A Christo és Jeanne-Claude művészpár, akiknek művei között szerepel a berlini Reichstag és a párizsi Pont-Neuf híd "becsomagolása", igyekeznek több ezer évig kitartó műalkotásokat létrehozni. Ez a Masztaba, amelynek költségeit, mint az előző alkotásaiknál is, a róla készített vázlatok, rajzok eladásából akarják finanszírozni.
A Masztaba ,mely egy 150 méter magas, 300 méter széles, 225 méter mélységű csonka piramis, 3 méterrel magasabb lenne, mint a gízai Kheopsz piramis. A tervek szerint az Egyesült Arab Emírségekben állna, valahol Abu Dzabi és Burajmi között, a homokdünék világában. Engedélyt ugyan a művészek még nem kaptak felépítésére, de bizakodnak, hogy hamar megadják nekik.A Masztaba 410 ezer egymásra fektetett olajos hordóból állna, melyeket egy belső szerkezet tartana össze, mindenz pedig a 20. század Requiemjét jelképezné.
A tényleges építést 2012-ben kezdenék el, de az előzetes tanulmányokat négy különböző egyetem mérnöktanárai már elkészítették. Milliméterre meg van minden tervezve, még a színek elosztása is. Ez utóbbiak egy arab ihletésű mozaikot adnának ki a környezethez való alkalmazkodás jegyében. A Masztabát fák vennék körül, hogy védje az éptményt a homokviharoktól.

Korábbi terveik látványos rajzai most a barcelonai Joan Prats galériában tekinthetők meg. Közöttük van A folyó felett című, amely még 1992-ből származik. A Colorado állambeli Arkansas folyó egy szakasza fölött akartak kifeszíteni egy újrafelhasználható fémszövetet. A másik, A kapuk, 2005. februárjában valósult meg, akkor sikerült a New York-i Central Parkban felállítaniuk sáfrányszínű kelmével összekötött 7500 kaput.
Huszonhat évig vártak erre a sikerre, de ők a türelem példaképei, mert úgy tartják: elképzeléseik minden fázisa része a műnek. Véleményük szerint A kapuk még szebbek lettek, mint elképzelték, mert két nap után váratlanul esni kezdett a hó és a hatás csodálatos volt - írta az El País című spanyol napilap.