A Life of Agony a kilencvenes évek elején felvirágzott New York-i metálszíntér egyik legsikeresebb, bár viharos pályát befutott zenekara. A dallamos, de zúzós metalcore-témákat sem nélkülöző együttes tizenkét éve nem járt Magyarországon.
A Life of Agony 1989-ben alakult, de első lemezükig csak 1993-ban jutottak el.Az első két lemez, elsősorban Caputo jellegzetes énekhangjának és a fő dalszerző Alan Robert kitűnő számainak köszönhetően nagy sikert aratott, ám a karrier csúcsán a nyughatatlan Abruscato kilépett a zenekarból.
Hiányát a Pro-Painből érkezett Dan Richardson igyekezett pótolni, hamarosan a frontember Caputo is távozott.
Nem volt mit tenni, hosszas próbálkozások után a Life of Agony 1999-ben feloszlott.
Négy évvel később azonban az eredeti felállás két órási sikerű koncertet adott New Yorkban, aminek hatására a tagok mégis úgy döntöttek, hogy együtt folytatják tovább.
Ekkor érkezett el a Life of Agony reneszánsza: a 2005-ön Broken Valley lemez és ugyanebben az évben a Megadeth-tel, az Athraxszal, a Fear Factoryvel, a Dream Theaterrel és a Dillinger Escape Plannel közösen bonyolított Gigantour elnevezésű, két színpados utazó metálfesztivál visszarepítette a zenekart a metál legnagyobbjainak sorába.
Bár a közönség már jó ideje várja a régóta készülő, idénre ígért új lemezt, a Life of Agony inkább lelkesen turnézik, és sorban adja ki koncert - DVD-it.
Emellett a tagok ezernyi egyéb projektben élik ki alkotókedvüket, Caputo nemrég jelentette meg szólólemezét, Joey Z a Carnivore-ban nyűvi a húrokat, Robert a Spoiler NYC-ben oltja punk iránti szomját, Abruscato pedig a My Motalityt erősíti.
Így hát nem véletlen, hogy a Life of Agony 2008-as európai turnéján - Budapesten is -, e két utóbbi együttes is fellép.