Kedves Olvasó, jelen írásom az itt, a Túlparton olvasható előző rész folytatása, így azzal együtt értelmezhető (a cikk ezenkívül a Javaslap nyári számában is olvasható).
Tapasztalatom, tudásom, hitem alapján az emberiség nem elsősorban a múltjához, hanem önmaga emberi és főként isteni lényegéhez képest egy egyensúlyából kibillent állapotban van. A jövőben bekövetkező időminőség lehetőséget biztosíthat arra, hogy a központ felé visszataláljunk, nyilvánvalóan nem lemondás, áldozat, s szenvedés nélkül. A lényeg a felesleges szenvedést más sík éber munkájával feloldani, az elkerülhetetlent pedig tudatosan megélni, és változni belülről; így a lemondás valódi lehet, az áldozat nem lesz hiábavaló, és a szenvedés nem lesz romboló. Erre az esélyünk csakis az egyéni, és így kollektív tudati-szellemi-lelki felébredésünk mértékében növekszik meg. Ezért fogalmaztam úgy az előző írásomban, hogy ami lesz, jó hír, és én személy szerint várom is ezt a változást, mert nem szeretnék egy ilyen világban élni – főleg, amerre az tart – és ezt senkinek sem kívánom….
Erre az üdvös, így üdvözlendő átalakulásra pedig – úgy vélem – sűrítetten lesz kényszer és esély, benne az öntudatlan és tudatos teremtőerőnk, akaratunk, és annak következményeinek megtapasztalási lehetőségeivel. Mindennek kifejtésében az alapelveim – ha úgy tetszik, meggyőződéseim – a következőek: a földi élet -így az épp aktuális- egy hosszabb, nagyobb tapasztalási folyamat része. A valódi változás belülről jöhet, és ami itt fejlődhet, az a hozzáállás, attitűd, amivel megéljük és teremtjük önmagunkat, s a világot. Ami tehát érhet, épülhet bennünk, a személyiségünk, beleértve az elménk tudatosulása, így a magasabb tudat felébredése. Ez egyben szabadságunk, avagy fölszabadulásunk kulcsa is. Másképpen szólva meglátásom szerint a fölszabadulásunk egyben földi „kötelességünk” is. Éppen ezért írtam személyes vonatkozásban azt, hogy én arra törekednék az életemben, amire most is, azon szemlélet alapján, amiről írok, akkor is, ha csak holnapig élnék. Ezzel arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy nem azért szükséges az „öntudatlanság Csipkerózsika-álmából” fölébredni lépésről-lépésre mert nagy átalakulások alternatíváját sejtetik az előttünk álló idők –akár fizikálisan is- hanem mert egyébként is ezért születtünk embernek. S ehhez nem kell várnunk, hogy kívülről valaki megcsókoljon, mint a mesében, hanem közelebb jutni a végső, isteni lényegünkhöz, merthogy a Teremtő már megcsókolt bennünket….
Itt és most nem asztrológiai magyarázatok kíséretében szeretnék fejtegetni –ezért elnézést az asztrológusoktól, vagy e megszentelt tudomány gyakorlóitól, tanulóitól – hanem az üzenetét kivonatolom az én értelmezésemben. Természetesen csakis úgy, ami az asztrológia hivatása, amit az mutathat - vagyis azt, hogy egy adott bolygóállás milyen tanulási, fejlődési, tudatosulási lehetőséget vet föl, milyen elfojtott, nem tudatos árnyékrész napvilágra kerülését adhatja. Ezt most csak általános, közösségi szinten tudjuk megnézni, hiszen ennél konkrétabban csakis egy adott személy pontosított radixa, egy konkrét közösség rendelkezésre álló mundán-, és egyéb segédhoroszkópjainak ismeretében lehetne bármit is mondani, méghozzá a vizsgált személy vagy közösség tudatszintjének, személyiség-érettségének figyelembevételével. Ez egyébként még egy megfelelő tudatossággal, érett személyiséggel és jó képességekkel, pszichológiai ismeretekkel és átfogó emberképpel rendelkező asztrológustól is nagy óvatosságot igényelne, egy rektifikált személyes radix és a fentebb említett mundán horoszkópok birtokában is. Embercsoportra, közösségre, nemzetre lebontva bármilyen részletbe belemenni mondhatni prófécia lenne, márcsak azért is, mert úgy vélem, egy közösség tudati és tudattalan változásainak, fejlődésének még nagyobb a tehetetlenségi nyomatéka, és bonyolultabb a dinamikája, mint ugyanez az egyén esetében.
