Száz kiló színtiszta izom teletetoválva, mégsem emiatt érdemes rá odafigyelni, hanem azért, ami a fejében van. Végre Magyarországon is kapható Henry Rollins régi naplójegyzeteken alapuló önéletírása, a Punk a platón, amiből az is csak tanulhat, aki azt sem tudja, mi az a hardcore.

Sokakra rásütik, hogy underground legenda, kultuszfigura, miegymás, Henry Rollins viszont tényleg az. A washingtoni punk/hardcore színtérről érkezett, eredetileg Henry Lawrence Garfield néven anyakönyvezett énekes a ’80-as évek elején a műfaj egyik legalapvetőbb csapata, a Black Flag frontembereként tett szert komoly nimbuszra, az elkerülhetetlen feloszlás óta pedig saját zenekarával, az egyszerre zsigeri és agyilag kiművelt Rollins Banddel turnézik fáradhatatlanul. Emellett könyveket ír, filmekben szerepel, előadásokat tart a világ minden táján – deklaráltan az értelmes és tartalmas programok híve, a léhűtést, lustulást, semmittevést rühelli és nem is nagyon viseli el maga körül. Márpedig ha egy Rollins-fazonú és határozottságú figura valamit nem visel el, annak mindig súlya van.

„Az élet alapvetően tele van lehetőségekkel, csak elég bátornak kell lenni ahhoz, hogy kihasználd ezeket. Elég gyorsan megunom azokat, akik állandóan azért sírnak, mert unalmas a munkájuk vagy mit tudom én, rossz helyen laknak. Költözz el. Vagy ne.”
A bikanyakú értelmiségi és társai Magyarországon is megfordultak már párszor – egyszer a Szigeten, egyszer önállóan – , és noha Rollins sehol a világon nem tartozik a csillogó-villogó arénákat megtöltő szupersztár médiaarcok közé, Get In The Van című önéletírása van annyira fontos rockirodalmi dokumentum, hogy a Cartaphilus kiadó fontosnak tartotta itthon is megjelentetni, méghozzá a Legendák élve vagy halva sorozat huszadik darabjaként, a találó Punk a platón címmel. Tehát Egy abszolút hiánypótló sorozat abszolút hiánypótló darabjáról beszélünk.

Ha valaki azt hinné, egy szokásos csajozós-dugós-füvezős-heroinozós rockzenészi életrajzot kapunk, nagyot téved. Rollins könyve brutálisan őszinte ugyan, a Black Flag-érában született eredeti naplójegyzetek tényleg a kíméletlen és kendőzetlen valóságot mutatják be az olvasónak, őt azonban már fiatalon is más dolgok mozgatták, mint a többséget. Így aztán a húzós és néha tényleg hihetetlen, nyers és kőkemény turnésztorikon, életképeken keresztül nemcsak arról kapunk képet, milyen is lerohadt kisbuszokkal körbejárni a világot, rendőrök elől bujkálva ragasztgatni a fénymásolt koncertplakátokat, túlélni mindent csakis egyetlen szent dolog, a zene szeretete miatt. A könyv emellett roppant érzékletesen mutatja be a ’80-as évek elejének amerikai punk színterén uralkodó lehetetlen állapotokat, széthúzást, erőszakot, sötétséget és végletességet, azt, hogy sokszor a rendőrök sem voltak jobbak, mint azok, akiket lépten-nyomon háborgattak, a családként együtt utazó zenekarok minden bajtársiasságát, veszekedését, vagyis mindazt a vért és verítéket, amit annak idején, a hőskorszakban Rollinsék maguk is lenyeltek.

„Sokszor megkaptuk a Black Flaggel, hogy 'hát, srácok, ti már eladtátok magatokat', miközben a legmocskosabb kisbuszokban aludtunk és magunknak plakátoltuk a bulikat. Eladtuk magunkat? Oké, eladtuk magunkat, de akkor hol a pénz?”Az énekes világképe már akkor is szilárd lábakon állt, céltudatossága, kemény eltökéltsége elismerésre méltó, mint ahogyan az is, hogy az emberek 99 százalékával ellentétben ő merte azt tenni, amit mindig is szeretett volna. Nézzünk a tükörbe: ugyan mi ott mernénk hagyni biztos állást, lakást, bankbetétet csak azért, mert csömörünk lett, és tiszta lapot akarunk kezdeni? Vállalnánk a nélkülözést az álmainkért? Minden efféle felvetés csakis költői lehet – a többség természetesen nem vállalná, sőt, reális alternatívaként fel sem merülne benne ilyesmi. Rollinsban felmerült – többet is élt és látott röpke évek leforgása alatt, mint más az egész neki kiszabott idő során.

A nagy alakú, rengeteg ritka és speciális fotóval, korabeli szórólapokkal és plakáttervekkel bőségesen telerakott könyv kinézete eltér ugyan a sorozatban eddig megjelent kisalakú kötetekétől, de album-jellegét tekintve ez egy cseppet sem baj, sőt. Kétséges persze, Magyarországon rentábilis lehet-e egy nem kifejezetten olcsó Rollins-könyv, gyanítom, hogy nem, de a kiadó célja aligha az volt, hogy durva pénzhegyeket kasszírozzon a Punk a platón eladásaiból. Ez szimplán egy alapvető jelentőségű rock- és kortörténeti munka, ami igenis fontos, hogy magyarul is hozzáférhető legyen, és kész. Vagyis már magáért a kiadásért is jár a nagy piros pont. Ami a mindig kényes kérdést, a fordítást illeti, apróbb pontatlanságok, szerencsétlenségek talán akadnak itt-ott, de ne szőrszálhasogassunk, összességében rendben van ez is.

Könyveket alapvetően csak azoknak szabadna írni, akiknek mindenről határozott véleményük van – mondanom sem kell, Rollins abszolút ilyen. Megmondja a magáét, de nem bölcselkedik, nem muszáj vele mindenben egyetérteni, de józan, egyszerűen, világosan, ám szórakoztatóan és olvasmányosan megfogalmazott gondolatai mellett nem lehet szó nélkül elmenni. A Punk a platón azoknak is melegen ajánlott olvasmány, akik életükben nem hallottak még az énekesről, a Black Flagről, hardcore-ról és hasonlókról.