Ha az jut eszedbe, hogy évenként összekösd a családodat egy bazinagy hátizsákba s még a kellemeset a hasznossal is, s ha az jut eszedbe, hogy minden évben elmész egy vidéki városba, - főképpen ugyanabba - , ahol nem a nagyváros zizijét találod, s még pihenni is tudsz, és ennek tetejébe kultúrkodni is van lehetőséged, akkor halleluja. Irány a tiszai halászlé tengere, s bár nincs most rajtam a Kultúrpart kék-fehér csíkos pólója, azért mégis kikötöttünk újfent Szegeden.
Kellemesen bizsergető érzés, amikor nyomod a gázt a sztrádán s arra gondolsz, hogy felkeresed majd azokat a kihűlt lábnyomokat, amiket a levegőben felejtettél, mikor fellépő művészként lenyomatot hagytál magad után még évekkel ezelőtt itt, s most a családoddal járod be ugyanezt egy másik dimenzióban. Ahhoz, hogy elérjük a zenélő kutat, át kellett hatolnunk a Greenpeace felállított sátrán. Mielőtt hagytam magam, hogy zöldre fessenek, megígértem, ha olajkutat találok Szeged alatt, esküszöm, odaláncolom magam hozzá, nem eszem védett állatot az étlapról sem, s ha esőerdőben járok az Alföldön, nem viszek magammal hajszárítót. Átjutottunk.
Zöldre festve furán mutatott a család, nem baj, majd megpihenünk a zenélő kútnál, ahol „Felnégyelni, felnégyelni!” kedves welcoming szól, örömmel konstatálva, hogy „de jó, hogy itt vagytok”, Berek Kati hamiskás hangja invitál az István, a királyból. Hujuj, irány a Sétáló utca, ahol egy vén cigány próbálkozik hegedűjén az Akácos úttal, legyűrni készülve az öt méterenkénti café bárokból kitüremkedő duc-duc mélybasszusait. Pám-pám, ez is Szeged. Igen, át kell hatolni ezen a furcsa délutánon, esőcsepp-dárdák szurkálják át a befülledt levegőtakarót, sűrű sátorleplet terítve a belvárosra. Balra hard rock bombáz-püföl, jobbra Clayderman uncsi zenéje, de mi csak hatolunk, hatolunk, bele oda, neki. Egymás hegyén-hátán a turisták, mint a tej-tojásmentes gombóc-fagyik a Virág cukiban, hatolunk át a főtérre, unatkozni nincs időd, most minden transzparens téged céloz, gyere-ki-onnan-s-térj-be máshova-programözön!
Igen ez egy kicsit más Szeged, mint tavaly, az idő is felgyűrődik, nincs idő önmagára sem, hogy utolérje saját magát, mint a fesztiválok, amik egymásba érnek. Szeged, mondhatod a Szabadtéri játékok, igen, ez igaz, de nekem ugyanúgy a MASZK, meg a THEaLTER, sőt SzASZSZ. És most még csak nem is káromkodtam. De most a főtéren kínálja magát a Hungaricum a magyar termékek bemutatója, vagy ha két dimenzióra vagy éhes a 24-én nyílt KOGART gyűjtemény „Magyar festészet remekei” a REÖK-ben (Mányoki Ádám, Munkácsy Mihály, Gulácsy Lajos vagy Csontváry Kosztka Tivadar képei).
Türemkedünk a légtérben, lezárt Dóm tér, utunkat állják - inkább a vízszintes irányban két méter vastag - biztonsági őrök, óvják a hangjegyeket, nehogy összefogdossuk őket a Szentivánéji álom főpróbáján. Szúrós szemekkel döfnek át, jó, jó tendálunk, hatolunk tovább, de egy felállított 6x6-os plazma tv-n az Mtv klippjei fűrészelik ketté a dóm térről felröppenő hangjegyeket.
Rampampamm. Ez az, izzik a levegő, pedig esőre áll. Mennyit jártam itt, rohanva a Régi zsinagógába fellépni, s azután vissza a régi Hungáriába, amik fogalmak nekem, az új zsinagóga mellett sikerült megmaradnia a réginek, hála a Maszkosoknak. Mi ez a MASZK? Magyar Alternatív Színházi Központ. Álarc nélkül vállalták fel a 1991 óta a kísérletezőket, innovatív alkotóközösségek bemutatását és segítését. Működésünk nyomán a szubkultúrák, a kisebbségi-marginális helyzetben alkotók legjobbjai mutatkozhattak be Szegeden. Nem csak ismertebb (tengerentúli, nyugat-európai és regionális) csoportokat mutatnak be, hanem új, progresszív kezdeményezéseket is. Huszonhét ország több mint százharminc színházi alkotóműhelye mutatkozott már be. Egyébként 17 év alatt már nemzetközivé nőtte ki magát (MASZK-nak indult s Thealter-be végződött, s a MASZK majd idén Debrecenben üti fel a fejét) s híd szerepét tölti be például a vajdasági csoportok s alkotók (2003 óta Urbán András Társulatának) menedzselésében. De utat akarnak nyitni a balkáni kultúrák felé az ún. „Déli Vonal” koncepciójukkal is. Ez is Szeged s egyedülálló. Bár bennem már az a kérdés merült fel, hogyan kapcsolódhatna ebbe bele a főváros is?! Ez nem vidéki, regionális kultúra-próbálkozás, hanem már régesrég sokkal több. Nem a nagy hal, meg a kis hal ódon problémája. Kinek a Dóm téri játékok, kinek a THEaLTER alternatívái. Egyébként, még emellett a MASZK alapcélja az ALTERRA - Kortárs Előadóművészeti Központ megőrzése a Régi Zsinagógában.
