Lemondott szerdán brazil kulturális miniszteri tisztségéről Gilberto Gil, a neves énekes. Sajtókonferenciáján Gil elmondta, hogy már Luiz Inacio Lula da Silva elnök első ciklusának végén, 2006-ban, majd ezt követően még egyszer meg akart válni a miniszterségtől, de az államfő nem fogadta el korábbi lemondásait.
A 66 éves művész, aki az 1960-as években forradalmasította a brazil zenét a dél-amerikai ország hagyományait és a pszichedelikus hippi-kultúrát vegyítő "tropicalismo" mozgalommal és az akkori évek katonai diktatúráinak egyik legismertebb ellenzője volt, 2003 óta töltötte be ezt a tisztséget.
Távozását azzal indokolta, hogy több időt szeretne családjával, valamint művészi munkájával tölteni. A zenétől azonban miniszterként sem vált meg teljesen: 2003-ban például New York-ban együtt dobolt Kofi Annan akkori ENSZ-főtitkárral, az idén márciusban pedig duettet énekelt a Brazíliába látogató Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel. Igazi koncerteket azonban nem adhatott, mert két évvel ezelőtt a kormány etikai bizottsága eltiltotta ettől.