Az a magyar cipészlegény, aki egy kétszer két méteres cipészműhelyből küzdötte fel magát a világ leghíresebb műgyűjtői közé. Önerőből, olvasással. Akinek értékkeresésében a szépség, a minőség, a hasznosság az eszményképei. Aki néha még ma is a cipőt cserél olajfestményre - mint a kezdetekben. A világhírű Vass Gyűjtemény a veszprémi Művészetek Házában található. Günther Uecker „szögművész" kiállítása is neki köszönhető.
Vass László: Nem gazdasági befektetésnek indult a műgyűjtés. Amikor 1980-ban készen lett a lakásunk, dekorációs célból vettem az első egy-két festményt. Semmilyen családi kötődésem nem volt a festészethez.
Mit vásárolt először?
A színek és formák miatt vettem az akkori Képcsarnokban az első festményeimet. Már nincsenek meg, elajándékoztam őket a családban. Az motoszkált a fejemben, hogy azok az iparosok, akiknek akkoriban kezdett jobban menni - egy átlag gyári munkással, vagy egy adminisztrátorral szemben - vajon mire fordítják a plusz jövedelmüket. Azt láttam, hogy befektetés céljából valaki ékszereket gyűjt, valaki szőnyegeket, vázákat vásárol. Én akkor úgy gondoltam, hogy a festészet egy olyan terület, hogy ha én ezt megismerném, és én ebben otthon lennék, az egyszerre lenne nagyon hasznos és felemelő. Borzasztó nehéz volt elindulni: hogyan is lehet két képcsarnoki képpel egy értékes gyűjteményt összeállítani?
De akkor mégiscsak egyértelmű volt a gazdasági befektetési szándék, a gyűjtés mögött, mellett?
Nem volt. Komolyan mondom, hogy nem volt. Hanem inkább…, hogy is fejezzem csak ki… Mégiscsak igaza van. Mindenképpen igaza van. Az ember, ha már nagy nehezen megkeresi azt a pénzt, akkor bizony elgondolkodik, mibe is fektesse, hogy az érték maradjon. És éppen itt jött a fordulat: az értékkeresésben. Hogy mi legyen az, amit megveszek, és esetleg 5-10 év múlva semmit nem ér, ugyanakkor vehetek egy olyan műtárgyat is, aminek jelentősen felemelkedhet az értéke. Emlékszem, akkoriban volt a Szász Endre-jelenség, aki akkor települt haza Kanadából, és szinte pillanatok alatt elkapkodták a műveit. Engem ennek kapcsán, az kezdett el foglalkoztatni, hogy hogyan lehet értéket tartó műtárgyhoz hozzájutni.
Hogyan sikerült végül?
Az olvasás vitt el az értékhez. Kezembe akadt egy folyóirat, ami Tóth Menyhért festőművészt méltatta. Nagyon tetszett nekem az a világ, amiben ő mozgott.
Az ember persze már akkoriban is tudott például, Van Gogh-ról, és akkor megsejtettem ezt a sorsot, Tóth Menyhértét. Emlékszem, előtte egy-két évvel halt meg, de én lementem „utána" Miskére, lementem abba a faluba, ahol ő élt, és próbáltam képeket keresni, de mondták a falusiak, hogy az özvegye felköltözött Erzsébetre. Felkutattam az özvegyét, és az első időben cipőket cseréltem festményekre, aztán vásároltam is, és így kezdett kialakulni egy kis Tóth Menyhért anyagom. Akkor éreztem, hogy - azáltal, hogy erre az útra tévedtem - most már az átlag felett vagyok.
Gondolom, akkor jött a hogyan tovább?
Igen, igen, nem tudtam, merre lépjek, de akkor egy nagy szerencse ért, mert az a képkeretező, aki a festményeimet keretezte, felajánlotta, hogy felvisz engem a Barcsay Jenőhöz.
Egyedül nem merte volna felkeresni Barcsayt?
