Festett, írt, fotózott, rajzolt, tervezett, kacérkodott a filmmel – mindezt az avantgárd különböző vonulataival színezve. Hol dadaista volt, hol kubista, hol konstruktivista – a Magyar Nemzeti Galéria az Iparművészeti Egyetemnek is nevet adó Moholy-Nagy László születésnapjára emlékezett.
A nyitottnak, fogékonynak és intellektuálisnak tartott fiatalember nem tanult akadémián, nem mászta meg a művészek körében jellemző lépcsőket, „in medias res” csapott bele az összes általa kipróbált művészeti ágba. S bár Magyarországon a mai napig nincs kiemelkedő helye a képzőművészeti kánonban, Berlinben már 27 évesen professzor volt a Bauhaus kötelékében, s nemzetközi szinten azóta is elismert és nagyhatású művészként tartják számon.Moholy-Nagy itthon és külföldön
Bár Moholy-Nagy alkotásainak biztosítási összege külföldön sokkal magasabb, mint itthon, ami szintén a nyugati megbecsültségéről árulkodik, apaként és emberként is igyekezett valamit megőrizni magyarságából. Ahogy Dessewffy Zsuzsa filmjéből kiderül, lányainak sokszor mesélt magyar meséket.
Ahogy az avantgárd, Moholy-Nagy sem volt közvetlen hatással az itthoni művészeti élet alakulására, akkor sem, ha a 60-as évek neoavantgárdja tett kísérletet arra, hogy felélessze az egykori emigráns művészek – így többek között Kassák és Moholy-Nagy – művei iránt az érdeklődést. Külföldön annál több követője van Moholy-Nagynak és a Bauhausnak. Érdekesség, hogy többek között a Playboy magazin látványtervezője is a tanítványa volt a magyar művésznek. Dessewffy Zsuzsa ebben a témában is készített dokumentumfilmet.
Moholy-Nagy Lászlónak a mostanihoz hasonló nagy kiállítása 1975-ben volt utoljára, szintén a Magyar Nemzeti Galériában. Tavaly Pécsett is rendeztek tárlatot a művész munkásságából, ennek folytatása a budapesti kiállítás, kibővítve a Magyar Nemzeti Galéria anyagával. A kiállítás nagy részét Botár Olivér, a kanadai winnipegi Manitoba Egyetem professzora, Moholy-Nagy-kutató válogatta össze.
Kiforratlan rajzok a frontról
Minden az első világháborúban kezdődött, az akkor 21 éves Moholy-Nagy ugyanis a frontról, később pedig a katonai kórházból küldte el legkedvesebb barátainak az általa „zsengéknek” nevezett rajzokat, amelyeket levelezőlapokra, kitépett papírfecnikre rajzolt. Katonákról, bajtársakról, a körülötte lévő legjellemzőbb karakterekről. Ezekre a művekre akkor még senki nem kapta fel a fejét, most azonban fontos kordokumentumként kezelik őket.
„És megdagadt testembe ronda utca harsog s a sivító mozdony lüktet fejemben és a füstös állomás” - leszerelése után, 1918 környékén, sőt, valamilyen szinten már gimnazista korában, már verseket is írt, nagy példaképének tartotta Ady Endrét, s igyekezett is utánozni a stílusát. Nagyrabecsülése jeléül neki ajándékozta a Budai hegyek című alkotását, amelyet egy magángyűjtő jóvoltából most a Magyar Nemzeti Galériában is látni lehet. Babits és Juhász Gyula is tanították Moholy-Nagyot, s nem is tartották tehetségtelennek az írás terén.
Hogyan lett Weiszből Moholy-Nagy?
Moholy-Nagy László (született Weisz László) 1895. július 20-án született Bácsborsódon, s 1946. november 24-én halt meg Chicagóban. Édesapja, Weisz Lipót születése idején elhagyta a családot, s valószínűleg Amerikába emigrált. 1910-ben nagybátyja, dr. Nagy Gusztáv tiszteletére, aki szárnyai alá vette az apa nélkül maradt családot, ő és testvérei is Nagy-ra változtatták vezetéknevüket. Körülbelül tíz évvel később szintén a nagybácsi tiszteletére lakóhelyének, Moholnak a nevét is hozzábiggyesztették a Nagy-hoz, így született meg a Moholy-Nagy vezetéknév. 1919-től az alkotó már ezzel a névvel szignózta műveit.
Mindezzel párhuzamosan már festőként mutatkozott be a Hadviselt Művészek című kiállítás keretében. Moholy-Nagy szűknek érezte Magyarországot, úgy gondolta, itthon „nem teljesülhet ki szelleme”, ezért a mai napig nem tudja senki pontosan, mikor és hogyan, de 1919 környékén Bécsbe ment, hogy csatlakozzon az általa szintén nagyra becsült Kassákhoz, aki – ahogy ő fogalmazott - „alakította szellemi horizontját”.
Moholy-Nagy azonban nem érezte jól magát Bécsben, s hamarosan – több emigráns művésszel együtt - továbbállt Berlinbe. A német fővárosba sem szokványos módon érkezett: szétázva, lázasan találtak rá egy kapualjban: Berlint később egyszerre találta félelmetesnek és izgalmasnak.