Mi pedig most az egész bolygó, emberiség tudatára vonatkoztatjuk az előrelépési lehetőséget, a leckét, így felelősséggel a következőket mondhatom: amiben leginkább biztos vagyok az az, hogy a tárgyalt konstellációknak mik lehetnek a lelki-szellemi síkú „tanításai”, vagyis mindaz, amit esetleg külső értelemben tapasztalunk, miért is jött, illetve hoztuk létre. Ennél célzottabban nem fogok arról beszélni, hogy mi történhet, különösen a megnyilvánult síkon, legfeljebb egy „asszociációs-analógiás” játék szintjén. Ugyanis a konkrétumokhoz pontosan kellene tudni azt, hogy az emberiség és például egy adott népcsoport, vagy egy bizonyos számú embertömeg, s az azt alkotó egyének jelenlegi tudati- és személyiség-érettségi szintje hol áll, és azt, hogy az elkövetkező időkben mennyit és mennyire képes, képesek tágulni és felébredni. S ha ezt tudnánk, akkor hol van az emberi fejlődés szabadsága, s egyáltalán, hol van a teremtés? S még ha tudnánk is, vajon volna-e jogunk közölni bárkivel? Nos hát ezek persze messzire vezető filozófiai kérdések, éppen ezért e tekintetben most ezen a határon megállok. Maradok tehát az alázat, a felelősség és a tisztesség nyomdokán.
Ezen az úton haladva, ha a Szaturnusz-Uránusz oppozíciót nézzük, az bizonyos, hogy a Szűz Szaturnusz és a Halak Uránusz szembenállási analógiájához tartozó valóságrészek, illetőleg az azokat mozgató humán ösztön-, érzeti-, akarati-, érzelmi-, gondolati- és természeti erők bejeleznek, részint konfliktus formájában, részint pedig a szükséges megújulás irányába mutató reformkísérletekkel, törekvésekkel, és ténylegesen a jövőnek dolgozó megoldásokkal, akár közvetlenül, akár közvetetten, egy krízis hatására. Így például társadalmi vetületben: a szabadság, felelősség, keretek kérdése; szociális feszültség, kisebbségek, másság toleranciája, elfogadása. Tudományos-technikai vonatkozásban: atomenergia, részecskekísérletek különböző célú felhasználása, légi, kötöttpályás és elektromos közlekedés, s minden, ami az elektromosság, informatika, adatközlés és adattárolás modern vívmánya; továbbá valamennyi dolog, ami virtuális, beleértve a tőzsdét, a pénzügyi, gazdasági manipulációkat, energiahordozók és életet fenntartó források. Természeti környezet tekintetében: a légkör instabilitása, az időjárás egyenetlenségei, bizonyos időjárási tényezők hátterében álló funkciók gyorsuló megváltozása (szélsőséges viharok, villámtevékenység, orkán, hurrikán, tornádó, szökőár), légköri elektromosság, földmágnesesség, a kozmoszból érkező behatások, ezeknek más szerepét sejtető jelek, földrengések…S természetesen, aki kicsit is ért hozzá, még tudna sorolni analógiákat, ami nekem most nem jut eszembe, és nem is szándékozom tovább gondolkodni rajta. Ez egyébiránt az asztrológia „szakmunkás” része. Egy asztrológus tevékenységének ez legfeljebb csak elenyésző százaléka, a valódi feladat, a tényleges spiritusz abban áll, hogy felismerje azt és segítsen annak tudatosításában, hogy amikor épp például megszaporodni látszanak a természeti katasztrófák, azok miért is történnek, és mire taníthatnak meg… Már most is, a mondandóm hátralévő részében, és a további konstellációk előtt megjelenő írásaimban erre teszek kísérletet.
