Reneszánsz év van. Itália. Gulácsy. Gulácsy Lajos reneszánsza. Három pillér, ami évszázadokat köt át s most szabadon átkelhet az utazó, bárhonnan jön is. Állomások, ahol megpihenhet az ember, akinek szomjas a lelke. Vándor, most térj be a Varázsló kertjébe, Gulácsy Lajos most a kertészed a KOGART Házban.

„Imádom a határozatlant, a törékeny hangokat és színeket. Mindazt, ami remeg, hullámzik, és borzong és csillog. A hajat és a szemeket, a falevelet, a selymet, és a törékeny formák szellemiségét”. (Albert Samin)Szenvtelen a délután nyitódása. Három emeletnyi Kogart színzuhatag között fürdök, próbálok valami kapaszkodót keresni. Képkeretek között egyensúlyozom. Lábam alatt egy firenzei híd, a levegőben halk nevetés, valaki elsuhan a fák között, finoman megrezegnek a levegő részecskéi, enyhén zavart mozdulattal igazítom meg a csuklyámat, egy ifjút követnek a szemeim, lant s irón van a kezében s ecset, próbál a szűk sikátorok felé araszolni, de felismerik. „Bohóc, bohóc”, kiáltják, a templom mellett fiatal leány, keze finoman libben, narancssárga ködfátyolon át csábítja, azután eltűnik, hangzavar a kicsiny villa előtti téren, éppen Hamlet rohan el s egy szűk sikátorban elejti a koponyát a kezéből, az arca mintha az ifjúé volna, érzem, mintha a köröttem lévő álom-díszlet változnék, hatalmas kert közepén állok, az ifjú is itt van szalmakalapban, Luigi, ”Francesca” kiáltással feloldódik a virágok tarkaságában. Behúnyom a szemem, az orrcimpámat kitágítom, hagyom, hogy belém áramoljon a mély, testes illat. Ez a Varázsló kertje. Virágszirmok csendülnek dallamokká. Ez az Ő Dallama. A múlt ölel s Itália énekel. A szerelem gondolája hív. Felpattannak a lélekbe zárt ládikák, előtűnnek az álarcok, ruhák szakadnak, a játékok fellázadnak, fura önmagából kifordult röhögéssel telt levegő, ágyúhang töri szét az édeni idillt, a föld dübörög, katonacsizmák 1914 lépése - bezárul a láda.

„Ketten sétáltunk a parton, Blanka és én….Messze mögöttünk maradtak a villák, a sötétlő fák susogása és a tenger moraja összevegyült valami különös zenei disszonanciát adva. Milyen különös hang ez, mintha az őstermészet kiáltó szava lenne, szólt Blanka. Igen, szóltam én: a tenger és az erdő beszélgetnek a fénysugárral, mely némán hallgatja az ősi dalokat, látod ezt kell a piktornak vászonra dobni. Nem az erdő fáit, nem a tengerhullámokat, nem a világosságot, hanem a dallamot, mely kiárad az őstermészet hatalmas kebléből…nincs semmi, csak stimmung van, csak dallam van.”

Gulácsyról nehéz beszélni, pláne írni. Az ő világában élni kell, kívülről csak idegenként bolyonghatunk s mesterséges díszletelemként hatnak a képkeretekbe zárt álom-hangulatai. Megértés helyett befogadás. Nem a szememmel pásztázom a kiállított tárgyakat, a lelkemnek érzékeny felét kell magam elé tolnom. Megannyi kérdés akad a hajamba, miközben egyedül baktatok le s fel az emeletről emeletre, ki is volt Gulácsy Lajos? Minden műve olyan nekem, mint kis ajtók, amelyek egy nagy trónterembe vezetnek, várom a végét s azután rájövök - önmagunkhoz vezetnek, a képzelet szárnyain. „Művészetem nem a pozitív látás kifejezése, törekvéseim sohasem oda irányul, hogy a természetben látott tárgyakat ábrázoljam. Mindég a vonalak és színek harmonikus összerezgését keresem, a látott dolgokból magamnak alkotott képzet lehető legtökéletesebb visszaadására törekszem, azt lehetne mondani, hogy nem is előállítok, de teremtek. Műveimet gyermekeimnek lehetne nevezni. Saját énemnek egy részét helyezem dolgaimba… Minden ember álmodott, és tudja mi az álom. Képeket lát, melyek fátyolozottak és egymással összekapcsolódók…reminiszcenciák, dalok, káprázatok, emlékek, vibrációk, melyek az életszerűségtől néha teljesen távolállók, néha abban nyerik életüket…

