Alekszandr Szolzsenyicin kedvelte a magyarokat, akikkel együtt raboskodott, sőt a Gulag rabkórházában is magyar orvos végezte el a rákműtétjét - idézte fel személyes emlékeit az MTI-nek a Nagykanizsán élő Rózsás János, aki a vasárnap éjjel elhunyt világhírű íróval a Gulagon kötött barátságot hároméves közös raboskodásuk során.

"Becsületes, jóravaló, intelligens embereknek tartotta a magyarokat, készült is Magyarországra jönni, de olyan zűrös évek voltak, hogy erre végül soha nem kerülhetett sor" - emlékezett vissza egykori rabtársának és barátjának véleményére Rózsás János, aki hosszabb-rövidebb megszakításokkal évtizedeken át levelezést folytatott Szolzsenyicinnel.

A nyugdíjasként is igen aktív Rózsás János civilben könyvelőként és német-orosz tolmácsként dolgozott, de maga is író lett, megemlékezéseit több kötetben tette közzé, a Gulagról lexikont is írt. A második világháború után kilenc évig raboskodott, egy évvel tovább, mint Szolzsenyicin. Az akkori Szovjetunió kazahsztáni területén, Ekibasztuszban 1950 augusztusától 1953 februárjáig raboskodtak együtt.

A térkép ma már jelzi az azóta 120 ezres várossá lett települést, ami gazdag szénlelőhely volt, építését a Gulag rabjai kezdték meg. Szolzsenyicin és Rózsás János a hármas kategóriájú rabok közé tartozott, ezért őket nem a bányába vitték, hanem építkezéseken dolgoztatták.

Szolzsenyicin rabsága vége felé brigádvezető is volt, de mindig humánus, nem olyan hajcsár, mint általában mások - fogalmazott nagykanizsai barátja.
Megismerkedésük az irodalmi érdeklődésnek köszönhető, mindketten könyvmolyok voltak, rendszeresen látogatták a könyvtárat. "Amikor látta, hogy rendkívüli módon érdeklődöm az orosz irodalom iránt, felajánlotta, hogy mivel csak szocreál könyvek voltak a könyvtárban, beszél nekem olyan írókról, költőkről, akikről akkor nem volt ildomos, mert ültek vagy ülnek, vagy éppen kivégezték őket". Rózsás Jánosnak Jeszenyinről, Paszternákról, Majakovszkijról beszélt Szolzsenyicin, de Puskin és Lermontov is szóba került mások mellett, "hogy ne csak azokról az írókról tudjunk, akikről engedték, hogy ismerjük".

Szolzsenyicin szabadulása után évekkel, 1962-ben jelent meg az Ivan Gyenyiszovics egy napja című műve a Novij Mir irodalmi folyóiratban, s mert a lapot Rózsás János is járatta, ezen keresztül kerültek kapcsolatba ismét. 1963-tól 1967-ig leveleztek, de tudták, hogy folyamatos az ellenőrzés, és egy idő után úgy érezték, nem érdemes az időjárásról társalogni, ezért maradt abba a levélváltás. A száműzetésben Amerikában töltött évei alatt, 1989-ben kezdtek újra egymásnak írni, majd 1992-ig tartott ez a közvetlen kapcsolat - idézte fel Rózsás János.

Szolzsenyicin és Rózsás János személyesen 1953-ban, a lágerben találkozott utoljára. Az író mindig készült Magyarországra, de az utazás és az újbóli találkozás a zűrzavaros évtizedek során nem valósulhatott meg.
"Nagyon szerény, csendes ember volt, pedig a lágeri viszonyok között farkastörvények uralkodtak" - jellemezte egykori barátját magyar rabtársa. A múlt év őszén Magyarországon találkozott Szolzsenyicin legidősebb fiával, aki említette, hogy a világhírűvé vált író akkor már négy infarktuson esett át. "Ez volt az utolsó felvillanása barátságunknak" - fűzte hozzá Rózsás János.