Milyen egy jó ruha? Szerény, szolid, visszafogott? Vagy harsány, extravagáns, bátor? Az utcákon sétáló nőket, férfiakat – Anh Tuan designer szerint – akár agresszíven is felöltöztethetjük, de - egy parkolással foglalkozó cég képzőművészeti pályázatának köszönhetően – már adhatunk új ruhát a parkoló automatákra is – akár kedveset, szépet, szeretnivalót.
Térlényeket fantáziálhatunk a mindenki által utált háromszög alapú hasábokból, vagy rajzokkal, festményekkel, fotókkal szárnyalva maradhatunk a felületen is. Ahelyett, hogy megrugdosnánk, a végén még megszeretjük a gyűlölt térelemeket? A formabontó pályázat zsűrijének egyik tagjával, Wahorn András művésszel, a Magyar Köztársaság lovagjával beszélgettünk.A parkoló automatákat mindenki utálja. Gondolod, ha kedvessé, merésszé, formabontóvá alakítjuk a külsejüket – azon kívül, hogy izgalmassá teszzük a városképet – , még díjfizetésre is serkentenek?

Hogy mi lesz az eredménye, azt nem tudom, de nagyon sok szempontból tetszik nekem az ötlet. Az egyik az, hogy valóban izgalmas tárgyakat lehet a városban elhelyezni, úgy hogy még funkciójuk is van. Én nem nagyon szeretem a „csak úgy” levő szobrokat, mert a közterekre inkább fákat ültetnék, mint valamelyik művész saját elképzelését. De ha egy parkoló automata - ami elkerülhetetlen - van átalakítva műtárggyá, azt nagyon szerencsés kezdeményezésnek tartom. Ez az egyik. A másik az, hogy, amikor az kérdezik tőlem, hogy valójában mi a probléma Magyarországon, akkor azt szoktam mondani: szerintem az, hogy az embereknek teljesen más a törvényhez való viszonya, mint bárhol máshol a világon. Igazából nem szeretik a törvényt, és nem is nagyon értik a koncepciót. Utálják a parkoló automatát is, nem tudni, miért. Hiszen egyértelmű, hogy fizetni kell azért, ha az ember megáll és elfoglal egy helyet az autójával a köztéren. Ezért aztán, pont a parkoló automatát művészeti tárggyá alakítani, szerintem nagyon jó ötlet. A harmadik szempont pedig azzal függ össze, hogy a művészet a 21. században teljesen megváltozott. A művészet célja merőben elkülönül a 20. században tapasztalhatótól. A 20. században arról szólt a művészet, hogy megismerjük, mi van a művészekben legbelül. Függetlenül a külső igényektől. Tehát igazából az lehetett nagy művész, aki nem törődött azzal, hogy ki mit akart, vagy a társadalom mit várt el tőle, hanem csak a belső, önálló érzéseit fejezte ki. Ez, hogy egy parkoló automatát át kell alakítani művészeti alkotássá, ez már az új korra hajaz. Most, a 21. században már nem nagyon érdekes, hogy a művészben mi van belül, hanem az a lényeg, hogy a társadalom hogyan tudja hasznosítani a művész egyéniségét. Tehát a művész - jelen esetben - arra kényszerül, hogy a saját képességét, személyiségét hozzáigazítsa a parkoló automatához. Ami azért is bonyolult és nehéz feladat – gondolom - mert amellett, hogy létrejön egy műtárgy, a parkoló automata egy funkcionális térelem, amit használunk.

Te viszonylag hosszú ideig éltél Amerikában. Milyen tapasztalataid voltak ott a köztéri tárgyak művészeti tárgyként való megjelenítésével kapcsolatban?
Amerikában először is megdöbbentett, hogy nagyon kevés a szobor. Aztán az is nagyon furcsa és érdekes - ami nem ide a parkoló automatákhoz tartozik -, hogy nagyon kevés az igazi háromdimenziós szobor. Amerikában a szobrok – általában - vaslemezből kivágott figurák. Engem Amerika arra tanított meg - többek között -, hogy az amerikai ember nem fog befizetni az adójából semmire, ami neki nem kell, amire neki nincs szüksége. Ezért is kevesebb a köztéri szobor. Hiszen nagyon nehéz megegyezni egy közösségnek, hogy mi az, ami mindenkinek tetszik, hiszen csak arra lehet fordítani a közös pénzt, amire a legnagyobb mértékben mindenkinek közösen szüksége van. Egy köztéri szobor több millió, akár több tízmillió forintba is belekerül. Tehát a közösség pénzét költi el valaki, aki nem a közösség igényét teljesíti, hanem valamiféle kulturális felsőbbrendűségi tudat átal vezérelve művészetet parancsol a műveletlen tömegnek.


De ennél a formabontó pályázatnál egy cég finanszírozza a parkoló automaták szoborrá, műtárggyá való átalakulását…
Igen, ezért is tetszik nekem, hogy egyrészt parkoló automatákról van szó, másrészt, nem az adófizetők pénzét költik, hanem egy cég pénzét. Valószínűleg ez egy reklám, de engem ez itt most egyáltalán nem érdekel, hiszen ez a reklám, jelen esetben feladatot ad a művészeknek.
Szerinted ez a képzőművészeti pályázat azon a tipikusan magyar összekacsintós szemléleten is tud változtatni, miszerint akkor vagyunk jó fejek, ha adót csalunk, ha illegális rokkant kártyával próbáljuk megúszni a parkolási díjat, és sorolhatnám még?
Azt nem gondolom. Ezen szerintem semmi az égvilágon nem segít, és nem is fog segíteni, mert ilyenek vagyunk, mi magyarok. De ezért tetszik, mert tulajdonképpen valamennyire - még ha nem is szándékosan - megcélozza ezt. Tehát nézegessük azt, amit utálunk.
A működő parkoló automaták új külseje Budapest utcáin megtekinthető 2008. szeptember 15-től október 12.-ig.
Kiállítás a tervekből:
Budapest, Gödör Klub 2008. szeptember 5–12.
A zsűri és a közönség döntése alapján a legjobbnak ítélt pályamunkákból 100 parkoló automata kerül kivitelezésre.