Szeretem a régi fotókat, itt vannak a vitrin mögött. Egy férfi Szent Lajosként, reneszánsz ruhában egy zongora mellett, Hamlet, piperkőc úr szalmakalapban. Ez mind ő. Ő, aki annyiféle gúnyába öltözött, hogy mezítelen lelkét takargassa, aki nem szorítható izmusok közé, akinek a képei álmokként verselnek, s prózai művei festői képekként érintik a Kogart ház látogatóit. Ha érzékenyek. Másképp nem megy. Ha az ember képeket akar nézegetni, nehéz helyzetbe kerül. Lecsúszik az elsőnél. Ha álmokat akar lefejteni a kétdimenziós színekről már jó úton jár. Ki volt ilyen bátor, aki megmutatta magát, s felfedte az emberi lélek és tudat alatti álmait? Valahogy én is olyan pőrére vetkezetten érzem magam, az álruhámat fel - s levéve a kosztümös-álom színpadán, ahogy műveiről-műveire haladok, hiszen mi is ezt tesszük nap, mint nap, csak nem merjük bevallani, egy még felfokozottabb és kifordult korban, különféle álarcok mögé bújva, elzárkózva saját magunkba, a védelmi stratégiát kiépítő alakoskodás szerepeibe. Ez is ő, aki tükröt tart. „Az ember legkevésbé önmaga, ha saját személyében beszél. Adjatok neki álarcot, és az igazat fogja mondani” - Oscar Wilde. 1903-04-ben kezd önarcképeket festeni abbé, vagy szerzetesruhában, ciprusokkal, bohócként szájában szegfűvel. Már ez is valamiféle sorsvállalás, szembesül saját létével, küldetésével, a magánnyal eljegyzett társadalmi konvenciók nélküli élettel. De ugyanakkor a szivárványszerű álom-múltba menekülés reflexióit is a felszínre hozza. Sorsát igazából két mozzanat formálta: a családi környezet, amibe beleszületett és egy másik, amit ő választott és teremtett, évről évre, - Rigó utcai szoba-konyhás lakás volt az otthona és a műterme, és szenvedélyes szerető helyett anyjával egy fedél alatt. A szűk, bezártan érzelemfüggő, olykor „zsarnoki” szülő viszony reflexiója - kétségtelenül a reneszánsz Itália, a szabadság szárnya.

"Mindig színesebbnek láttam és értékesebbnek kedvenceimet a valóságnál. Elkényeztetett a művészi látás... Egyik szememmel a hazug, édes álomképek káprázatába bámulok, a másik szemem mindig a valóságot figyeli. Így tudom értékelni a hazugságok erejét és nagyságát. A valóság sokszor fakó és hazug. A művészet hazugsága, szín gazdag, tartalom dús... Az érdek nélküli hazugság szent. De kell hozzá az észrevétel lehetősége..."

De másféle alakot is öltött, a szerelmespárok között a férfi, a vágy tárgya a mindig más: A Nő: Aki Gulácsynak Pauline volt, az a Pauline, akiről a Cevian Dido című regényében így írt: “…a legszebb álom, tünemény, ábránd, filigrán miniatűr, artisztikus káprázat”, de ilyen volt az élő szerelem Hylli: “…halántékán a hajtincsek sírva kértek, hogy csókoljam őket, és kergessem be a sűrű hajtömeg örvényébe, szeméből kis kardos angyal jött ki aranyos pici kardjával, dacos és durcás arcocskájával követelte, hogy Hylli forró piros ajkához forrasszam ajkamat. Majd teste minden legendás szépsége élt és beszélt, térdeinek gödröcskéiből táncos gyermeklányok léptek ki, és ördöngös balettet jártak körbe-körbe…

És megteremtette a gyönyörű testű és csábító hatalmú nőt, akit kéjes fantáziálással idézett maga elé: “Didoval szemben egy csodálatos lány ül. Várj! - Ibelon, nyújtsd kezed, jer közelebb… - Ibelon - Nem felel, csak húz, von magával ismeretlen érzelmeken, ismeretlen téren keresztül, nem néz szemembe, csak haját bontja ki, melynek illata kábít, szálai körülfogják nyakam, és én vele megyek ismeretlen érzelmeken, ismeretlen téren keresztül…

Gulácsy 1882-ben született Budapesten. Rajzkészsége már korán megmutatkozik, de már ekkor sem sodródik az akadémikus áramlatokkal, hátat fordít és a saját útját járja, enyhe túlzással - kivonul a korból. 1902-től folyamatosan utazik „második otthonába” Itáliába, „Az én örökségem az egész Historia d'arte..” és tanulja, rajzolja a régi mestereket. A művészi alapozását 1903-06 közé tehetjük, s ami sok művész álma, az elismertsége 1907 és 1913 közé tehető. Elnyeri a 4000 koronás Ferencz József-díjat, kiállít Nagyváradon, a „holnaposokkal” közös matiné, barátság Adyval, Juhász Gyulával. Kiállítások Budapesten, színházi díszlet megbízatása van Bárdos Artúrtól Strindberg „A Hattyúvér” című darabhoz 1912-ben. Vidéki kiállítás sorozat Szegeden, Orosházán, Temesvárott. Mint minden művész életében, az övében is jelentkezik a kudarc előszele, a MIÉNK (Magyar Naturalisták és Impresszionisták Köre) nem veszi fel a tagjai közé, a Műcsarnok visszautasítja a képeit, a római magyar kiállításról kizsűrizik, s ezzel egyidejűleg a „létbizonytalanság ólomsúllyal nehezedik rá”.

