El Kazovszkij Kossuth-díjas festőművésztől szerda délután vett végső búcsút családja, valamint a barátok és tisztelők sokasága, köztük a magyar kulturális élet számos ismert személyisége a budapesti Farkasréti temetőben.

Margócsy István irodalomtörténész a 60 éves korában, július 21-én elhunyt művészt búcsúztatva hangsúlyozta: El Kazovszkij "ritka, különleges ember volt, egy olyan különlegesen öntörvényű figura, aki rögtön, első megjelenésében, valamint minden gesztusában azt képviselte, hogy mitikus erők íme közöttünk élnek és hatnak".

El Kazovszkij "a különbözőség lázadását" képviselte, nem fogadta el sem a természetnek, sem a társadalomnak, sem a művészetnek nevezett kultúrának mindig másként feltüntetett konvencionalitását és az adottságok primátusát - mondta.

Az irodalomtörténész szerint El Kazovszkij gesztusai és alkotásai, csodálkozó kérdései és rendíthetetlenül magabiztos állásfoglalásai egyszerre voltak szenvedélyesek és önmagába zártak, egyszerre voltak ismerősek és megközelíthetetlenek.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy El Kazovszkij képeinek nagy paradoxonja az élet paradoxonja: a szenvedés szépségét festette meg, s a szépséget mint szenvedést. Saját életét tárgyiasította képekké, de mindig másképp - jegyezte meg Margócsy István.

Schneider Márta, aki az Oktatási és Kulturális Minisztérium nevében mondott búcsúbeszédet, El Kazovszkijról az elmúlt három évtized magyar képzőművészetének rendhagyó, eredeti alakjaként beszélt. Világutazó volt, nemcsak egész Európát, hanem Észak-Afrikát és Dél-Ázsiát is bejárta; egy képért, egy szobor megtapintásáért elzarándokolt akár a kietlenségbe is - idézte fel a kulturális szakállamtitkár.

"Bátor volt, erős, merész, metszően éles, megalkuvást nem tűrő, lényeglátó" - vélekedett Schneider Márta, hozzátéve, hogy ugyanakkor "félénk, nagyon is kiszolgáltatott lény volt, a barátok szeretetére és segítségére utalt ember".
Mint arra a szakállamtitkára rámutatott, El Kazovszkij művészetét "karneváli forróság és a porszemnyi lét dermesztő rettenete hatja át". Megemlítette azt is, hogy El Kazovszkijt szoros kapcsolat fűzte a színházhoz, különösen a győri és a szolnoki színházhoz, de különleges volt a viszonya a külföldi magyar kulturális intézetekkel is. A Munkácsy-díj, a Kossuth-díj és a Palládium-díj szakmai és közéleti elismerését jelzi - húzta alá Schneider Márta.

Rényi András esztéta búcsúbeszédében azt emelte ki, hogy El Kazovszkij művészete "irgalmatlan és erős". Mint mondta, ha megmutatjuk műveit, lesz ereje örökérvényűnek, életképesnek lenni. "Ne hagyjuk, hogy nyugodjék békében" - zárta szavait Rényi András.

Szilágyi Ákos költő a sírnál El Kazovszkijtól úgy búcsúszott: "itt vagy velünk, és velünk is maradsz; összekötsz a szeretet gyengéd szálaival".