Augusztus 20-án - előzetes regisztráció mellett - bárki ingyenesen megtekintheti az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparban látható Feszty-körképet. A várható óriási érdeklődésre való tekintettel a látogatóknak előre kell jelezniük igényüket a park ügyfélszolgálatán, ha a Szent István-napon szeretnék megnézni a monumentális műalkotást.
Azok, akik nem kívánnak élni az ingyenes belépés lehetőségével, szintén megtekinthetik az ünnepnapon a Feszty-körképet - ők az 1896 forintos millenniumi jegy megvásárlásával támogathatják a műalkotás megóvását -, de a gördülékeny szervezés miatt érdemes nekik is regisztrálniuk.
A Csongrád megyei Szent István-nap lovasversenyekkel kezdődik, majd délután az ünnepi megemlékezést követően többek között koncertekre, az István a király rockoperára, barantabemutatóra, vívásoktatásra és pónilovagoltatásra várják az érdeklődőket. A nap sztárvendége az Edda legendás énekese, Pataky Attila lesz.
A Feszty Árpád festőművész vezetésével, neves alkotók közreműködésével készült, először 1894-ben bemutatott körkép az utóbbi időkben főként annak kapcsán került az érdeklődés homlokterébe, hogy az elmúlt évtized elmulasztott fejlesztései miatt az alkotásnak helyt adó Rotunda beázik, s ezzel veszélyezteti a felbecsülhetetlen értékű művet.