A tragikusan fiatalon elhunyt Mike Bloomfieldet az egyik legjobb fehér bluesgitárosként tartják számon máig is. A nagyon sok formációban megfordult kitűnő zenész hatvanöt éves lenne.

A Rolling Stone rockzenei szaklap néhány évvel ezelőtt elkészítette minden idők legjobb száz gitárosának listáját, amelyen Bloomfield a 22. helyre került - igaz, az ilyen listák nem mindig tükrözik a zenészek "valós értékét".

Chicagóban született 1943. (egyesek szerint 1944.) július 28-án. Még élőben hallhatta Muddy Waterst és a blues több más történelmi figuráját. Miután autodidaktaként megtanult gitározni, csakhamar a blues mellett kötelezte el magát. Sok segítséget kapott pályája kezdetén Charlie Musselwhite-tól, a kitűnő fehér szájharmonikástól. Ámulattal hallgatta B. B. Kinget és Buddy Guyt. Bob Dylan kísérőzenekarában szerepelt a newporti fesztiválon, s közreműködött Highway 61 Revisited című albumán is.

Először Group névvel alakított saját zenekart, majd 1964-ben Paul Butterfield Bluesbandjéhez csatlakozott. (A nagyszerű fehér szájharmonikás két évtizede halott). Az 1967-es montereyi fesztiválon már ismét saját együttesével, az Electric Flaggel lépett színpadra Buddy Miles fekete dobos és Barry Goldberg billentyűs társaságában. A Long Time Coming című, éppen negyven évvel ezelőtt megjelent albumuk máig a rock és a blues nagy értéke, ritka kincs a tulajdonosok számára.
Mike Bloonfield szintén 40 évvel ezelőtt Al Kooperrel és Stephen Stillsszel Supersession címmel készített albumot, Al Kooperrel pedig Live Adventures of Mike Bloomfield and Al Kooper született emlékezetes korongja. Helyet kapott Bloomfield az 1969-ben megjelent Fathers and Sons című bluesösszeállításon, Muddy Waters, Otis Spann, Paul Butterfield és a más kiválóságok társasáságban.
A hetvenes években a nagyszerű gitáros és énekes eltűnt a reflektorfényből, csak az évtized vége felé jelentkezett képességeihez méltó albumokkal - 1977-ben öt lemezét adták ki, mindegyik szép munka volt.
Akkor már súlyos alkoholista volt, s harmichét éves korában 1981. február 15-én végleg betelt számára a pohár. Utolsó lemeze, a Livin, In The Fast Lane 1980-ban jelent meg.

Halála után sajnálatosan elfelejtették őt a kiadók, hosszú éveken át nem került elő a hagyatékból Bloomfield-anyag. Ezért is nagy öröm, hogy az utóbbi években több korong került forgalomba közreműködésével. A Celebrating The Blues 2006-ban, a Don,t Say That I Ain,t Your Man: Essential Blues és a Beetween a Hard Place and The Ground/Crisin for the Bruisin pedig az idén jelent meg rajongói örömére.