A német főváros egy asszonnyal, későbbi feleségével, Lucia Schultzcal, és egy új művészeti ággal, a fotózással ismertette meg közelebbről. Lucia akkorra már befutott fotóművész volt, mindenkit ismert a berlini kulturális körökben, s szép lassan Moholy-Nagyot is bemutatta a művészeti elitnek. Valószínűsíthető, hogy neki köszönhetően figyelt fel a fiatal művészre a Bauhaust 1919-ben megalapító Walter Gropius, s kérte fel, hogy legyen a művészeti alkotóműhely oktatója, a Fémművészeti tanszék vezetője.
Bauhaus: a legintenzívebb időszak
Az olyan nevek között, mint a kubista-expresszionista Paul Klee, vagy orosz barátja, az absztrakt képeiről híres Kandinszkij – Moholy-Nagy teljesen ismeretlennek számított, később mégis hozzáforrt a neve a Bauhaus eszmeiségéhez. Az alkotóműhely nem zárt körként működött, hanem intenzíven figyelte a képzőművészetben felbukkanó tehetségeket nemzetközi szinten is.
A Bauhausban eltöltött időszakot tartják Moholy-Nagy legtermékenyebb alkotói periódusának. Belekóstolt a kubizmusba és az expresszionizmusba is – fontos volt számára a mozgás, a dinamizmus és a drámai ábrázolás, portréiban is markáns, erőteljes, dinamikus vonalakat használt.
A Bauhaus
Walter Gropius alapította 1919-ben, Weimarban. 1925-től Dessauban működött egészen addig, amíg a hatalomra jutott nácik be nem záratták (1933). Az ott kidolgozott eszmék, a műhely- és művészeti gyakorlat azonban az emigrációba kényszerülő művész-tanárok későbbi tevékenységének jóvoltából tovább élt.
A Bauhaus a szó szoros értelmében alkotóműhely volt. Iparművészetet, tárgyformálást (design), tipográfiát, fényképezést, sőt színházat és táncot is tanított. Céltudatos munkára nevelt. A művészi alkotás eszközeként elfogadta a gépet, az ipar és a technológia fontosságát. A kor problémáit értő, a művészet iránt fogékony, széles látókörű, a környezet alakítására képes mestereket képzett.
Később a dadaizmus is szerepet kapott az életében, a mozgalom, amely minden tradicionális műfajt megkérdőjelezett és lerombolt, amely olyan új anyagokat hozott be a művészetbe, mint a szemét, a gépalkatrészek, a dinamók, vagy a vezetékek. A dadaisták a művészetet nem tartották többé „szent templomnak”, ehelyett a mindennapi élet minél több elemét igyekeztek beemelni munkáikba.
Moholy-Nagynál ez az úgynevezett „szántóföld képeknél” követhető nyomon a leginkább: a Kassák festészetére is jellemző betűk, vagy éppen a vasutak, gépi motívumok, szántóföldek és a kerék motívumok harsány színekkel párosulnak nála. Művészete egyre inkább nonfiguratív, végül pedig a 20-as évektől eljut a geometrikus elemekkel operáló konstruktivizmusig.
A magyaroknak idegen?
„A németek elkínzott, medúzaszerű tárgytalanságából kiemelkedik Moholy és Péri tiszta geometriája” – így látta Lazar el Liszickij, orosz avantgárd festő, itthon azonban nagy valószínűséggel pont emiatt nem lett Moholy-Nagy soha igazán népszerű.
Ezt a gondolkodásmódot ugyanis itthon mindig idegennek tekintették, Magyarországon sosem vert igazán gyökeret s virágzott úgy az avantgárd, mint Nyugat-Európában, s sok művész pont ezért menekült külföldre, s Kassákhoz hasonlóan tragikus módon így kerültek a perifériára saját hazájukban.
Konstruktivista időszakában Moholy-Nagy a legegyszerűbb geometriai formák segítségével akarta ábrázolni a teret – Kassák ezt hívta saját művészetében képarchitektúrának. A rendalkotás és a tiszta gondolkodás motiválta őket, s 1922-ben meg is írták az egyik első avantgárd almanachot, Az Új Művészet Könyve címmel.
Szakítás – új művészeti ágak
Moholy-Nagy Gropius-szal együtt 1928-ban elhagyta az addig művészetének szárnyat adó Bauhaust. Egyre többet fotózott, tipográfiai és reklámgrafikai munkákat vállalt, s színházi díszleteket is tervezett. Egy évvel később már a filmezésbe is belekóstolt, 10 év tervezés és munka után pedig 1931-ben megalkotta a fény-tér modulátort. Ez nem más, mint egy fémből és műanyagból készült szobor, amely a rávetülő fény hatására, színes fényjátékot teremt az azt körülvevő falakon.
Később sem maradt egyhelyben, újranősült, a nácizmus elől menekülve Amszterdamba költöztek, majd Londonban fürdőzött a design legkülönbözőbb formáiban. 1937-ben már Chicagóban volt, ahol a New Bauhaus irányítója lett. 1933-ban a Bauhaust indexre tették a nácik, 1938-ra pedig már „elfajzott művészetként” tekintettek Moholy-Nagy alkotásaira, s az összes német galériából és múzeumból eltávolították őket.
Utolsó nekifutásként 1939-ben szintén Chicagóban létrehozta a School of Design intézetet, amely 1944-től Institute of Design néven főiskolaként működött tovább. Sokáig nem maradhatott azonban az élén: 1946-ban végzett vele a leukémia. Ahogy az a Moholy-Nagy testvérek leszármazottaival készült dokumentumfilmből, a Párhuzamos Töredékek – Családi Legendáriumból (rendező: Dessewffy Zsuzsa) kiderül: a kezelések gyakran rosszabb hatással voltak Moholy-Nagyra, mint maga a kór.