Meidzso Jutaka visszatartja a lélegzetét, hogy a fényképezőgép ne mozduljon be, gondosan célra fogja a kamerát, majd megnyomja az exponáló gombot: kizárólag a fülére és ösztönére hagyatkozva.

"A hang alapján fotózom" - magyarázta el az AFP-nek a 18 éves fiatalember, aki hétévesen vesztette el látását. Két gyengénlátó barátját örökítette meg éppen, akik egy csörgő kaucsuklabdával pingpongoztak.
"Amikor úgy gondolom, hogy a pillanat megfelelő, megnyomom a gombot" - mondja Meidzso, aki egyike a jokohamai Vakok Intézetében fotótanfolyamra járó 23 fiatalnak. A világtalan fényképészek felvételei mind nagyobb figyelmet keltenek a szigetországban.

A 12 éves Ueno Juta a fülére hagyatkozva becsüli meg a téma távolságát. Az ő munkái is láthatók azon a tokiói kiállításon, amelyen a jokohamai fotósok műveit állították ki, japán és Braille-írásos felirattal.
"Fogalmam sincs arról, milyen egy szín, de minden erőmmel megpróbálom elképzelni" - mondja mosolyogva Juta, fotóst imitálva.

A fiatalok két évvel ezelőtt kezdtek fényképezni, miután a szigetországban közismert, többszörös díjnyertes Szuga Hirosi fotóművész előadást tartott intézetükben, és azt javasolta nekik, vegyék kezükbe a gépet.

"Először fordítva tartották, vagy éppen az objektív elé tették kezüket, de nagyon hamar megtanulták a kezelését és meglepően tapasztaltam, milyen hatásos felvételeket készítenek. Jobbakat, mint a kocafotósok tucatmunkái" - magyarázta el az AFP-nek a Szuga, hozzátéve, hogy ezek a gyerekek "a szív szemével" látják témáikat.

A fotóművész nem digitális, hanem hagyományos készülékeket adott a tanítványoknak, és azt mondta, fényképezzék le, amit csak akarnak. A gyerekek különböző technikákat fejlesztettek ki annak kompenzálására, hogy nem látják a témát, például megkopogtatják a fényképezőgépet, hogy így hívják fel az emberek figyelmét.
"Munkáik természetesek és tisztességesek" - mondja a mester. "Ezeknek a felvételeknek szerintem magukat a fényképészeket kell jellemezniük, és ez is történik."

Szuga tavaly úgy döntött, hogy kiállítást rendez tanítványainak munkáiból Jokohamában, majd két albumban is kiadta őket Fotós kamaszok cím alatt. A kiállítást hamarosan Tokióban is bemutatták, sok látogató volt és hétezer albumot is eladtak.
"Az életben semmi sem korlátozott: ezek a gyerekek korláttal élnek ugyan, de nem szánalomra méltók."

Egy 14 éves vak kislány, Josida Kana mindig magával viszi a kamerát, mert a felvételek saját maga számára "szemléltetik" élményeit. Az egyik felvételén egy fiú látható, aki egy napfényes délelőttön játszik a parkban és egyenesen a lány szemébe néz - nem a gép lencséjébe.
A 14 éves Curuji Takahiro 4 éves korában vesztette el látását. "Nem láthatom a felvételeimet, de fotózni önmagában jó: el tudom képzelni, amit megörökítettem" - magyarázza, miközben Braille-írással feliratozza fotóját, amelyen egy kastély látható.

Takahiro szerint a fényképezés erősíti önbizalmát, megkönnyíti, hogy az emberek közé mehessen és beszélgessen velük. "Mindegy, hogy mi lesz a szakmám, egész életemben fotózni fogok" - mondja a kis jokohamai fényképész.