Csütörtöktől hétfőig a dzsessz legkülönfélébb irányzatait hallhatják a stílus kedvelői Budapesten: csütörtökön este a Millenáris Fogadóban a László Attila Band fellépésével indul a dzsessz "hosszúhétvége".
A Raiffeisen Jazz Klub sorozatában fellépő László Attila gitáros, a magyarországi fúziós dzsessz egyik legjelesebb képviselője 1992 óta működteti saját zenekarát, amely változó tagokkal, de stabilan képviseli a hazai dzsesszrockot és a modern mainstream dzsesszt.A jazz 10 arca című sorozatban csütörtökön Borbély Mihállyal (szaxofon és tárogató), Oláh Kálmánnal (zongora), Lattmann Bélával (basszusgitár) és Borlai Gergővel (dob) lép színpadra László Attila.
Oláh Kálmán másnap, pénteken este a Fekete-Kovács Kornél Quintetben muzsikál a Columbus Jazzklubban. A hajón a zeneszerzőként is elismert trombita és szárnykürtművész Fekete-Kovács Kornél mellett Oláh Szabolccsal (gitár), Hárs Viktorral (bőgő) és Dés Andrással (ütőhangszerek) játszik a kifinomult és a népszerű dzsessz közötti arany középúton járó zenét.
Szombaton több új koncerthelyszínnel ismerkedhet a zenebarát: a sajátos felállású Azuma Clan a Take Five-ban játszik. A formációban, amelynek mindkét alapítója ütőhangszeres, Mogyoró Kornél és Fodo társaságában Hámori Máté gitározik, és Papesch Péteré a basszus gitárszólam.
A Budapest Jazz Clubban (az egykori Kossuth Klub épületében) ugyancsak szombaton este az új Oláh Kálmán Sextet - Borbély Mihály (szaxofonok, tárogató, furulyák), Balázs Elemér (dobok), Szandai Mátyás (nagybőgő), Bacsó Kristóf (szaxofon) és Schreck Ferenc (harsona) - lép pódiumra.
A szextett repertoárjában szerepel néhány nem túl közismert magyar népdal feldolgozása, minthogy Oláh bartóki alapokról közelíti meg a dzsesszt. Hangszereléseiben - a mai divatos világzenei irányzatokkal szemben - nincsenek elektronikus hangszerek, az akusztikus hangzás dominál.
Az Erzsébetvárosi Közösségi Ház dísztermében Akácos út címmel a Jud-Rom Gipsy Klezmer Band tagjai adnak koncertet. A cigány és a zsidó zene fúziója talán újszerűen hat, pedig jelentős hagyománnyal bír - mutatott rá Balogh József klarinétművész, a Windland-Fúvósvilág Alapítvány vezetője, hozzátéve, hogy a klezmer bölcsőjének számító Kárpátokban és Erdélyben egymást váltották a roma és a zsidó bandák, gyakran ugyanazokat a dallamokat játszva, sőt együtt játszottak lakodalmakban, zenés ünnepségeken.

A Hétfő Esti Jazz sorozatban, a Művészetek Palotájában Szakcsi Lakatos Róbert a Liszt Ferenc Kamarazenekarral lép fel. A Kossuth-díjas zongoraművész, Szakcsi Lakatos Béla kisebbik fia rendkívüli tehetségű pianista, aki édesapjához hasonlóan nemcsak a dzsesszben, hanem a klasszikus zenében is jártas.
Az első részben két Bach-zongoraverseny hangzik el a Liszt Ferenc Kamarazenekar kíséretében. A szünet után a dzsesszmuzsikus Szakcsi tér vissza, hogy két kiváló zenésztársával, Egri János bőgőssel és Balázs Elemér dobossal bemutassa a japán Sawano Records gondozásában megjelent legújabb, negyedik lemezének anyagát.
Hétfőn lemezbemutató koncertnek ad helyet a Take Five is: a Pribojszki Mátyás Band How many more című, májusban megjelent anyagával ismerkedhet a közönség. A Pribojszki Mátyás Band zenéje újrapozícionálja a szájharmonikát mint hangszert, bemutatja, hogy ez a különlegesen intim szólóhangszer a tradicionális blues műfaján túl is nyújt zenei felfedezésekre váró új ízeket.