Társadalmi tudatformálás - az alapítók szándékai szerint ez a célja a május végén Geszti Péter kezdeményezésére életre hívott, a hazai tartalomszolgáltatók és reklámfelület-gazdák krémjét tömörítő Médiauniónak. A szervezet által zászlóra tűzött törekvésekről Gerendai Károlyt, a gyakorlati lebonyolításért felelős klub egyik tagját kérdeztük.
Majd 200 médium a kezdőtagsága annak az eredetileg Geszti Péter által megálmodott szerveződésnek, melynek megalakulását május legvégén jelentették be. A Médiaunió a Társadalmi Tudatformálásért elnevezésű közhasznú alapítványt húsz médiavállalkozás működtetői hozták létre azzal a céllal, hogy az alapító és a társult tagok „médiaerejével” jelenítsen meg közérdekű, társadalmi célú reklámokat, üzeneteket, méghozzá évenként egy kiemelkedő nagyságrendű országos kampány keretében, és ezzel valódi mérhető tudatformálást végezzen. A Médiaunió júniustól pályázatot hirdet: a www.mediaunio.hu honlapra várják azon ötleteket, melyek közül az alapítvány kuratóriuma kiválasztja a 2009-es év kampányának témáját.
A Médiaunió egyfajta „média-nagyhatalomként” olyan közérdekű, társadalmi célú reklámkampányok szervezéséről és elhelyezéséről gondoskodik majd a médiában, illetve reklámhordozó-eszközökön, melyek szándékaik szerint érzékelhető és mérhető változás érhetnek el a magyar társadalomban, az állampolgárokat érintő problémák megoldását és a közgondolkodás megváltoztatását célozzák.
Pártoló tagok: Ringier, Klubrádió
Médiatámogatók: Danubius Rádió, Revita TV, Professional Publishing Hungary Kft., Zalaegerszeg TV, Mediaedge:cia médiakommunikációs ügynökség, Berg Média, Média Insight, Szonda Ipsos Média-, Vélemény- és Piackutató Intézet, Magyar Reklámszövetség
No aktuálpolitika
„A kiválasztott éves témát illetően csupán egyetlen megkötés létezik: semmiféle aktuálpolitikai vonatkozása nem lehet”, mondta a Kultúrpartnak Gerendai Károly, aki rámutatott: minél szélesebb rétegeket érintő, minél aktuálisabb és értelemszerűen olyan témára esik majd a választás, ami médiaügyileg befolyásolható. Arra a kérdésre, hogy eszerint az úgymond szokásos szociális és esélyegyenlőségi problémákra kell-e gondolni, igennel felelt, ám hangsúlyozta: 2009 még csak a működés első éve, és nem rövid távra terveznek. „Az Egyesült Államokban például 1942 óta létezik az Ad Council nevű szervezet, ami ma már évi 50 kiemelt témában folytat kampányt. Ezek közé már olyanok is beférnek, amik nem feltétlenül számítanak az össztársadalmi ügyek körébe. Nem titok, hogy előbb-utóbb mi is bővíteni szeretnénk a kört”, fogalmazott Gerendai Károly.

Ami a konkrét témát illeti, annak kiválasztásakor a kuratóriumnak egyeztetnie kell a tagokkal, amelyek – jelenleg – közel 200 felülettel támogatják az összefogást. „Miután döntés született a témáról, a kuratórium megkeresi majd az adott terület szakavatott ismerőit, szakembereit, illetve azokat a civil szervezeteket, akik ezzel foglalkoznak. Utóbbiak maguk közül választják majd ki azokat, akik aktívan is részt vesznek a lebonyolításban, hogy ezzel is elejét lehessen venni az egymásra mutogatásnak, a parttalan vitáknak, a megfelelő megvalósítást pedig hozzáértő szakmai grémium felügyeli majd”, mondta Gerendai Károly.
Az Unió a 2009-es évben már egy olyan komplex kampánnyal szeretne elindulni, ami hosszas szakmai előkészítést igényel. Az országos tévécsatornák például nem csak reklám és PR-felületeket adnának, hanem a csatornán látható sorozatok forgatókönyvében is szerepet kaphatna a kiválasztott üzenet. A sorozatok jövő tavaszi epizódjai azonban már idén ősszel felvételre kerülnek.
Az alapítók kezdeményezésükhöz nem fogadnak el sem állami, sem civil támogatásokat, a működés költségeit a tagdíjjakból fedezik, a felületeket pedig mindenki térítésmentesen bocsájtja a Médiaunió rendelkezésére. A Klub nyitva áll a csatlakozni kívánó médiumok és reklámfelület tulajdonosok előtt. „Mindenkinek biztosítania kell a meghatározott reklámfelületet és segítenie kell a működést, ezen túlmenően nincs más kritérium”, mondta Gerendai Károly. A tagság tehát nyitott és folyamatosan bővül.