A 79 nem éppen kerek szám – a lottón is csak azok teszik meg, akik akkor születtek, vagy támadtak fel éppen. Ha a számmisztikába bonyolódnánk, talán összefüggést találnánk a 79-es szám semmit mondása és az idei könyvhét között. Azt kell mondanunk, hogy van párhuzam. Ugyebár a szokásos megnyitón és a szokásos tűzoltózenekari parádén kívül semmi különös nem történt…
Persze, minek kéne, hogy történjen? Írók vajszínű lenvászon zakóban ücsörögnek a műanyag székeken, a semmiből előkerül néhány politikus, a könnyűszerkezetes bódék mögül fenyegetően felmagasodik az ORI székház helyén emelt új, üvegpalota.
Az biztatató, hogy Juhász Ferenc köszöntötte az egybegyűlteket… Elővenni az 50-es a 60-as, és a 70-es évek egyik legnagyobb, mára bár elfelejtett költőjét merész és szimpatikus gesztus. Mivel a könyvhét előjátékának is felfogható könyvfesztiválra piaci megfontolások miatt „elsütik a nagy ágyúkat”, már áprilisban piacra dobták Esterházy Semmi művészet című prózáját, vagy Tabajdi Gábor és Ungváry Krisztián a kádári rezsim besúgóhálózatának megrendelőit feltérképező munkáját, alig marad szenzáció a könyvhétre. Már hetekkel ezelőtt megjelent Závada Pál Idegen testünk című, részben az 1940-es észak-erdélyi országgyarapodást feldolgozó könyve – tehát ez sem könyvheti mutatvány. A kiadók úgy spekulálnak, hogy a könyvfesztivál pr-munkája és a városi szóbeszéd pont a könyvhétre érik majd be, így a szerzők kígyózó sorok előtt dedikálnak majd.
Az idei könyvhét is pont úgy indult, mint a többi…. Fehér bódék előtt álldogáló érdeklődők felteszik a szokásos kérdéseiket: hány százalékos kedvezménnyel vásárolhatnak, a napon aszalódnak a dedikálók, akiknek ásványvizeket és kávét hoznak a kiadójuk munkatársai, a Magyar Rádió riportere írókra vadászik, a könyves szakma vezetői kedélyesen beszélgetnek egymással a pavilonok mögött.
Ott jártunkkor Závada Pál dedikálta sikergyanús Idegen testünk című regényét, és minden egyes érdeklődőt, aki mellé ült, úgy fogadott, hogy felállt néhány másodpercre. Igazán finom, szimpatikus gesztus. Pár évvel ezelőtt, amikor Györe Balázzsal dedikáltam, megtudtam, hogy ő (Györe) ceruzával dedikál, és a legjobb ceruzáit külföldről, főleg az Egyesült Államokból szerzi be.
Ezekért a „kis színesekért” érdemes kijárni a könyvhétre, az apró rezdülések, finom megfigyelések teszik érdekessé a könyvhetet.
Valahogy olyan érzése van az embernek, mintha egy óriási lakodalomban lenne, ahol a sátor adott, a sok menyasszony között elvész a násznép, persze, de ez így van rendjén, a téli könyvvásárig itt kell a kiadóknak felmutatni valamit, ami majd megnyugtatja őket: igen, az idei évet is jó eséllyel nullszaldóra kihozzuk, sőt szerény nyereséget is összejöhet. Így aztán a korábban raktáron maradt könyvek egy részét is meg lehet szellőztetni itt – e sorok írója meg is kérdezte az Osiris standjánál, hogy Móricz Erdély trilógiája – mely Spiró György szerint a legjobb valaha írott magyar regény – kapható-e. Azt pont nem hozták ki, de megígérik, hogy másnapra lesz, és hogy 25 százalék kedvezményt is kapok. Kiváló ajánlat. A többi: eső, pára, szelíd morajlás, műanyag kávéspoharak, melyeket felkapott a szél.
