Vörösváry Ákos Látványtárat varázsolt a Csobánc alatt - mindenki gyönyörűségére. Meggyőződésem, hogy mindenkinek megvan a saját, külön bejáratú, máséval össze nem hasonlítható látványtára - a saját gyönyörűségére. Nagybetűs és kisbetűs. Vagy közepes.
Minőségi, luxus, olcsó, eklektikus, összehordott, gondosan válogatott, kreatív, mindennapi, ötletes, átlag, színes, szürke, harsogó, belesimuló - mindegy.Lényeg, hogy a miénk és felelősséggel tartozunk érte. Mert általunk és értünk létezik, bennünket gyönyörködtet. Mindig, mindenhol.
A házakban, a bútorokban, a kertekben, a lugasokban, a ruhákban, a táskákban, a cipőkben, a kavicsokban, a terítékekben, az ételekben, az italokban, a tájban, a tárgyakban.
Lényeg, mit veszünk észre, mit veszünk ki a kapott, adott, hozott anyagokból, hogyan kombinálunk, mit passzítunk egymás mellé a szívünkben, és a lelkünkben, hogyan kerekítjük ki a harmóniánkat, mitől leszünk boldogok.
Az egész élet egy Látványtár.
Benne pedig az utazás a szivárvány. A kishajók, a tenger, a felhők, a csillagok, a templomok, a múzeumok, a műemlékek, a terek, a kenyerek, a rózsák, a házak, a kapuk, a paradicsomok, a csatornák, a hegységek, a síkságok - minden.
Az én Látványtáramat - most itt Zakynthoson - a színeken keresztül építem.
Az én Látványtáramban a PIROS:
a hullámokon ringatózó gumimatrac átlátszó piros plasztikján keresztül felderengő homoksivatag a tenger mélyén.
Az én Látványtáramban a ZÖLD:
a pálmalevelek és az olajfaligetek zöldje, melyek magukból kifordulva hajlanak szépséges torzókká az erős szélben.
Az én Látványtáramban a NARANCSSÁRGA:
a polipsaláta olívaolajos ecetében úszkáló sárgarépa karikája, ami különleges delikatesszé egészíti ki a tengeri herkentyű izmos testét, amit a tengerparti halászok minimum negyed óráig csapkodnak tiszta erőből a földhöz, hogy puha hússá alakuljanak át az izomkötegek, és amit évek után is megkívánok majd.
Az én Látványtáramban a FEHÉR:
a tizenéves angol kislányok, és kisfiúk vakító ruhája, ahogy az éjfél előtti órákban csapatostul - kivétel nélkül fehér dresszbe bújva - csörtetnek a diszkó utca irányába, hogy rendíthetetlenül igyák le magukat az eszméletlenségig, alkalomadtán az alkoholmérgezéses halálba fulladva.
Az én Látványtáramban a ZÖLD:
a tenger. Ami kék is, és türkiz, és szürke, és fekete, és átlátszó, és átláthatatlan, és seszínű, és selymes és vad, és kívánatos, ami magához húz, beszippant, magába zár.
Amely csak itt Zakynthoson enged háborítatlanul, hosszan úszni. Nem csapkod, nem ver, nem mar, nem csíp - befogad.
Az én Látványtáramban a KÉK:
az ég, amely oltalmaz és betakar, és rám nehezedik nap, mint nap. Majdhogynem ijesztő, hogy minden egyes reggel kiszámíthatóan ugyanolyan kéken kékellik, mintha megállt volna az idő, de legalábbis az időjárás.
Az én Látványtáramban a LILA:
a levendulabokrok csapatos illata, úgy térd magasságban.
Az én Látványtáramban a BÉZS:
a tengerparti homok süppedő lágysága, melynek forrósága mégis hűsít. Beleásnám magam, elbújva a világ elől.
Az én Látványtáramban a ZÖLD:
a híres zakynthosi teknős, amely sehol máshol a világon nem lelhető fel, és mint „legautentikusabb szuvenír" elborítja az egész szigetet. Garmadával vonul a strandtörölközőkön, a hűtő mágneseken, a plüsstáskákon, a pénztárcákon, a lepedőkön, a füzeteken, a tollakon, a vitorláson, a hajókon, a barlangok rajzain, a homokba rajzoló botok végén. Megállíthatatlanul céltudatos.
Az én Látványtáramban a RÓZSASZÍN:
a leanderek dús virága, ami hófehér, karmazsin és pezsgő, barack is lehet, ami pont olyan, de mégis teljesen más, mint otthon az erkélyen.
Az én Látványtáramban a PIROS:
a parti homokban heverésző elegáns hölgyek lábkörme.
Az én Látványtáramban a BARNA:
a hegyek - havat soha nem látott - vonulata. Zakynthoson szerencsére még nem kreáltak műsípályát, mű hóval, mint azt Dubaiban tették.
Az én Látványtáramban a FEKETE:
az alacsonnyá töpörödött, összeaszott, szívós, erős görög öregasszony fekete hajzuhataga, ahogy egy pillanat alatt kontyba tekeri, amint épp mindent felülvizsgálva, szigorúan kitekint a konyhából a taverna kertjére, teljhatalmat élvezve minden íz és beosztott felett, amely alól a férje sem bújhat ki.
Az én Látványtáramban a FEKETE:
a tintahal tintája.
Az én Látványtáramban a SZÜRKE:
a párába vesző tenger feletti égbolt naplementekor, és a szamarak háta, melyeken sok pénzért kirándulhatunk a szürke földutakon, a hegyek kis falvaiba.
Az én Látványtáramban a SÁRGA:
a magyar designerek tervezte hatalmas felfújható vízi játékok csíkjai, melyek a kékkel felváltva ingerelnek önfeledt játékra a görög tengeren: felmászhatunk a fehér műanyag jéghegyre, meglovagolhatjuk a vízen elterülő sárga plasztik kutyát, és ringatózva billeghetünk a sárga banánokon.
A napernyők élénksárga csíkjai befogják a tűző nap égető sugarait.
Az én Látványtáramban a BARNA:
az étkezések után, a gyomor megnyugtatására János - áldásként felszolgált fahéjlikőr és Metaxa sűrűje.
Az én Látványtáramban, itt Zakynthoson, felvonul az egész szivárvány - sőt egy kicsivel még több is - csak azért, hogy boldog legyek, hogy színes tintákkal álmodjak - majd otthon is.
