Nyolcvanhárom éves korában vasárnap elhunyt Nonna Mordjukova világhírű szovjet-orosz filmszínésznő, a Szovjetunió népművésze. Halálhírét hétfőn jelentette be Moszkvában a családja.
Mordjukova 1925. november 25-én született a Donyecki területen, s 1950-ben végezte el a filmművészeti főiskolát.A magyar nézők számára is emlékezetes alakítást nyújtott egyebek közt a Válóok (1955), A komisszár (1967), a Ragyogj, ragyogj, csillagom! (1969), a Pereputty (1981) és a Kétszemélyes pályaudvar (1982) című filmekben.
Összesen több mint hatvan filmben játszott. 2004-ben életművéért megkapta az Oroszországi Filmművészeti Akadémia Nika-díját. Még életében kisbolygót neveztek el róla, s az angol Who is Who enciklopédia szerkesztői a XX. század tíz legnagyobb színésznője közé sorolták.
Mordjukova idén márciusban került kórházba, ahol súlyos időskori szenilitást állapítottak meg nála. Mint nővére, Natalja az ITAR-TASZSZ hírügynökségnek elmondta, az egykori filmcsillag régóta súlyos beteg volt, "nagyon szenvedett, de az utolsó pillanatig próbált, és újabb szerepeket gondolt ki magának".
Orosz közönségével utoljára három éve, 80. születésnapján találkozott a moszkvai Mozi Házában, amelynek nagytermét zsúfolásig megtöltötték rajongói.