A Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága a 2007/2008-as évad legjobb rendezéséért járó fővárosi színházi díjat Zsótér Sándornak, a legjobb férfi színészt kitüntető elismerést Hajduk Károlynak, a legjobb női alakításért járó díjat pedig Ladányi Andreának ítélte oda.
Az átadott díjak szakmai elismeréseknek tekinthetők, hiszen azokat a Színházi Kritikusok Céhének javaslata alapján, azzal megegyezően ítélte oda a Fővárosi Közgyűlés szakbizottsága.A díjak átadója Horváth Csaba főpolgármester-helyettes az évad bemutatói közül külön kiemelte a József Attila Színház Dürrenmatt-premierjét, amelyért Zsótér Sándor a legjobb rendezésért járó díjat vehette át.

"Sokszor a vitára ingerlő megoldások legalább olyan fontosak a színházi életben, mint az, hogy professzionális sikerek kerüljenek a színpadra. Bár ez a produkció megosztotta a szakmai közvéleményt, képes volt új közönséget vonzani a város peremének színházába, így meglett a gyümölcse" - méltatta Az öreg hölgy látogatása című előadást Horváth Csaba.
Ugyanebben a darabban nyújtott teljesítményéért a 2007/2008-as szezon legjobb női alakításának díját az elsősorban táncművészként ismert Ladányi Andreának ítélte meg a testület.
Az évad legjobb férfi színészének a szavazáson Hajduk Károly, a Katona József Színház színésze bizonyult, a Néger és a kutyák című előadásban, valamint Shakespeare Macbeth-jének címszerepében nyújtott alakításáért.

A legjobb alternatív/független előadásnak járó elismeréssel idén a kortárs színdarabokat játszó KoMa Társulatot jutalmazták Garaczi László Plazma című darabjának színreviteléért.
Kreatív különdíjban részesült a Katona József Színház társulata a Notóriusok című, a magyar színháztörténet nagy alakjait és korszakait felidéző sorozatáért.