utolsó szál elszívását követő 8. órától a vér széndioxid-szintje felére csökken, oxigénszintje normális lesz,
- huszonnégy óra elteltével újra működni kezd a nyálkahártya öntisztitó-funkciója,
- két nap szünettel elérjük, hogy a szervezetből kiürüljön a nikotin, egyben javul légzésünk, étvágyunk és jobban érezzük az ízeket,
- két-három hónap kell ahhoz, hogy javuljon a vérkeringés, ezzel együtt könnyebb lesz a járás és a futás, a tüdő funkciója mintegy 30%-os javulást mutat,
- egyeseknél már 4, másoknál 9 hónap kell ahhoz, hogy megszűnjék a köhögés és a légzési nehézség, kitisztuljék a mellkas. Ezzel együtt beindul a légzéssel egyidejű öntisztulás a szervezetben,
- mintegy 5 esztendő elteltével egy dohányoshoz képest felére csökken az infarktus-veszély,
- 10 év után a tüdőrák veszélye felére csökken, az infarktus-rizikó megegyezik egy nem-dohányzóéval.

Másodszor nézzük azt a tesztet, melyből – kellő őszinteséggel – mindenki megtudhatja, mennyire vált függővé a dohányzástól:

1. Mikor gyújt rá az első szálra?

felkelés után 5 perccel 3 pont
6-30 perccel 2 pont
fél óra-egy óra múlva 1 pont
több, mint egy órát várok 0 pont

2. Ideges, ha valahol nem szabad rágyújtania?

igen 1 pont
nem 0 pont

3. Melyik szál esik legjobban?

reggel a legelső 1 pont
változó 0 pont

4. Hány szálat szív el naponta?

10 vagy kevesebb 0 pont
11-20 1 pont
21-30 2 pont
31- fölfelé 3 pont

5. A nap első, vagy második felében szív többet?

első 1 pont
második 0 pont

6. Akkor is dohányzik, ha fekvőbeteg?

igen 1 pont
nem 0 pont

Az értékelés: 0-2 pontig semmilyen vagy nagyon alacsony, 3-4 pontnál alacsony, 5 pontnál közepes, 6-7 pont esetében nagy, 8-10 pontnál vészes függőségben szenved…


És akinek ez sem volt elég, íme, a dohányosokat fenyegető halálos és súlyos megbetegedések felsorolása: tüdőrák, felső légutak rákja, húgyhólyagrák, nyálmirigyrák, szívinfarktus, krónikus tüdőbajok, ajakrák, veserák.

Mindezek után aligha gondolhatunk arra, hogy bárki is képes lehet a dohányzást dicsőíteni, szépségeit ecsetelni vagy akár e régi szokás csendes védelmére kelni. Aki ezt teszi, az csakis egy elvetemült, ostoba, anti-humánus, erkölcstelen és felelőtlen gazember lehet – vagy valaki, akinek már úgyis minden mindegy.

Nos, ha belelapozunk a dohányzás irodalmába – nem ama tudományos-propagandisztikus, modern kori gyűjteményre gondolok, hanem a „klasszikusokra“ -, bizony elcsodálkozunk: az emberiség színe-java a fent felsorolt, nem éppen vonzó tulajdonságokkal rendelkezik-rendelkezett, amennyiben egyikük pipázott, a másiknak örökké szivar lógott a szájában, a harmadik meg saját csikkjéről gyújtott rá ihletett perceiben… Mondhatjuk erre, hogy mindez már a múlté, hogy az emberiség fejlődik, és a tudomány hatására bölcs belátásra jut lassan mindenki. De valóban ez a helyzet?

A dohányzás mai formája legtöbbünknél valóban üres szokás, felesleges ténykedés, pusztán divat-jelenség vagy fizikai megszokás. Ám semmivel sem kedvezőbb a helyzet a másik oldalon: vak propaganda, az egészség féltése, félelem, mindez ál-humánus jelszavakba burkolva. Profán hazugságok önmagunknak és másoknak mindkét oldalon. Az is igaz, hogy manapság az élet minden jelenségével kapcsolatban ez a tipikus emberi hozzáállás – mintha valóban minden a fizikán, a biológián, a racionalitáson és a tudományon múlna! Ahhoz, hogy ennél többet lássunk a hétköznapiság szürkeségébe alacsonyodott szokásokból, modern gondolkodásunk alapjait kellene megváltoztatni, erre pedig csak kevesen képesek és hajlandóak. Az, hogy a dohányzás esetleg több lehet puszta divatnál és függőségnél, manapság nem éppen népszerű vélekedés. Hiszen amikor a szerelem oka valamilyen sav megjelenése a szervezetben, amikor a vallásosság leginkább külsőségeket jelent, amikor a húsevés mellőzését a megkérdezettek 85 százaléka egészségi okokkal indokolja – miért éppen a dohányzáshoz viszonyulnánk másképpen?

