Minden idők legjobb és legerősebb programját kínálja az idei Sziget fesztivál, összesen több mint 400 koncert, és naponta mintegy kétszáz program várja majd a látogatókat augusztus 11. és 18. között.
A fesztivál mínusz egyedik napja, augusztus 11-e a magyar dal ünnepe lesz, a nulladik napon az Iron Maiden lép fel, a következő öt napban pedig 60 helyszínen naponta kétszáz programot kínál a Sziget.Presser Gábor beszámolt arról, hogy a Sziget mínusz egyedik napján hét óra hosszú koncertet tartanak, amely során az elmúlt öt évtized magyar daltermésének válogatása hangzik el különböző előadóktól. Lesz köztük Edda-, Szörényi-, Omega-blokk is.
A Kultúrparton hamarosan dalverseny indul, melyről a Sziget sajtótájékoztatóján Novák Péter elmondta, a következő években is megrendezendő magyar dal ünnepén új dalokra van szükség.
A dalversenyre pályázni honlapunkon lehet, részletek hamarosan, bővebben Novák Péter tollából, addig is, egy kis ízelítő a mozgóparton.

A 16. fesztivál nemzetközi sztárfelhozatala a szervezők szerint minden korábbi évnél erősebb; bemutatja új lemezét például az REM, fellép Jamiroquai, a Sex Pistols, a The Killers és a Kaiser Chiefs is. Koncertet ad az anyai ágon magyar származású Alanis Morissette, és a Molokóból ismert ír Róisín Murphy is.
A mintegy 400 koncert háromnegyedét magyar fellépők adják majd. A legizgalmasabb és legrégebben látott zenekar az 1980-ban alakult, mindössze fél évig létezett Ultra Rock Hírügynökség, azaz az URH koncertje lesz. A csapat a Sziget fesztivál mellett a soproni Volt fesztiválon is fellép majd.
A Sziget legnagyobb sátra idén is az elektronikus tánczene központja, a Party aréna lesz, ahol többek között fellép a francia Justice nevű DJ-formáció, az acid-house veteránja, Carl Cox, és a világ legjobb DJ-i közé tartozó Ferry Costen is.
Gyakorlatilag minden művészeti ág jelen lesz a fesztiválon, a különböző színházi produkciók mellett idén újdonság, hogy nyolc múzeum is bemutatkozik majd a Szigeten.
Két új programhelyszínnel is bővül idén a fesztivál: az MR2 Petőfi Rádió színpadán a rádióból ismert zenekarok lépnek fel, az A38 hajó színpadára pedig olyan zenekarokat hívtak meg, amelyek a hajón már nagy sikerrel adtak koncertet.
Gerendai Károly, a Sziget szervezőiroda ügyvezetője elmondta: idén is komoly hangsúlyt fektetnek arra, hogy a közelben lakókat minél kevésbé zavarja a koncertek zaja. Ezért átszervezték a színpadok és sátrak elhelyezkedését, máshol lesz például a metál színpad is, amely korábban közel volt a Duna-parthoz.
Új hangszigetelő anyagokat vásároltak a sátrakhoz és ugyancsak újdonság, hogy automatikus hangszabályozó berendezéseket fognak alkalmazni a problémás zenei helyszíneken. Ezek folyamatosan mérik majd a zajszintet, és emberi beavatkozás nélkül szabályozzák majd a beállított határérték alá a hangerőt.
Gerendai Károly megjegyezte: annak ellenére, hogy ez már a 16. fesztiváljuk lesz, minden évben újabb nem várt problémákba ütköznek. Ezek között említette, hogy pert indított az újpesti önkormányzat azért, hogy tiltsák el a szervezőket a 22 és 6 óra közötti zenés és egyéb műsoros rendezvények megrendezésétől.
Kiemelte, hogy egy új önkormányzati minisztériumi rendelet szerint a 400 fősnél nagyobb sátrak felállításához építési engedély kell, valamint azt is, hogy elképzelhető: idén le lesz zárva az alsó rakpart Hajógyári-sziget előtti szakasza is a forgalom elől. Hozzátette, mindkét ügyben tárgyalásokat kezdeményeztek az illetékesekkel.
Gerendai Károly szólt arról is, hogy felméréseik szerint sokan drágállják az áraikat, pedig idén nem is emeltek azokon, ráadásul a hasonló külföldi fesztiváloknál lényegesen olcsóbbak.
A napijegyek 8.000 forintba kerülnek, a mínusz egyedikre, azaz a magyar dal ünnepére pedig 2.500 forint lesz a belépő. Az ottalvós bérlet 37.500 forint lesz, a hazamenős bérlet pedig 30.000 forintba kerül.