1914-ben kifordul a világ önmagából, a háború híre Velencében éri. Üldözési mánia lesz úrrá rajta, s barátai beszállítják egy ottani idegszanatóriumba. Kikerül, de az állapota ezután igen hullámzó, tovább alkot (A Rózsalovag, a Fellázadt játékszerek, Arte vite natura, s rengeteg rajz), részt vesz az 1916-os Fiatalok csoportkiállításán, 1918-ban pedig a Ma III. demonstratív kiállításán. A legszomorúbb tény, hogy 13 évet tölt el a lipótmezei elmegyógyintézetben, 1932-ben bekövetkezett haláláig. Igen, mindig felmerül az, hogy a zsenik azok bolondok valahol, ezt már a kor eljátszotta előtte Csontváryval is. Írásai ugyanarról szólnak, mint a képei - káprázatok, álmok, hangulatok, ez Gulácsy titka, mert az ő vizuális világ-sóhajának ki kellett terjeszkednie a betűk, az írás felé is. Önarcképek ezek is, sok vetületében, attól függően honnan szűrődik rá a fény. Nem sorolhatóak ezek sem izmusok közé, felesleges a kor más irodalmával összehasonlítani. Legismertebb talán a Na'Conxypan-i meséi, Juhász Gyula szavai szerint: "NACONXIPÁN volt az ő hazája, ez a furcsa ország, amely szerinte Japán és a hold között fekszik és amelynek nyelvét ő tudta csak beszélni az összes földi emberek közül. Beszélt is, írt is sokat nakonxipánul, és képein is gyakorta szerepelnek ennek az álomtartománynak apró, mulatságos lakói."

"Gulácsy igazi tragédiája, amely elől a téboly lárvája mögé menekült: egy tiszta művész egy tisztára művészietlen korba született bele és megpróbálta azt a maga számára elviselhetővé tenni, sőt a maga képére és hasonlatosságára szépíteni. Túlságosan gyönge és gyöngéd volt ehhez, és túlságosan erőszakos és kíméletlen a kor, hogy ez sikerülhessen. Így menekült lassan, de biztosan egy másik dimenzióba innen, a halál életéből az élet halálába: az őrületbe. De mint Oféliáé, az ő tébolya is szép volt. Dalolva merült el az örvénybe és virágokat hintett a habok közé."

De Gulácsy megint itt van. Közöttünk. Március 15-étől KOGART ház ad otthont Gulácsy Lajosnak. Július 20-ig mindenki menjen el álmodni, vagy csak lélegezni egyet, vagy jelenlétével megtiszteli a művészt. A tárlaton mintegy 100 festmény és több mint 120 grafika látható, a festmények és grafikák mellett szerepelnek eredeti fotók, levelek, dokumentumok, és egyéb tárgyi emlékek is, köztük a művész által teremtett, Naconxypannak nevezett álomvilághoz összeállított saját készítésű szótár, s autográf, saját kezűleg írt dokumentumok. Budapesten komoly, nagy anyagot felvonultató tárlat csak 1922-ben, még Gulácsy életében volt. Gyűjteményes kiállítást utoljára 1966-ban, Székesfehérvárott rendeztek műveiből. Az alkotások számtalan köz- és magángyűjteményből érkeztek.

Említésre méltó a Ház kultúra-terjesztő kezdeményezése, a március 18-án kezdődött, nyolc előadásból álló első sorozat, amelyet „Gulácsy és a 19-20. század fordulójának művészete” címmel tartottak meg minden kedden koraeste az Oktatási Centrumban, a volt Kodolányi Főiskola újjávarázsolt épületében. Szabó László igazgató elárulta, hogy előzetes megbeszélések vannak olyan oktatási konzorciumok létrehozására, amelyek közel állnak a KOGART Ház szellemiségéhez. A művészettörténet mellett a társművészetek, így a film, a fotó, az iparművészet, az irodalom, a zene is benne van az oktatási tervekben. Az igazgató azt szeretné, hogy a centrum olyan oktatási kínálatot nyújtson, amely kívül esik a felsőoktatás tananyagán. Március 27-én kezdődött, 12 előadásból álló sorozat is, amely Raffaello, Leonardo, Michelangelo címmel a 15-16. századi itáliai reneszánsz építészetét, festészetét és szobrászatát mutatja be beleágyazva a kor politikai, gazdasági, filozófiai, irodalmi és zenei életébe. Ez a kezdeményezés ez év őszétől tovább folytatódik, egyes előadások angol nyelven is hallgathatók lesznek.

Feltétlenül meg kell említenem olyan művészeket, akik a film, a kamera lelkével gondolkodva álmodták újra, vagy tovább Gulácsy művészetét. A varázsló kertje című, 1988-ban készült mű, amely Lakatos Iván munkája. Hiányzott azonban nekem A tarka képzelet sorozat keretén belül (Chagall, Brueghel, Rousseau, Renoir álma) A virágünnep vége - Gulácsy álmai címmel Groó Diana 2006-ban elkészített 24 perces filmetűdje. Érdemes megnézni. Az összeset.