A Szaturnusz-Uránusz oppozíciója háromszor áll össze, s amikor a két planéta egymással elsőként szembekerül, az általuk mutatott probléma fölvetül, a másodiknál elmélyül, és a harmadiknál feloldásra kerül, tehát katartikus felébredés lehet, vagy, öntudatlanság esetén „a katasztrófa beteljesül”. Külön szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a második állást 2009 január vége és február eleje között közvetlenül megelőzi egy gyűrűs napfogyatkozás. Mint az ismeretes, a napfogyatkozás – a Nap, mint tudat, tudatosság, világosság – elhalványulása a tudatosulás nehézségét is jelöli. Ahogyan annakidején az 1999 augusztus 11-i konstellációt is teljes napfogyatkozás kísérte, és ezt az előttünk álló időszak bevezetőjének tartom (lásd cikkem első részét). Az ott megjelenő átfutó kvadrátban a négy őselem szilárd, lassú és biztos egymásnakfeszülése a statikusból egy változó dinamikába mehet át a következő időszakban, sőt, a kardinális jegyek bevonódásával az erők határozott kimozdító jellege is jobban megnyilvánulhat. Vonatkozik ez bennünk és a természetben munkáló őselemi minőségekre egyaránt. Most, elsőként 2008. november 4-én lesz pontos a Szaturnusz-Uránusz oppozíciója, majd 2009. január 26-án lesz a gyűrűs napfogyatkozás, ezt követően február 5-én lesz a következő szembenállás, és 2009. szeptember 15-én a harmadik. Így nézzük most a korábban leírtak szellemében előbb ennek a konstellációnak a tanításait, eképp az időszak elképzelhető tanulságait: az első és legfontosabb az, hogy kiélezheti az ember legalapvetőbb szenvedés-forrását, mindazonáltal az eddiginél érettebb, tudatosabb válaszra, hozzáállásra késztet ezügyben. Ez pedig maga a polaritás feszültségéből fakaó energia, ami szerintem „népnyelven” maga a szenvedés. Vagyis mindannyian egyek vagyunk valójában, boldogságra, teljességre, egészségre, egységre vágyunk öntudatlanul vagy tudatosan, ugyanakkor mégis kettősen éljük meg önmagunkat, a világot, és szeparáltan egymást. Másképp fogalmazva életfeladatunk és alapmotivációnk szeretni, de ettől félünk a legjobban. S addig, amíg felek vagyunk, -s beül egy rész elfojtott, így tehát az nem egész, mert nem látjuk- ezért félünk, s addig nem lehetünk teljesek, úgy is mondhatnám, addig nem lehetünk teljesen elemünkben… Avagy valamennyi őselemünk tudatos birtokában hogy már valójában, az ötödik elemet, az éteri természetet tudjuk megélni.
Lefordítva a hétköznapokra, itt az integrációról van szó, vagyis valamennyi dimenzióban annak felismerése és életgyakorlattá tevése, hogy a polaritás fájdalmát nem lehet feloldani valójában, sem úgy, hogy egyik vagy másik pólust elfojtjuk, illetve a külvilágra vetítjük azt, hanem önmagunkban és a külvilágban valamennyi szinten elkezdjük megismerni és elfogadni azokat. Így találhatjuk meg a középutat, -ami egyébként minden tradíciónak, spirituális útnak lényege- s kerühetjük el az emberiség jelenlegi öntudatlanságából fakadó két legnagyobb, szélsőséges veszélyét, nevezetesen a túlzott, öntudatlan, éretlen én motiválta materializmust, és az ugyancsak tényleges önismeret nélkülni álspiritualitást, mert bármelyik, vagy akár a kettő együttes fokozódása bizonyosan kataklizmához vezethet…A fény-árnyék, tudatos-tudattalan, árnyékszemélyiség-megélt részünk állandóan tudatosuló beépítését az emberlét misztériumának alapjai közül az egyik legfontosabbnak tartom. Elég ha körülnézünk, hogy például a személyiségzavarral küzdő ember, miközben önismeretben, terápiában vesz részt, pont ezt gyakorolja alapszinten, és ettől gyógyul, vagyis ettől kezd el tudni működni egészséges emberként: szeretni, felelősséget vállalni, együttérezni, stb. Az átlag, úgynevezett „egészséges” ember pedig, amikor elkezd a transzcendens irányába tekinteni, akár egy holisztikus, vagy jó értelemben vett ezoterikus gondolkodásmóddal, pont ezt kezdi el már intenzívebben esetleg az élete részévé is tenni.
