A település határában lévő zsidó temető muszlimok és keresztények által közösen elvégzett felújításáért Podmaniczky-díjat kapott Kisvásárhely. Zala megyéből egyedüliként kapta meg a díjat a Város- és Faluvédők Szövetségétől a település. Az elismerést Kisvásárhely polgármestere, Reicz Jánosné a hétvégén vette át Ráday Mihálytól, a szövetség elnökétől.
Kisvásárhely és Mihályfa körjegyzője, aki egyben a Magyar Iszlám Közösség elnöke, hozzátette, hogy a díj indoklása szerint azért tartották elismerésre méltónak erőfeszítéseiket, mert muszlimok és keresztények közös munkájával indították el értékmentő munkájukat.A Zalaegerszeg és Sümeg közötti út mentén lévő temetőt évtizedeken át elhanyagolták, fák, bokrok nőtték be és szeméttel hordták tele. A tavaly nyáron elkezdett felújításnak köszönhetően kitisztították a területét, amelytől láthatóvá váltak a földre döntött sírkövek, az egykori kőkerítés nyomai és a rókák vájta lyukak.
Az alig 70 lakosú Kisvásárhelyen tavaly mintegy 180 ezer forintot áldoztak a temető felújítására, az iszlám közösség pedig munkával és az önkéntesek ellátásával járult hozzá a költségekhez. Kivágták a fákat, bokrokat, eltakarították a gazt és a szemetet, a feldőlt sírköveket pedig letisztították. A kőkerítés elkészítéséhez a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség 200 ezer forintot utalt át a település számlájára.
A Kisvásárhellyel szomszédos Mihályfán a második világháborúig éltek zsidók, a településnek zsinagógája is volt, sőt a régi plébánia épülete eredetileg szintén zsidó tulajdonban volt. A közigazgatásilag a kisebb településhez tartozó temetőben is az egykori mihályfai lakosok nyugszanak.
Kisvásárhely egyike annak a két településnek, amelynek közössége - nyolc magánszemély, két házaspár, egy cég és egy civil szervezet mellett - elnyerte idén a Város- és Faluvédők Szövetségének elismerését. A másik település Városlőd volt, melynek közössége a helyi - megrepedt, megsüllyedt - műemlék templom megmentéséért és megújításáért kapta meg a Podmaniczky-díjat.