Tangók, szonáták, szimfóniák: egy olasz zsidó muzsikus, Francesco Lotoro az életét tette fel arra, hogy felkutassa mindazokat a zenéket, amelyeket a náci koncentrációs táborokban írtak, felszínre hozva egy elképzelhetetlen gazdagságú zenei örökséget.

A dél-olaszorszá
gi Barlettában élő 44 éves Lotoro 1991-ben kezdett hozzá munkájához, amikor a kutatás még sokkal nehezebb volt, mivel nem létezett az internet. Kezdetben sokat utazott. Az egyik első állomása a csehországi Terezin, az egykori Theresienstadt volt. Itt találkozott a helyi lágerben raboskodott Gideon Klein zeneszerző húgával, Eliskával, aki átadott neki egy fivére által komponált szonátát.

Klein 1941 és 1944 között volt Terezin foglya, ő lett a láger művészeti életének megszervezője. Szonátája mellett vonósnégyest, kórus- és kamaraműveket is írt, emellett 15 zongorakoncertet is adott a táborban. Éppen egy vonóstrión dolgozott, amikor 1944 októberében Auschwitzba hurcolták, majd 1945 januárjában Auschwitz egyik altáborában, Fürstengrubéban gázkamrában végezte életét. A szonátát a híres zongoraművész, Aldo Ciccolini javította ki, majd készített belőle felvételt.

Ugyancsak Terezinbe hurcolták Antonin Dvorák tanítványát, Rudolf Karelt, aki részt vett a csehszlovák antifasiszta ellenállásban és 1943 márciusában tartóztatták le. Őt ebben a lágerben ölték meg 1954 március 6-án.
Terezinben a zongoristák naponta legfeljebb fél órát gyakorolhattak, ez magyarázza többek között Klein művének technikai nehézségeit. "A zongora elvesztette realitását. A muzsikus a fejében komponált és innentől kezdve nem léteztek a hangszer fizikai korlátai. Ezeknek a műveknek különleges lüktetésük van" - vélekedik Lotoro, aki eddig 4000 darabot kutatott fel. Egyetlen kritériuma, hogy a darabot valamelyik lágerben komponálják 1933 március, a dachaui koncentrációs tábor megnyitása és 1945 május, a második világháború befejezése között.

"Az, hogy megengedték a zenészeknek, hogy dolgozzanak, eszköz volt arra, hogy még jobban ellenőrzés alatt tartsák őket. Az auschwitzi táborban hét zenekar volt. Amikor elkezdtem, legfeljebb néhány száz műre számítottam" - magyarázza Lotoro.

Ma már féltve őrzött kincsei között van Rudolf Karelnek ötfelvonásos operája, A mindentudó Greis három hajszála, amelyet WC-papírra írt, vagy Gideon Klein dalocskája, a Ha szabadok leszünk, Afrikába megyünk, amelyet az izraeli Givat Hájim Ihud kibucban őriztek meg.

"Mindenféle Európában írt zenét gyűjtök, de Ázsiában is kutattam: találtam zsidó vallásos énekeket, holland kvéker lelkészek zsoltárait, cigánydalokat, az egyik Fülöp-szigeteki táborban fogságban tartott Edmund Lilly amerikai ezredes dalait, és a szövetségesek táborában őrzött olasz katonák balladáit. Tiszteletben tartom valamennyi zenét, nem vagyok hajlandó választani a jók és a rosszak között. Annak ellenére, hogy táborokban írták őket, nem voltak feltétlenül szomorúak. Hitről, hazáról, családról szóltak" - mondja a muzsikus, aki a helyi konzervatórium tanára.

Lotoro munkáját egyedül, gyakorlatilag anyagi segítség nélkül végzi: kötelességnek tekinti, egyben "az idővel való versenyfutásnak", mivel több mint 60 telt el azóta, és félő, hogy értékes zenék vesznek el. Belefogott a Musikstrasse kiadóval "a koncentrációs táborok zeneirodalma lemezenciklopédiájának", amelyet 32 CD-re terveznek. Eddig hat jelent meg KZ Musik címke alatt. A művész reméli, hogy 2012-ben végez küldetésével, és bízik benne, hogy addigra segítségére siet egy "Rockefeller".

Francesco Lotoro, aki annak idején Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végzett többek között Zempléni Kornél és Vásáry Tamás tanítványaként, már korábban is szerette a nagy kihívásokat: átírta két zongorára Bach számos művét, köztük a Brandenburgi versenyeket és a Német misét, majd rekonstruálta a nagy 19. századi filozófus, Friedrich Nietzsche Karácsonyi oratóriumát.