Már bocsánat, de valahogy nem igazán tudom élvezni nagy népnemzeti ünnepeinket. Minden évben ugyanazt hallgatom – logikus, hiszen egy-egy konkrét eseményre emlékezünk -, és már rég nem találok semmi magasztos dolgot magamban és a történetmesélésben egy-egy március 15-én. És Piedone pofonjai sem hatnak már rám úgy, mint gyerekkoromban. Pedig a zertéel minden évben próbálkozik.
DE valahányszor belépek a Kerepesi kapuján, lenyűgöz a történelem, az emberi nagyság és a sarkunkba harapdáló vasfog. Már hogy az Időé.Az élet úgy hozta, hogy a hozzánk legközelebb eső csendes – gyerekaltató – hely a Kerepesi temető volt. Némileg abszurdnak tűnt az újszülöttet a halottak közé vinni, de így alakult. A bérház udvarán, ahol mint tudjuk csak ecetfa nő, és a lépcsőn melyen járunk, elkopott a kő, és persze nekünk kevés fény jut de miénk itt a tér, kissé sok volt a rossz levegőt kilélegző hangorkán.
Szóval találtunk egy helyet, ahol viszonylag ritkán kurvaanyáznak a szomszédok, égig érnek a fák, zöld a fű, tisztának érződik a levegő, és ha jó irányból közelítek a Petőfi család síremlékéhez, nem látom a Lovi helyén lószarra épült plázát.
És éssel még mindig nem kezdünk mondatot, de igen, mert ÉS találtunk egy helyet, ahol - kissé bizarr képzett-társítással – megelevenedik a történelem, ahol egy csodálatos kultúrájú ország emlékeiben lapozgathatok, míg a gyerek alszik a legszebb szabadtéri múzeumban.
Valahogy mindig úgy képzeltem, hogy a szabadságharcos nem éli túl a szabadságharcot, hiszen a vesztes oldalon áll, és a töröktől tudjuk, hogy a gyaurnak tett eskü nem eskü. ÉS van-e élet a földön a rock'n'rollon túl? – ahogy az URH kérdezé anno. Sose gondolkodtam azon, hogy Rákóczi mi a bánatot csinált, míg Mikes írta a Törökországi leveleket elképzelt nénikéjének (mint azt a Széf című összműveltségi pótlékból megtudtam). Nekem ő 1711 környékén meghalt. És még sokan mások, ahogy a statisztalistát rövidíteni szokták.
Görgey tábornok Világosnál megtette, amit megkövetelt a haza, vagy az ellenség, és 31 évesen letette a lantot. 1916-ban hunyt el! 98 évet élt. 67 évvel Világos után, a világháború derekán halt meg. Mi minden járhatott a fejében? Hogy él, mit csinál egy vesztes tábornok?
Meglepődtem Stancsics úr elhalálozásának évén is. Eddig azt hittem, hogy valahol valamikor valaki őt is, csak épp akkor esett le a rotring-ceruzám és nem figyeltem, mert aggódtam, hogy van-e nálam 0.5-ös hegy.
Rotring-ceruza. Ilyen még van?
Szóval a nagy nehezen visszaigényelt várbeli börtön névadója erőst túlélte még a Kiegyezést is.
1867 -
Nézem Deák sírboltját. Szép nagy. Kisebb mint Batthyányé, Kossuthé.
Fotó: Bátky-Valentin Szilvia
Kattintson a képre, galéria nyílik!
Kattintson a képre, galéria nyílik!
ÉS Bill Kapitány hangja szól – Koppány ha Istvánt legyőzöd, nem pusztulnak a hősök… Nem tudom. Mindenki Vikidálnak drukkol, mert akkor még volt hangja, de bele kell törődnünk az énekelni nem tudó Pelsőczy Lászlóba Varga Miklós hangján, mert hát így megy ez, ha ragaszkodunk a Föld Dobogókőn található egyik szívcsakrájához, ha már a magor táltosok így döntöttek. „Hajtsd meg Álmos ősz fejed, élni csak velük lehet” – írta Schuszter Lóránt verse. Szóval hogy van ez a Kiegyezés? Ez a passzív ellenállás? Mi a helyzet a Haza Bölcsével?
És hogy van ez a nem passzív, nem ellenállás? Nem tom.
Jókai díszsírhelye az út közepén. Jobbról Ady Endre, balról Blaha Lujza a halottas ágyán. Nekünk Mohács kell? Léda kőtömbje nem messze József Attilától. Nem Dióssyné, nem Brüll Adél, ahogy az isten megteremtette, hanem csak így – LÉDA. Térben Ady jobb válla mögött. Időben? Nem tudom, mert sírján nincs dátum, csak a Héja négy sora. Lélekben? Ahhoz többet kéne Góg és Magóg fiát olvasnom.
Íme, hát megleltem hazámat – rozsdás vasba vágva nyomasztón áll a vers a gyerekként csak Pistinek szólított porai fölött. Itt olvasva kedvem van elővenni a kötetet, megérteni valamit a Szabad Ötletek Jegyzékéből, amit még mindig nem tanítanak „középiskolás fokon” se. Pedig ő mást akart – NEM középiskolás fokont.
Faludy Gyuri bácsi álmai közt szerepelt egy kis ház a Rózsadombon, heti két nap tanítás az egyetemen, díszsírhely a Kerepesiben. Bár a föld összes földrészén tanított különböző iskolákban, valahogy itthon nem kellett. Logikus. Kicsit többet látott, mint a papírokat tanulmányozók. Házat kapott a Szent István körúton, a köztársasági elnök ajándéka volt egy ország nevében. Egy ország nevében? Nem tudom. De utólag feltételekhez lehetett kötni a megtartását, és vissza is lehetett venni. Gyuri bácsi! A díszsírhely meglett. Talán nem úgy, ahogy Te képzelted, de biztos tetszene. Karinthy szomszédjaként nyugodj békében.
Egy középkorú nő Csontváry sírján áll, virágokat rendezget. Áll a kőtömbön. Na brávó. A fényképezőgépet látva megszólít minket, hogy szeretne egy képet… angolul kér. Szeretne egy képet Kosztka úrral… Minnesotából jött, ott tanít, épp egy tanulmányt ír a mi Tivadarunkról, most érkezett Pécsről, ahová a múzeum miatt utazott és szeretné látni még József Attila sírját is, mielőtt négyre menne nyelvórára. Ugyanis magyarul tanul. Köszöni a képet, de most még szeretne egy kicsit kettesben maradni Csontváryval.
Munkácsy sírjától visszapillantunk – a tanárnő sepregeti a sírt, szedegeti a ráhullott leveleket, ágakat…
„Több dolgok vannak földön s egen Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.”
Hát így.
Róluk, rólunk próbál majd szólni a LEVELEK A SÍRKERTBŐL. Hogy ne csak Nőnapon vegyünk virágot.