Magamtól biztos, hogy nem mertem volna elindulni. Barcsay a lakásán fogadott, előadtam, hogy én képet szeretnék vásárolni, és akkor ott, az első alkalommal egy jelképes összegért eladott nekem egy kis olajfestményt, és kaptam ajándékba egy nagyon szép szénrajzot. Ez egy olyan nagy dolog volt egy kezdő gyűjtőnek, hogy azt el sem tudom mondani, mit éreztem.
Fotó: Bátky-Valentin Szilvia
Kattintson a képre, nézegessen Vass-cipőket!
Kattintson a képre, nézegessen Vass-cipőket!
Könnyen ment a vásárlás Barcsaytól?
Nem. Mielőtt eladott volna nekem bármit, először kikérdezett, hogy kitől van képem. Elkezdtem sorolni, hogy Szász Endre, Molnár C. Pál - hümmögött-hammogott - de amikor azt mondtam, hogy Tóth Menyhért, na akkor fölcsillant a szeme, és azt mondta, ez igen. Kaptam egy dicséretet. Szimpátiát érezhetett felém a Barcsay, mert szívesen adott el nekem, pedig ez nála nagy gesztusnak számított, sőt ajándékba is kaptam tőle. Utána már könnyebben ment a gyűjtés: a Barcsay Jenő által képviselt minőséghez választottam, vásároltam a képeket.
Hány darab műtárgy volt akkor a bitrokában, amikor kapcsolatba került Barcsayval?
Olyan 10-12 már lehetett.
Most hány darab műtárgy képezi a Vass Gyűjteményt?
Azt nem tudom pontosan megmondani. Komolyan mondom.
A folyamatos vásárlás, cserebere miatt nem lehet megállapítani? Állandó változásban van a mennyiség?
Nem lehet csak a képekre leszűkíteni a kérdést. Vannak rajzok, sokszorosított grafikák, szobrok, eredeti rajzok, olajfestmények, satöbbi. Hogy melyikből, mennyi van? Létezik a Vass Gyűjtemény című könyvünk, annak a leltárába - ami a 10 évvel ezelőtti állapotot tükrözi - beírtam, hogy 240 darab műtárgy van a birtokomban.
Tehát akkor teljes mértékben autodidakta módon kezdett el gyűjteni, szakfolyóiratok elemzéseire támaszkodva. Egyáltalán nem vett igénybe hozzáértő szakembereket?
A műgyűjtés mellett párhuzamosan egy könyvtárat kezdtem el építeni, minden művészettel kapcsolatos könyvet, kiadványt megvásároltam. Ez a mai napig tart, azzal a különbséggel, hogy most már rengetek könyvet, albumot tudok beszerezni külföldről is.
A cipészet mellett mennyi időt foglalkozik a műgyűjtéssel?
Van, amikor feltámad bennem a cipész énem, akkor többet foglalkozom a cipővel, és van amikor átlendülök gyűjtőbe, akkor pedig a műtárgyaké a főszerep. Rengeteget járok kiállításokra, múzeumlátogatásokra, itthon és külföldön egyaránt. Most megyünk például Stuttgartba, Ulmba, de útközben mindenképpen megnézzük az új salzburgi múzeumot, és a szintén nemrég nyílt Rittel Múzeumot, amelyet a csokoládégyáros épített, és közben meglátogatunk két galériát is, szóval így élünk mi.
A gyűjteményépítés és a cipők tökéletesítése hatással van egymásra?
Egészen biztos. A cipővel kapcsolatban mindig van egy szépség és egy minőség eszményképem. Olyat szeretnék előállítani, ami nem mindennapi. Ebben a túltermelési világban, ahol minden kapható, és már a trafikban is cipőt árulnak, nehéz egy olyan termékkel előjönni, ami európai- és világszínvonalon is megállja a helyét. Ezen munkálkodom folyamatosan. A műgyűjtésben pedig az a célom, hogy olyan minőségi műtárgyakat vegyek észre, és vásároljak, amelyekkel az országot gyarapítom. Múzeumi gyűjtést szeretnék véghezvinni. Egy olyan gyűjteményt szeretnék összeállítani, amelyik, bármelyik magyar múzeumnak a büszkesége lehet. Tehát a cipészetben és a műgyűjtésben is elsősorban a minőség és az érték a legfontosabbak számomra.