A szellemi gyakorló pedig, akár egy világvallás, harcművészet, vagy valamilyen szakrális tudomány illetve jóga útján erre törekszik és ezt valósítja meg már magasabb, finom szinten, és jó esetben ezt példázza. Asztrológiai értelemben a Szűz, mint az Unio Mysticá-t képviselő Halak opponense pont az a pillanat, amikor Krisztus felkiált a kereszten, hogy „Uram, miért hagytál el engem?”, benne a Szaturnusz pedig az élet realitásának legnagyobb tanítója a következő, amit felvet: a szabadság, felelősség, korlátok kérdése. Vagyis tanít arra, hogy a szabadságot ne kívül, hanem belül keressük, mert a tényleges szabadság ez, az összes többi: illúzió, ami mögött előbb-utóbb nyilvánvalóvá válik a függés. E tekintetben fölmerül a tudatosság és az érettség, hiszen annál szabadabb valaki –pszichés szinten nézve- minél érettebb a személyisége, minél mélyebb az önismerete és így tovább. Ahogy a tudatosság egyre nő, a szabadságfok is. Mindez késztetheti, sőt kényszerítheti –pláne a már véglegesen a Bakban haladó Plútóval együtt- az egyén felnőtté, felelősebbé válását, s így a társadalom érettebbé tételét, és az össztársadalmi felelősség –egymás, a környezet, a ránkbízott léttagozatok irányában- szükségességét, hovatovább felelősebb vezetők kiválasztódását. Gondolok itt például arra is, hogy először persze az egyén, s később az embercsoportok ne gerjesszenek vagy várjanak korlátokat kívülről, csak azért, mert önmaguknak képtelenek határokat szabni.
Épp ellenkezőleg, föl kell nőni a kozmikus, isteni törvények bölcs játékszabályaihoz, voltaképp a valódi természetünk természetes fejlődési kereteihez, s ebből így kitermelődik az ehhez szükséges türelem s alázat is – s így ez már nem korlát. Mindebben is segíthet ez a konstelláció, s leginkább abban, ami egyébiránt ugyancsak az emberlét misztériumából fakad: fölnőni, tudatossá válni ahhoz, hogy a szabadságunkat tudjuk érvényesíteni. Ez a problémakör akár megnyilvánulhat mostantól egyre fokozódó módon a demokratikus működés fölmerülő válságában, hiszen a demokrácia a szabad döntés és választás jogát adja meg, csak ehhez szükséges egy érett, tudatos felnőtt ember, pontosabban emberek tömege egy demokratikus államberendezkedésben, akik valóban képesek a szabadságjogaikkal élni és nem visszaélni, önmaguk, vagy a környezetük rovására. Nyilvánvalóan látja mindenki, hogy kilóg a lóláb, hiszen miközben elvileg demokráciák vannak, sem a családban, sem az alsó- közép- és felsőfokú oktatásban, sem a társadalmi értékekben nincs benne az önismeret, a sorsismeret és a tudatosulás alapvető rangja, presztízse, s mindennek megsegítése, magyarán a klasszikus értelemben vett démosz hatalmának ideológiáját alapvetően éretlen és öntudatlan társadalmakban próbálják érvényesíteni. S mivel mindkét említett körülmény ismeretes, ezért az már egy viszonylag kiskorú gyermek intelligenciájával is belátható, hogy ennek a vége konfliktus, káosz vagy a demokratikus elvek nehezen betarthatósága, legalábbis ha hosszabb távon nincs lényegi változás a tudatosulás irányába. A Szaturnusz-Uránusz természetszerű ritmusához hozzátartozik még a megfelelően végrehajtott megújulás, forradalom.
