Évszázadok elmúltával is zenetudósok, vegyészek, sőt klímakutatók próbálják megfejteni Antonio Stradivari csodás hangú hegedűinek rejtélyét. Van, aki a Stradivari által használt különleges lakkban, illetve a hegedű alapanyagául szolgáló fa egyedi kezelésében, a fapácolásban, a juharfa gombátlanítására alkalmazott bórsavas kezelésben, illetve az esetleges színes gyümölcsmézga szerepében látja a megoldást. Megint mások a hegedű felépítésére, illetve a készítéshez kiválasztott fa minőségére esküsznek. Most talán fény derült a titokra.

Háromszáz éve találgatják zenészek és kutatók, hogy minek köszönhető a cremonai hangszerkészítő mesterek, elsősorban Antonio Stradivari és Giuseppe Guarneri del Gesú által készített hegedűk kivételes hangzása. Berend Stoel, a Leideni Egyetem orvosi központjának kutatójával, Terry Borman arkansasi hegedűkészítővel összefogva komputeres tomográffal vizsgálta meg öt klasszikus cremonai és nyolc modern hegedű anyagát. Az emphysema nevű tüdőelváltozásnál, a tüdő sűrűségének mérésére kidolgozott számítógépes programot módosították úgy, hogy alkalmas legyen a hegedűk fájának vizsgálatára anélkül, hogy bármilyen kár érné a több millió dollár (több száz millió forint) értékű hangszereket.

A klasszikus és a modern hegedűk anyagának átlagsűrűsége nem tért el jelentősen egymástól, ám azt találták, hogy az öreg hangszerek fájának erezete, tömörsége sokkal egyenletesebb. Mivel a fa sűrűségének változása hatással van a hangszerben keltett rezgésre, ezáltal a hangzás minőségére, a felfedezés megmagyarázhatja a cremonai hegedűk különlegességét.

A fa egyenletes tömörségét okozhatja az, hogy háromszáz éve kissé hűvösebb volt az éghajlat, lassabban nőttek a fák, melyek a hegedűk anyagául szolgáltak. De a nyersfa kezelési módja is eredményezhette ezt, vagy akár a fa öregedése az elmúlt évszázadok alatt - mondta Stoel.

A mester

Antonio Stradivari 1644-ben körül született Cremonában, ifjú éveiről sem lehet sokat tudni. Az 1660-as évektől kora leghíresebb hegedűkészítője, Niccolo Amati műhelyében dolgozott, majd önállósította magát. Élete során kétszer nősült, két házasságából összesen 11 gyermeke született, mesterségét azonban csak két fia folytatta. Az állandóan kísérletező Stradivari keze alól mintegy 1100 hegedű, cselló, mandolin, gitár és hárfa került ki. Amati halálával Cremona legelismertebb hegedűkészítője lett, "aranykorának" az 1700-1720 közötti éveket nevezik. Ekkor gyártott jellegzetes hegedűi, az úgynevezett stradivariusok hátlapja jávorfából, a tető lucfenyőből, a kávák és a tőke fűzfából készültek. A teltebb hang érdekében laposabbra építette a hangszert, megnagyobbította a hegedűtestet, kisebb domborulatokat alkalmazott, s erősebb hajlásban metszette ki az f-lyukakat. A Stradivari-féle hegedűhöz az erőteljes hangzás mellé jellegzetes szín is társult, az aranysárga lakkra világos vörös színt vitt fel.

Hegedűinek külön nevük volt, közülük a leghíresebb a Betts, amelyet az amerikai kongresszusi könyvtár őriz, az Alard és a Messiás, amelyet a mester soha nem adott el. 1720-tól látása megromlott, keze bizonytalanná vált, a munkát fokozatosan két fia vette át, bár a mester túl a kilencvenen sem szakított a hangszerkészítéssel.


Antonio Stradivari 1737. december 18-án halt meg Cremonában. Több mint ezer hangszere közül mintegy hatszáz maradt fenn, de csak ezek egytizede tökéletes állapotban. Vagyont érő alkotásait előszeretettel hamisítják is, ami nem csoda: az eddigi legdrágább Stradivari-hegedűért (az 1707-ben készült Hammerért) 2006 májusában 3,5 millió dollárt fizettek.