Három új Terminator-mozi készülhet az elkövetkezendő években az Amerikai pszichóból és a Batman: Kezdődik!-ből is ismert Christian Bale főszereplésével, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy Kalifornia kormányzója, Arnold Schwarzenegger visszatér-e a vászonra valamelyikben.

A producerek azzal kapcsolatban azonban már elég szűkszavúnak bizonyultak, hogy vajon az első három film sztárja – jelenleg Kalifornia állam kormányzója –, Arnold Schwarzenegger visszatér-e a filmvászonra. Kubicek erre csak ennyit mondott: „Sajnos, ezt egyelőre lehetetlen megmondani.” Anderson hozzátette: „Igyekszünk mindent a legnagyobb titokban tartani. Azt szeretnénk, hogy a rajongók izguljanak és lepődjenek meg.”
A negyedik Terminator a kiszivárgott hírek szerint John Connor felnőttkoráról szól majd, de pontos információk egyelőre erről sem állnak rendelkezésre.