Ez esetben a változás tényének, időszerűségének felismerése, egyszóval tudatosságának mivolta. Méghozzá itt és most a materializmus-idealizmus, szellemiség és praxis – mindezt aláhúzza a Nyilasból Bakba térő Plútó is- az életgyakorlethoz való tényleges szívbéli és spirituális hozzáállás megvalósítása, integrált formában. Nyilván az egyénben és a társadalomban nemcsak az utóbbiak változásra serkentő, vagy épp döntésből fakadó feszültsége merülhet föl, hanem még az is, hogy vajon melyik út vezet oda, na és milyen módon, ha már valaki nagy nehezen odatette a voksát. Így még a tudományos, vagy hétköznapi szempontból idealistának vagy szellemi utaknak nevezett megoldások között is konfliktus támadhat, egészen pontosan egy-egy ember vagy közösség fejében, például a transzperszonális és materiális pszichológia vagy épp a transzperszonális lélektan és a tradíció, vagy akár a pszichizmus és őshagyomány, ezotéria és haladó pszichológia válaszútjai között. Jegyzem meg, bármelyik közül is valaki megtalálja a hiteles forrást az ő fejlődésében megfelelő időminőségben ami a saját személyéhez, útjához, érettségéhez passzoló, akkor mindegyik út ugyanoda vezet…
Természetesen egymásnak feszülhetnek a régi és új rend, a régi és új szemlélet és gondolkodás hívei, és itt megjelenhet a konstruktív vita eredményeként egy korszerű (nyilván a szó valódi értelmében) szisztéma, vagy marad a maradi, bizonyos területeken, illetve a kaotikus felbomlás… Vagy, egyes vonatkozásokban a konstelláció kikényszerít egy lehet, kényszerűnek érzett megoldást. S ne feledjük az entrópia elvét sem, hogy a rendszerek magukra hagyva automatikusan a felbomlás felé vezetnek. Olyan ez, mint amikor az emberi testből kiszáll a lélek, és a test elkezd bomlani. Ez a lélek nem más, mint a magasabb tudatosságunknak egy inkarnálódótt része, úgyhogy ha valamiben nincs az benne, akkor tehetetlenségénél fogva a szétesés irányába megy. Még arra is fel kívánom hívni a figyelmet, hogy ez a szembenállás változó jegyek között áll fönn, s mint mindennek, ennek is megvan az előnye és a hátránya; egyfelől flexibilisebb, jobban lehet a valóban változó feltételekhez alkalmazkodni, a kozmikus idő szavának engedelmeskedni.
Másrészről viszont könnyebben lehet álmegoldásokat találni, akár elmebéli, előre megfontolt manipulációval, vagy jóindulatú öntudatlanságból. Gondolok itt például arra, hogy a természeti körülmények, a gazdasági és politikai szisztéma jelenlegi ellehetetlenülése együttesen kikényszeríthet egy energiaválságot, ami egyértelműen a tudósokat és a befektetőket és a haladó gondolkodású embereket is a megújuló energiaforrások, és az élő környezettel harmonikus hulladékkibocsátás illetve újrahasznosítás felé viszi a figyelmet. Az ebből születő új rendszerek természetesen már előrelépést jelenthetnek egy szinten, de ha mondjuk a jelenlegi olaj- vagy gyógyszerlobbi víz- és természetgyógyászati szerek és eszközök lobbijává vedli át magát, és az aránytalan és szélsőséges kizsákmányoló felállás marad, akkor ez még –érezzük- nem a legigazabb és igazibb végső megoldás, bár humánusabb, mint a jelenlegi, tehát mindenképp benne van a fejlődés.
Később azonban, amikor a Plútóval együtt a Szaturnusz és az Uránusz is kardinális jegyekben teremt újabb fényszögkapcsolatot egymással, már –úgy látom- a simlire keményebb idők járnak majd, amik sokkal inkább kikövetelik a valódi változást, vagy a még mindig mesterségesen fenntartott gondolati és fizikális rendszerben nagyobb összeomlást hozhatnak, de ez már a 2012-13-as időszak. Ám ne szaladjunk ennyire előre, térjünk inkább vissza az itt és mostra, olyannyira, hogy hagyjunk egy kis szünetet az általam fölvetett gondolatok, látásmód megemésztésére, kontemplálására, s legyen egy közös elmélkedés a következő részig, mert hiszem, hogy a gondolat mindenkié…
A folytatásban megosztok még néhány gondolatébresztő vezérfonalat továbbfűzésre e konstellációkról és elkezdem a Bakban járó Plútó témáját. Addig is szeretetet, tudatosságot és „egész-séget” kívámok mindenkinek!
Kiss József Zsolt
asztrológus