Igen, a régi zsinagóga, amit felvállalt a város, hogy ne buldózer, hanem más legyen. Valaha az ég tornyosuló imák háza volt, most a művészeté, bár nekem még mindig nehéz befogadnom a homlokzaton a világháborús áldozatok névsora között az előadóművészeti központ logós lobogóját. De nem baj, ez van, lógjon még sokáig, csak ne maradjanak némák, s kihasználatlanok a falak. Zsalakovits Anikó (az általam most hiányolt Andaxínház állandó szegedi fellépő egyik frontembere) koreográfiája rebben minden előadás előtt az udvaron, finom s érzékeny mozgásanyag, minimalisztikus mozgáskultúra, feltöltött emóciókkal húznak a magasba, mint most is Mikó Dávid, s vállain támaszkodó Garai Júlia duettje, az áldozatok nevei alatt a táncos lábnyomai a falakon, finom költészete. Nem láttam két egyforma mozdulatot, a filigrán koreografált vázszerkezetre felépített imprók méltó felvezetései az utánuk kezdődő színházi produkcióknak. Azután usgyi át a régi Hungáriához, hogy ott is hangulatot varázsoljanak a szabadtérben. Régi Hungária, az is maradjon régi, valaki elkezdte felújítani, úgy hagyta, lemállott vasoszlopok, régi téglák, kicsit doh szag, de ez így elbűvölő, s ha belépsz az ajtón ez tényleg egy más-világ-helyszín.
De mondhatnám, a SzASZSZ is Szeged nekem, az 1994-ben alakult, 2003-ban új elnökséggel (Hudi László, Szögi Csaba, Regős János) átalakuló szervezet. Beszéljenek önmagukért, mi a SZÖSZ (ez most nem mozaikszó! kivételesen) ez a SzaSZSZ: Az „alternatív színház” kifejezés, éppen úgy, ahogy a „független színház” is, gyűjtő- és nem értékfogalom. A jelenlétért folytatott küzdelemnek azokat a törekvéseit foglalja össze, melyekben a formabontó szándék, a kísérletező kedv, illetve ezek programszerű vállalása sajátos deviancia-tudattal, önmagának másságként - alternatívként - történő meghatározásával jár együtt. A SZASZSZ-t szervező Alternatív és Független Színházak Szövetsége azoknak a művészeknek, illetve művészeti csoportoknak az érdekképviseleti fóruma, akik elkötelezett, aktív résztvevői a hazai színházművészet megújításának.
2008 a Metamorfózis jegyében született a Thealteren. Jó volt látni volt kollégáimat Nagy József társulatából, Döbrei Dénest és Varga Henriettát a Kobez-Centre Memoire de Corps (Franciaország) - Nyári Mozi (Szerbia): Csend-ért (Pour la Silence) című előadását (ennek menedzselése is a MASZK Egyesületnek köszönhető) s Bicskei István Kapu színházának „Szivárványkígyó” című darabját, melankolikus bár annál érzékenyebb kiáltásaikat a széthulló emberi kapcsolatlétről s a remény nem feladásáról. Itt volt a Svájcba települt és alkotó József Trefeli társulata megint, bár kissé kaotikusra sikerült dramaturgiáját feledtette a kreatív vizuális koncepciójuk „Ooorfeusz” című táncszínházukban. De itt volt a Space színház „Holland Cunami”-ja is, ami már fergeteges sikert aratott a fővárosban. Apropó főváros! Érdekes, hogy budapesti fellépők rendszeres résztvevői a Fesztiválnak, s igaz az egyre nehezebben s létbizonytalanságban fulladozó alternatív csoportokat is felvállalja a MASZK-THEaLTER.
2008-ban a legfontosabb újdonság, hogy MASZKALAND néven a 10-17 éveseknek, Ekisfeszt akadémia néven pedig a főiskolás-egyetemista korosztálynak nyújtanak komplex programot. 2009-es THEaLTER fesztivál témája az ILLÚZIÓ lesz. A családunk elment a Maszkalandtúrára s meghallgatta a Makám együttes koncertjét. A 3 éves fiam azóta is metamorfóziált, a koncert után megvett CD-re táncol itthon, - abbahagyhatatlanul - a kedvenc plüss zebrája gitárrá alakult, ő pedig egy izgő-mozgó hangszerré, s talpa alatt fütyül a szél, úgy pörög a lába.
