A budapesti 100 Tagú Cigányzenekar hatalmas sikerű koncertjével nyitotta meg kapuit az 5. nemzetközi borfesztivál Újvidéken, csütörtök este. Legalább 20 ezer ember érkezett külön buszokkal és különvonatokkal a magyar cigányzenészek koncertjére, akik több mint két és fél órán át muzsikáltak. A zene mindenkit elkápráztatott, sok fiatal táncra perdült, ropta a csárdást, így a pavilonokban senki sem kóstolta a borokat.
A hangverseny vége felé a zenekar szerb cigánynótákat játszott, majd teljes sötétben a nemrég elhunyt Saban Bajramovic, a szerb cigányzenészek "királya", a Kusturica-filmek zeneszerzője emlékére eljátszotta a Dzselem, dzselem kezdetű nótát, közben kis fények, gyertyák, öngyújtók, gyufák gyúltak - nagyon megható volt.Kusturica Találkoztam boldog cigányokkal is című, 40 évvel ezelőtt forgatott filmjének a zenéjét is Bajramovic írta, és Dzselem kezdetű dalát választották himnuszuknak a cigányok.
A Vajdasági Rádió és Televízió és a szlovén tévé is felvette a koncertet.
Az Interfest 08 nevű borfesztiválon 150 kiállító tette ki portékáját Szerbiából és külföldről, így Portugáliából, Spanyol-, Francia-, Német-, Görög-, Olasz- és Magyarországról, Macedóniából. Három napon át 600-féle bort ízlelhetnek az érdeklődők.
Szkopje polgármester-asszonyának annyira megtetszett a rendezvény a magyar cigányzenészekkel, hogy elhatározta, a macedón fővárosban is szerveznek ilyen fesztivált.