Az alábbi levelet Károlyi Zoltán, a Tiszta Lappal Alapítvány alapítója juttatta el a Kultúrpart szerkesztőségéhez munkatársunk, Kocsis Péter Me(le)goldóképtelenség című, oldalunkon is számos pro és kontra véleményt kiváltó írása kapcsán. A levelet változatlanul, teljes terjedelmében közöljük.
Kedves Péter!Szeretnék rögtön az elején hangot adni azon véleményemnek, miszerint a Kultúrpart sokszínűségét és értékét az elfogulatlan, ugyanakkor mások véleményét figyelembe vevő és megérteni képes írások, vélemények adják. A Te írásod is ilyen volt, s bár véleményünk a témában erősen messze áll egymástól, mégis tárgyilagosan és másokat nem sértő módon írtál. A meleg kérdésben a másik - általunk - melegek által képviselt álláspontját szeretném elsősorban válaszként küldeni neked.
Talán érdemes azzal kezdeni, hogy kik, miért és hogyan zavarták meg az idei meleg felvonulást, kikről szólt valójában az a szombat délután.
Budapesten az idei volt a 13-ik meleg felvonulás. Egészen tavalyelőttig a gyülekezési szabadságukkal élni tudó ellentüntetők vonultak fel, tiltakozandó a menet ellen, a járdaszélen, transzparensekkel és bekiabálásokkal tarkítva. Joguk volt hozzá, mint ahogy bárkinek joga van kifejeznie nem tetszését a melegek utcai megmozdulása ellen. A legfontosabb különbség azonban az, hogy sem 1995-ben, sem 1998-ban nem látott egyetlen felvonuló sem tojásokat, üres üvegeket és utcakövet az ellentüntetők kezében. Skandált rigmusaik nem a melegek kiirtásáról, megalázásáról és megfélemlítéséről szóltak, azok az ellentüntetők nem vérző fejeket és szétvert melegeket és rendőröket akartak maguk után hagyni az utcán, hanem kifejezték azt, ami nekik nem tetszik - olyan módon, ahogyan azt az általunk civilizáltnak nevezett világban egyébként szokás. Hogy lehet-e egy békés, senki ellen sem irányuló felvonulásra adott jogos ellenválasz néhány száz, egyébként minden rendezvényt megzavaró társaság brutális agressziója, azt gondolom, nem. Mint ahogy Párizsban, Londonban, Berlinben sem. Ez lenne a közvélemény általad említett enyhülése?
Azt írod: „Vannak, akik jogosan értetlenkednek: miért pont ők? Miért pont így? Talán megalázzák őket, talán mindenki ellenük van, talán tiporja őket jog és a közvélemény? Nos, aligha. Éppen az utóbbi években, évtizedben olyan lépéseket tesz feléjük a jog, amik aligha nevezhetőek diszkriminatívnak.”
Ez az, aminek örülnünk kellene? Hogy nem zárnak börtönbe bennünket, hogy ha kirúgnak az állásunkból, mert kiderül, hogy a pasikat szeretjük, perelhetünk évekig? Miért kéne örülnünk annak, hogy húsz évvel a rendszerváltás után lesz jogunk örökölni, közös adókedvezményeket igénybe venni és regisztrálhatjuk magunkat párként? Örülnöm kellene, hogy 2008-ra jutottunk el odáig, hogy ha a társam balesetet szenved, elsőként lesz jogom megtudni az állapotára vonatkozó információkat? Kiket irritálhat ez? A társadalom mely rétegének okoz bármiféle érdeksérelmet ez a törvény?
A büszkeség és a méltóság menete pontosan erről szól: annak a társadalmi csoportnak a tagjai, akik identitásukban megegyeznek a többségi társadalommal - pusztán szexuális orientációjukban különböznek - egyetlen napra egy évben átélhetik az érzést, amint a kedvesükkel az utcán kézen fogva együtt sétálnak. Csendben hozzátenném, Európa számos nagyvárosában ez nem jelent gondot az embereknek, azokban a társadalmakban azonban évszádos hagyományai vannak a demokráciának, a társadalom pedig a mindenki számára egyenlő szabadságjogokban és azok gyakorlásában hisz.
Ha jobban körülnézünk az általunk oly vágyott Nyugaton, sehol sem találunk homogén társadalmakat. Kisebb-nagyobb, nyitott és kevésbé nyitott társadalmi csoportok rétegződése adja az összképet, és e csoportok egyenlősége nagyban meghatározza viselkedésüket, identitástudatukat. Ma Magyarországon valóban számos, jelentős érdeksérelmet, joghátrányt elszenvedő társadalmi csoport létezik, amelyeket különböző kritériumok alapján tekinthetünk egy közösséghez tartozóknak. Említed a szegényeket, a politikusok hazugságszisztémáinak áldozatává váló társadalmat, a női egyenjogúságot, a környezetvédelmet, hozzá is teszed, hogy ez nem egyfajta hierarchia. Ez önmagában ellentmondás, mivel véleményed szerint a melegek egyenjogúságának kérdése a háttérbe szorul a fent említettekkel szemben. Miként hozható összefüggésbe melegként a saját jogegyenlőségem a toporgó gazdasággal, a romokban heverő közélettel, a mindennapok frusztráltságával? A magyar társadalom tagjaként ugyanúgy nyomasztóak ezek a jelenségek az én mindennapjaimban is, mégsem látom, miért kellene háttérbe szorítanom az identitásom ezekkel a kérdésekkel szemben.
A melegség akkor lenne valóban magánügy, ha azt a többségi társdalom valóban magánügyként kezelné. Könnyen belátható, hogy nem az a magánügyünk, amit mi akként kezelünk, ha azt rajtunk kívül senki nem fogadja el. Akkor a magánügyem, ha a pasimmal kézenfogva sétálok az utcán, ha senki sem szól utánam, vagy vág pofán érte. Ha nem kell lesnem, vajon ki fog undorodva nézni rám azért, mert az ajkára nyomok egy csókot, mielőtt elválnánk egymástól.
Ettől pedig még nagyon messze állunk.
Károlyi Zoltán
Alapító
Tiszta Lappal Alapítvány