Egy műgyűjtő hogyan állapítja meg egy kortárs művész esetében, hogy az alkotása időtálló értékké válik?
Az a műtárgy marad fenn, amelyik az újító művészetet képviseli.
Arra kell figyelni, hogy saját korunkban ki az avantgarde művész. Ki az az újító, aki fönn fog maradni.
Hogyan lehet ezt kiválasztani? Rá kell érezni, vagy sokat kell tudni? Vagy mindkettő?
Szerintem mindkettő. Ott van például Tóth Menyhért, akit már említettem. Ő a maga örömére festett. Nem is állított ki. Bár elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát - tehát nem egy amatőrről beszélünk - de nem foglalkozott hivatásszerűen a festészettel. Megélt a majoranna- és paprikatermesztéséből, kapálással foglalkozott, és zenélt is, esküvőkön harmonikázott. , és a szabad örömére festett. Egy olyan gyönyörű életmű jött létre, hogy amikor 20 év után kiállították, az egész szakma ledöbbent. Senki úgy nem festett, mint ő. Senki nem alkalmazott olyan színeket, olyan formákat, amelyekkel ő rendelkezett. Hát, ezt kell tudni észrevenni, például.
Eladni is szokott?
Ritkán. Nagyon ritkán.
Milyen megfontolásból válik meg egy-egy műtárgytól?
Az eladásnak az a veszélye, hogy azt később megbánja az ember.
Azt megértem.
Volt olyan, hogy kikönyörögte valaki, hogy jaj adjam el ezt vagy azt a művet, mert neki az annyira kéne, á - mondom - jól van, végül is, nem illik annyira a gyűjteményembe, így, úgy - ma már egy pótolhatatlan érték. Nagyon csínján kell bánni az eladással. Nem igazán kereskedem a gyűjteményemmel. Úgy fogom fel az egész gyűjteményt, mint egy múzeum. Egy múzeum sem adhat el. Ez szabály. Egy magánygyűjtő nincs ennyire megkötve, de nekem a múzeumi példa lebeg a szemem előtt.
Akkor térjünk át a vásárlásra. Mostanában melyek azok a művészek, akiktől vásárol?
Én úgy érzem, hogy akikhez Magyarországon el akartam jutni, azokhoz már nagyjából eljutottam. Körülbelül 45 magyar művész van a gyűjteményemben, ma már csak egy-két fiatallal bővítek. Utoljára Gál Andrástól vásároltam, aki egy monokróm festő. Nagyon jó barátom lett az idők során, és megszerettette velem ezt a monokróm festészeti műfajt. Én Magyarországon csak őt tartom eredeti monokróm festőnek - a többi magyar művész esetleg csak megérintette a monokróm műfaját - külföldön viszont nagyon jelentős monokróm festők alkotnak. Gál András barátságának, útmutatásának eredményeképpen egy nagyon szép kis nemzetközi monokróm kollekciót hoztam létre, ami most épp a veszprémi Művészetek Házában található múzeumban van kiállítva. Tudomásom szerint Kelet- Európában nincs egy olyan múzeum, vagy magánygyűjtemény, amelyik akár tíz ilyen monokróm képpel rendelkezne. Így áll össze a tanulás, az okoskodás, a munkálkodás, a barátkozás, és ilyen eredményekre vezet a nyitottság.
Hány idegen nyelven beszél?
Sajnos egyen sem. Én még az a korosztály vagyok, aki az iskolában még oroszul tanult, utána a fiatalságomban nagyon sokat dolgoztam, sajnos nem volt időm a nyelvtanulásra. Most már a lányaim segítenek. Ők már természetesen beszélnek idegen nyelveket, így ők vannak a segítségemre.
A videó megtekintéséhez Adobe Flash Player szükséges!
