Egy hétvégi időutazás keretében a középkorba, Károly Róbert udvarába cseppenhet vissza a látogató, aki részt vesz a pénteken kezdődő Visegrádi Palotajátékokon a Duna-kanyarban - közölte a 24. alkalommal sorra kerülő háromnapos eseménysorozat szervezője kedden az MTI-vel.
Cseke László elmondta: az 1307-től 1342-ig uralkodó Károly Róbert nagy diplomáciai sikere volt, hogy 1335-ben Visegrádon találkozót ütött nyélbe a lengyel és a cseh királlyal, valamint a morva őrgróf, a bajor herceg és a Német Lovagrend követeinek részvételével. A magyar-cseh-lengyel összefogás eredményeként - kicselezve Bécs árumegállító jogát - új kereskedelmi útvonalakat nyitottak meg. Károly Róbert fényes udvart tartott, és a találkozón még inkább kitett magáért, ezt a hajdani királyi fogadást ismétlik most meg hagyományos jelmezekbe öltözött több száz szereplővel. Lesz lovagi torna, lacikonyha, íjászverseny, solymászbemutató és visszaköltözik a várba a letűnt századok vásári hangulata - tette hozzá.
A színes program péntek délelőtt királyi menettel veszi kezdetét. Magát Károly Róbertet -akárcsak tavaly - a helyi illetőségű Horváth István fiatal teológiatanár személyesíti meg, kíséretét 400 apród, udvarhölgy, lovag alkotja. Este a reneszánsz év jegyében óriási lakomán vehetnek részt a 12 ezer forintot ezért nem sajnáló ínyencek a királyi palotában. Nagy, U alakú asztalhoz ülve 12 fogás várja őket és 42 féle bort tölthetnek a kupákba. Vadmalac raguleves, fácán-, őz- és szarvaspecsenye szerepel a kínálatban. A tálakat kosztümös szolgahad szervírozza, a lerágott csontokat pedig a korabeli etikettnek megfelelően a hátuk mögé vethetik a vendégek. Lakmározás közben lantosok, tűznyelők szórakoztatják a népeket.
Szombaton kerül sor a Toldi-vetélkedőre, ahol malomkődobásban, petrencerúdtartásban mérik össze erejüket a résztvevők. Minden eddiginél többen, 27-en jelentkeztek a versenyre. A Duna partján középkori királyi kikötőt rendeznek be, és korhű gályák viszik sétahajózni a publikumot. Este a Ghymes együttes koncertezik, utána sétahajó indul vissza Budapestre.
Vasárnap 9 ország hagyományőrző egyesületeiből verbuválódott 950 lovag parádézik, kézművesek kínálják portékájukat és tánccal, zenével, gyermekjáték-bemutatókkal folytatódik a nagy nyári mulatság, amelyre több 10 ezer vendéget várnak - utalt rá Cseke László.