Az is elgondolkoztató, hogy a dohányzás divatját mára a dohányellenes propaganda divatja váltotta fel, de ugyanígy merő üzleti fogás a dohánygyártó cégek minden hirdetése is: nem beszélve ez utóbbiak és az „ellenfél“ halállal fenyegető mondatainak egyszerre, egyazon felületen történő ábrázolásának furfangjáról… A jelenlegi „ostromállapot“ tehát minden szinten képmutató hazugságszisztéma, amely a lényeget egyik oldalról sem érinti! Az is kérdéses, vajon milyen hatással van az emberekre az egyre vadabb propaganda: ami nem ment szép szóval, amit még az „egészséges élet” századunkban oly divatos jelszava sem tudott elérni, azt mennyiben segíthetik elő az olyan mondatok, amelyek legtöbbje a halált ill. a gyilkosságot jelöli meg a dohányzás tulajdonképpeni egyetlen „eredményének”? Ki tudja, képes-e megmondani vagy előre látni a tudomány annak hatását, amit ez az állandó fenyegetés kelt az emberekben? Van, aki nem is törődik velük, olyat is láttam, aki dossziéjára ragasztva gyűjti e jelmondatokat, de mi van azokkal, akik minden rágyújtásnál remegve olvasnak a közeli halál eljöveteléről, erre gondolva szívják végig a „koporsószeget“ és mégsem tudnak leszokni? Vajon nem működhet-e ez a rendszer úgy, mint egy ellentétes placebo?

Egykoron a dohányzásnak is megvolt a maga szakrális helye az emberi létben, és senki sem gondolt elsődleges szempontként arra, hogy fizikai szinten a dolog egészséges-e vagy sem. Manapság szinte kizárólag a fizikai szintre fektetnek hangsúlyt, míg a dolog szertartásossága divattá alacsonyodott, aminek semmi köze nincs a szakralitáshoz. Egykor a táplálék, az ital és a dohányfüst is beilleszkedett a hármasságok rendjébe: az ételt a test, az italt a szellem, a dohányt pedig a lélek táplálékának tartották. Manapság egy ilyen megközelítést alighanem mindkét tábor egyszerre nevetne ki. Bárhogyan is van, bizonyosnak látszik, hogy az igazság – ha van ilyen – egyik oldalon sem áll, és az egész folyamat hiteltelen, szánalmas és szinte minden lépésében elvetendő szándékokat tükröz. Nem beszélek most arról, hogy civilizációnkban vajon a cigaretta a legártalmasabb-e egészségünkre, és nincs kedvem statisztikákat böngészni halálokokról – ugyanakkor azzal sem értek egyet, ha valaki egy-egy ember életével példálózva próbálja meg tagadni az alkohol vagy a nikotin romboló hatását az emberi szervezetre.

Értsük jól meg: nem erről van szó. Ha az egész kérdéskör ennyiről szólna csupán, akkor az ember hajlamos lenne igazat adni a tudomány embereinek – tudjuk azonban, hogy a dolog nem ilyen egyszerű. Az a tény, hogy manapság mindkét hivatalos oldal – a dohányzást reklámozó óriásvállalatok és az azt elítélő hivatalos, állami szervek és civil szervezetek – jól megvan a látszólagos ellentétek mellett és mögött, miközben a dohányzó és nemdohányzó egyén összezavarodottan szív minden szálat vagy kétségbeesetten próbál leszokni mindenféle varázsmódszerekkel (ami ugyancsak jó üzletet jelent) – nos, ez az állapot ellehetetlenít minden érdemi vitát. Egyik oldalon a hivatalos reklámozás és tiltás, másikon a – pszichésen mindenképpen – megfélemlített dohányos ill. az egyre magabiztosabb ellenzők. S mindeközben egyik fél sem tudja vagy akarja felfogni, hogy egészen máshol van a bajok gyökere – minden oldal esetében…

Ahogyan a ma embere dohányzik, az valóban többnyire szánalmas – de legalább ennyire ostoba az ellenzők kampánya is. Erre az esetre is érvényes az, ami a modern világ bármely válságpontja esetében – megoldást csakis az egyén találhat a kérdésre, mert a világmegváltó receptek és tanácsok és a racionális tudomány mind-mind tehetetlenek. Tehetetlenek pedig azért, mert egyrészt szántszándékkal hazudnak, másrészt akarva-akaratlanul is vakok a valóság meglátására.

A mindenféle törvények, amelyek majd rejtett sarkokba, vagy az utcára száműzik a dohányosokat, még rövid távon sem jelentenek igazi megoldást, hosszútávon pedig inkább újabb zavarokat okoznak majd. Ma a dohányos a propaganda szerint gyilkos és öngyilkos egyben: ez azonban csak az érem egyik oldala. Akit ez a kérdés részletesebben is érdekel, annak ajánlok egy könyvet: talán az egyetlen, amelynek e tárgyban hasznát lehet venni. A szerzők Rüdiger és Margit Dahlke, a mű címe „A dohányfüst pszichológiája“. Ebben olvashatnak az érem mindkét oldaláról, anélkül, hogy reszketniük kelljen rágyújtáskor, vagy hogy gyilkos indulattal tekintsenek mindenkire, aki részvétlen arccal fújja ki a füstöt egy sörözőben…

Végül egy dohányosvicc, mindenki okulására:

Egy felhőkarcoló tövében áll egy ballonkabátos úr, köhög és cigarettázik, cigarettázik és köhög. Odalép hozzá egy öltönyös férfi:
* Elnézést, megmondaná, mióta dohányzik?
* Negyvennyolc éve...
* És mennyit szív naponta?
* 4-5 dobozzal.
Az öltönyös elővesz egy zsebszámológépet, és nyomogatni kezdi, és tovább kérdez, miközben a ballonkabátos rágyújt egy új szálra:
* És milyen márkát?
* Mikor hogy... Inkább a jobbakat...
A bőrkabátos veszettül számol, majd a felettük magasodó felhőkarcolóra mutat:
* Tudja maga azt, hogy ha nem dohányzott volna, most az Öné lehetne ez a hatalmas épület?
A ballonkabátos köhögve legyint:
* Hiszen az enyém...