A Concorde Csoport és a Mosoly Otthon Alapítvány (MOHA) Fogadj be! elnevezésű kezdeményezése fiatal képzőművészek és sérült fiatalokat gondozó lakóotthonok egyidejű megsegítésére kínál lehetőséget. A program központi eleme egy jótékonysági aukcióval egybekötött estély, június 26-án kerül megrendezésre a Műcsarnokban.
A Fogadj be! program célja, hogy klasszikus mecenatúrán, azaz műtárgyvásárláson keresztül segítse az ígéretes, pályájuk elején járó fiatal képzőművészeket, összekötve az elsősorban autista fiatalokat ellátó lakóotthonok támogatásával.![](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2008-06-25/7829962/0625mucsarnok01.jpg)
Az aukción különböző csomagokra lehet licitálni, amelyek mindegyike egy-egy fiatal képzőművész alkotását vagy alkotásait, valamint egy lakóotthon támogatását tartalmazza. Jelen esetben 15 csomagról és 9 önálló művészi alkotásról van szó. Egy csomag megvásárlásával a vevő a leütési ár feléért az adott művész egy vagy több művét vásárolja meg, a másik felét pedig a kiválasztott otthonok egyike kapja meg.
Az aukción résztvevő fiatal képzőművészeket a program szervezői által felkért kereskedelmi galériák, illetve egy-egy non-profit szervezet ajánlásai alapján zsűrizte az elismert szakemberekből álló Művészeti Bizottság, melynek tagjai: dr. Petrányi Zsolt, a Műcsarnok igazgatója, Bencsik Barnabás, a Ludwig Múzeum igazgatója, Baán András, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója és Zólyom Franciska, a Kortárs Művészeti Intézet igazgatója. Az árverés művészeti részét a Fogad be! program szervező partnere, az acb Galéria koordinálta.
![](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2008-06-25/7829962/0625mucsarnok02.jpg)
A licitre bocsátott csomagok másik részét alkotó lakóotthonokat szintén egy szakmai bizottság ( Czunyi Zsuzsanna a MOHA elnöke, dr. Szilágyiné dr. Erdős Erika Autisták Országos Szövetségének elnöke, Végh Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezető igazgatója) választott ki meghatározott szempontok alapján.
Czunyi Zsuzsanna, a MOHA elnöke a Műcsarnokban megrendezett sajtótájékoztatón elmondta, az állami költségvetés finanszírozása nem megfelelő, civil összefogás és magánerő is szükséges. „ Magyarországon körül-belül 100 ezer fogyatékos él, ebből 60 ezer autista. Hazánkban mindössze öt éve létezik az autizmus, mint törvényileg elfogadott fogyatékossági ág. A diagnózisra két évet kell várni. Az oktatásban 1200 autista vett részt. Itt azonban a fiatalokról beszélünk. Az idősebb autisták azonban gyakorlatilag elveszettek”- mondta a MOHA elnöke.
Jaksity György, a Concorde Csoport ügyvezető igazgatója kiemelte, a kezdeményezés igyekszik személyesebb hangot megütni.
![](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2008-06-25/7829962/0625mucsarnok03.jpg)
A sajtótájékoztatón Petrányi Zsolt, a Művészeti Bizottság elnöke és a Műcsarnok ügyvezető igazgatója ismertette a zsűrizés szempontjait. Petrányi szerint a kezdeményezés egy olyan remek konstrukció, mely különböző „érdekeket” kapcsol össze. „ A zsűri tagjai nem a műtárgypiacon tevékenykednek, hanem a művészettörténet területén. A több mint 30 beérkezett portfóliót művészettörténeti szempontok szerint bíráltuk.”- mondta az igazgató.
"A potenciális befektetőket és a fiatal képzőművészeket össze kell hozni egymással, mivel nagyon kevés művészről lehet azt mondani, hogy jelentősebb ismertségre tett szert" - tette hozzá.